Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-483

276 483. országos ülés 1904 augusztus 6-án, szombaton. gel és a mint o mondja, olyan hirtelen kívánjuk a kormányprograrnmnak a megvalósítását. Legyen szabad nekem egynéhány szóval a miniszter ur beszédének erre a részére reflektálnom, hogy kimutassam, hogy az, a mii a kormány prograinmjában ígér, a minek mielőbbi teljesítését erről az oldalról folytonosan sürgetjük, nemcsak hirtelen nem történik meg, hanem igenis már el van késve ahhoz képest, hogy ez megvalósítható lett volna. Mert hiszen eddig nem hallottunk a miniszter ur részéről a programmra vonatkozólag egyéb nyilatkozatokat, mint hogy az egyik a tanulmányozás stádiumában van, a másik megígértetett, a harmadik kilátásba helyeztetett; az egyik egy év alatt, a másik két és fél év alatt fog megtörténni. De konkrét formában, kivált az egész nemzet közvéleménye által követeit reformoknak keresztülvitele kérdésében eddig még nem láttunk semmi egyebet, mint ezt a törvényjavaslatot, a mely előttünk fekszik. Ebben a törvényjavaslatban pedig, t. ház, nem nagy örömünk telik. Annak történelmi előzményét az képezi, hogy a múlt évben, a mikor a nemzet közvéleménye hangosan kifejezést adott annak az általános érzületnek, hogy a hadseregbe a magyar szellemet bevigyük és abban a magyar nemzet önállóságának megfelelő irányt érvényesítsük, ennek a küzdelemnek az első helyén állott az a követelés, hogy a hadseregben, t. i. az 1867 : XII. t.-cz. szerint való magyar hadseregben a magyar szolgálati nyelv és a magyar vezényszó életbeléptettessék. Ez ellen közjogi akadályt nem tudtak felhozni, mert hiszen közjogilag a mai állapot helytelen, de katonai akadályt sem, mert százszor kimutattuk, hogy a katonai szolgálat érdekének semmi tekintetben sem volna kárára a magyar szolgálati nyelv és vezényszó. Tehát azt a tényleges állapotot hozták fel akadályképen, hogy a tisztikar igen na^rv része nem tud magyarul, s ezeket a tiszteket sem átgyúrni, sem nélkülözni nem lehet. Ebből a szempontból kívánatos tehát, hogy egy tiszti sarjadék neveltessék, a mely a magyar nyelvet teljesen birja, s akkor néhány év múlva ezzel a nehézséggel többé találkozni nem fogunk. Ha ebből a szempontból Ítélem meg a javaslatot, akkor czélja az volna, hogy a tisztképző intézetekben a magyar nyelv tökéletes elsajátítását biztosítsa; de ezt a biztosítékot sem magában a javaslatban, sem abban a tantervben, a melyet a hadügyminiszter ur a legutóbbi és az utolsó előtti delegácziók elé terjesztetett, meg nem találom. Épen azért ezt a javaslatot el nem fogadhatom. Nem fogadhatom el majd kifejtendő közjogi okokból, de azért sem, mert egy magyar irányú nevelés tekintetében nem látok benne semmiféle garancziát, és végre, mert nincs bizalmam azon közegek iránt, a kik azt a katonai nevelést vezetik, hogy t. i. egész odaadással és őszinte jóakarattal arra fognak törekedni, hogy a tisztképzés és katonai nevelés magyar legyen. Ha pedig a t. ház többsége ezt a javaslatot mégis elfogadná, ezt mégis csak azzal a biztosítékkal tehetné, hogy az a czéí, a melyet a szabadelvű párt, illetve a kormány programmjában maga elé tűzött, intézményileg biztosítva lesz. Erre vonatkozólag van szándékom egy határozati javaslatot benyújtani. (Helyeslés balfelöl.) Saját álláspontom indokolására szükségesnek tartom kifejteni elsősorban azokat a közjogi szempontokat, a melyek miatt ezt a javaslatot nem fogadhatom el, daczára annak, hogy a ez élt, a mely a javaslat elé van tűzve, magam is helyeslem. Nem fogadhatom el addig, a mig fennállónak látom azt a közjogi sérelmet, azt a magyar jog és államiság szempontjából tűrhetetlen állapotot, hogy a katonai nevelés ügye teljesen a közös hadügyminiszter vezetése és hatósága alá van helyezve. A t. miniszter ur, Bakonyi t. képviselőtársammal polemizálva, tegnapi beszédében azt igyekezett bizonyítani, hogy ez nem is lehet másként, ez egészen természetes állapot. A t. miniszter ur ezzel annak a bizonyítékát adta, hogy a katonai nevelés még ő nála is megrontotta a féltékenységnek azt az érzékét, a melylyel nemzeti ügyeinknek és érdükeinknek kezelésében eljárni kell. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy ha a tiszti sarjadékot direkte a polgári életből vennék át a hadseregbe vagy a honvédségbe, akkor ez a kérdés meg volna oldva, mert az egész nevelés polgári volna; de köztudomású, hogy ilyen elemekkel a tisztek létszámát kiegészíteni képesek nem vagyunk. Ezt egészen köztudomásúnak nem ismerem el, mert nagyon derék és egészen jól bevált tiszteket ismerek, a kik a polgári életből vétettek át olyan értelemben, hogy a nyolcz évi gimnázium vagy reáliskola elvégzése után beléptek a bécsújhelyi akadémiába, kitűnő tisztekké lettek, közülök egyik jóbarátom és volt iskolatársam, a ki jelenleg is a vezérkarnál mint alezredes működik. Nyirä Sándor honvédelmi miniszter: Tehát a bécsújhelyi akadémiát végezték és ott katonai nevelésben részesültek! Okolicsányi László: Igaz, de az általános műveltséget és kiképzést mégis a polgári gimnáziumban nyerték. Egyáltalában a tiszti nevelésben olyan teljesen kizáró katonai kaszt-szellemet nem lehet ós nem is helyes fentartani, a milyet, ugy látszik, a mi katonai legfelsőbb köreink szeretnének, mert végre is minden katona, még Pitreich hadügyminiszter ur is valamikor czivilember volt mielőtt katonává lett. (Derültség a baloldalon.) De azután azt mondja a miniszter ur, ki volna felelős akkor a katonai kiképzésért, ha ez kivétetnék a hadügyminiszter kezéből ? Hiszen ezek a közegek, a kik a katonai nevelésnél a közös hadseregnél közreműködnek, közös hadseregbeli tisztek, ezeket nem lehet a honvédelmi