Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-482

íb2. országos ülés 1904- augusztus 5-én, pénteken. 269 lemnek, a mely alapjában rázta meg egész közéletünket, eredménye mindössze ide zsugorodik össze, a bírálatot nem szabad elfojtanom és azt érdem szerint kívánom is gyakorolni, természetesen a hangulathoz, a helyzethez és időhöz mérten. A magyar államiságnak győzelmét, a mint már a tárcza tárgyalása közben ki kellett jelentenem, semmi esetre sem láthatom ebben a javaslatban. És hogy mennyire nincs eltérés a t. többség részéről a múltban követett eljárástól, a melyet Rakovszky István, az 1882 : XXV. t.-ezikkbe iktatott törvényjavaslat előadója, akként fejezett volt ki, hogy: »a közös hadseregnek képző- és nevelőintézeteiben természetszerűleg sem országra, sem nemzetiségre külön tekintetek nem követtetnek, hanem elsősorban a katonai és állami szolgálat érdeke vétetik tekintetbe*, mondom, hogy a felfogás e részben mennyire nem változott, azt én a honvédelmi miniszter urnak imént hallott felszólalásával szemben igazolhatom a hadügyminiszter urnak állásfoglalásával, a mely félreérthetetlenül megtalálható az 1905. évi közös hadügyi költségvetés mellékletében, a II. füzet 324. lapján, a mikor a költségemelkedést a közös katonai nevelő- és képzőintézetekre vonatkozó részében azzal találjuk indokolva, hogy: »a nem német nyelvek szorgosabb ápolása a katonai nevelő- és képzőintézetekben« növeli e költséget. íme, t. képviselőház, a közös hadügyminiszter ur maga is igy indokolja a dolgot. Sehol az ő előterjesztésében a magyar nyelvnek, mint a magyar állam nyelvének jogait kiemelve nem látjuk. Épen azért mi ezen javaslattal szemben teljes mértékben kénytelenek vagyunk fentartani azt az elvi álláspontunkat, melynek alapján a közös hadsereg részére, tehát annak tisztképzőés nevelőintézetei részére sem szavazhatunk meg egy fillérnyi összeget sem. Hanem mégis bizonyos módosulást lehet tapasztalni a többség egyik-másik tagjának nézete és nyilatkozata között a jelenben és a múltban. Nem a politika valamely fordulatában érvényesül ez, hanem, mintegy visszahatásául annak a mozgalomnak, melyet az ellenzék vezetett, legalább a szivekben és az érzelmekben. 1897-bén az 1897: XXII. és XXIII. t.-czikknek tárgyalása alkalmával Münnich Aurél előadó ur következőkép nyilatkozott: »A meddig a közös hadsereg szolgálati nyelve a német, természetes, hogy más nyelv nevelőintézeteiben nem lehet.« Ezt Münnich Aurél t. képviselőtársunk tehát oly dogmaként állította fel, a mely dogmán semmi sérelem sem eshetik, Ez a kijelentés a párt nevében, a kormány hozzájárulásával tétetett meg. És csodálatos, ugyancsak ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával Bolgár Ferencz t. képviselőtársunk az akkori t. nemzeti párt részéről egy másik kijelentést tett, azt mondván, hogy »ezen kérdés megoldásával egyetemben nézete szerint a javaslat — az 1897-iki javaslat — megoldja a magyar katonai nevelés kérdését is«. Ezzel mintegy az akkori nemzeti párt konzuinmálva látta a katonai nevelésre vonatkozólag felállított követeléseit. Bolgár Ferencz: Elvben! Bakonyi Samu: íme, megelégedéssel konstatálom, hogy a t. kormány és pártja kénytelen volt a nagy nemzeti ellenállás hatása alatt végre is belátni azt, hogy igenis, a közös hadseregnek legalább nevelőintézeteiben a mapyar nyelvnek, habár ilyen minimális mértékben — s az őt megilletőnél mindenesetre sokkal csekélyebb mértékben — helyet kell szorítani. És megelégedéssel konstatálom azt a fejlődést, melyet a volt nemzeti párt mélyen tisztelt vezére, gróf Apponyi Albert, a mi álláspontunkhoz való közeledésben legújabb politikai tevékenységében tanúsított. De, t. ház, mégis nem vert oly mértékben gyökeret a nemzeti követelések igazsága a t. többség és kormány működésében és ezen törvényjavaslatban sem. mint a hogy az kielégíthetne minket, eltekintve attól, hogy elvi álláspontunk is egészen más és ellenkezik a közös hadsereg alapelvével. A t. honvédelmi miniszter ur, a t. előadó ur feleslegesnek tartotta azt, hogy ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával megismertessen bennünket azzal, hogy azokban az intézetekben, a melyekben nevelendő magyar tiszti sarjadék czéljára kérik tőlünk a költségvetésbe beállított összeget, minő tanterv fog alkalmaztatni, hogy megismertessen bennünket a tanárképzés és tanáralkalmazás igen fontos kérdésével, a melyek ránk nézve mindenesetre elsősorban kell hogy irányadók legyenek álláspontunk meghatározásánál. Idegen tanárok fogják vezetni a magyar tiszti sarjadék képzését ezen intézetekben továbbra is ? És engedje meg nekem a t. honvédelmi miniszter ur, hogy itt teljes joggal tehessem az ő kormányzásának azt a szemrehányást, melyet más oldalról is hallottak már, hogy nevezetesen még annak a kilenczes bizottság munkálatának az amúgy is nagyon zsugorian kimért katonai programmja még nagyobb mértékben változást szenvedett, még jobban összezsugorodott épen ezen kérdést illetőleg. Mert tudjuk, hogy ama munkálat eredeti szövegében legalább mint óhajtás volt kifejezve, hogy lehetőleg magyar tanárok alkalmaztassanak a magyar ifjúságot nevelő katonai képzőintézetekben, ós ennek az óhajtásnak is a kihagyásával marad legalább nagyon sokáig, belátható időkig mindenesetre a mai állapot, a mely ellen nekünk a legnagyobb mértékben tiltakoznunk kell. A t. miniszter ur ugyan ennek hatásától, a tanárok idegen, német voltának hatásától talán nem félti a magyar ifjúságot ugy, mint én. Erre vall legalább egy kijelentése, a melyet meglehetősen meggondolatlanul tett, — bocBás-