Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-479

142 479. országos ülés 1904 augusztus 2-án, kedden. tétlen, hogy ő feladatát a legjobb tudása és 1 akarata daczára teljesíthesse. A segé.ltmfeliigyelőknél pedig, sajnos, ki kell jelentenem, az egy házmegyéknél nem tekintenek arra, hogy fiatal, tehetséges embereket nevezzenek ki, hanem legtöbb esetben éltes urakat, — hogy őket kitüntessék, neveznek ki — a kik bizony már koruknál és kényelemszeretetüknél fogva is nagyon hiányosan felelnek meg ennek a tisztüknek, mert bizony az az egyszeri megjelenés az iskolákban a vizsgák alkalmával arra, hogy valaki tapasztalatot szerezzen abban a tekintetben, hogy micsoda arányban és irányban történik az oktatás, és milyen a tanitás eredménye, teljesen elégtelen. Ha majd az igen t. miniszter ur a tanfelügyeleti reformmunkálatokat beterjeszti, kérem, kegyeskedjék a nagyméltóságú püspöki kart megkeresni abban az irányban, hogy azok is radikális reformokat vigyenek véghez a tanfelügyelet dolgában, Még egy-két szóval áttérek két miniszteri rendeletre, 1900-ban vagy 1901-ben megjelent egy miniszteri rendelet a tanfelügyelők kötelességeiről az iskolalátogatások alkalmával. Ebben a rendeletben a tanfelügyelőknek szigorúan meghagyatik, hogy minden esztendőben a hatáskörükbe eső iskolákat látogassák meg. Ez a rendelet mielőtt a tanfelügyelők kezébe került volna, a tanítók hivatalos lapjában: a » Néptanítók Lapjáéban két hónappal előbb jelent meg. Én senkit sem támadok ezért. Nem mondom, hogy helytelenséget követtek el, de hogy bizonyos mértékig tapintatlanul jártak el, az világos; annyiban ugyanis, hogy a tanítók várva-várták a tanfelügyelő megjelenését, mivel látták, hogy neki kötelessége eljönni. A tanfelügyelő azonban nem jelenhetett meg, mert fizikai ideje erre nem volt, meg egyéb körülményeknél fogva akadályozva volt: a tanítók bizony nagyon kezdték gyanúsítani a szegény tanfelügyelőket. Van itt még egy rendelet, a melyről szólnom kell. Ez a rendelet a vallás- és közoktatásügyi minisztériumból múlt év május 6-án 28.857. szám alatt jelent meg. így szól (olvassa): »Nem szükséges bővebben magyarázni, hogy a szeszes italok mértéktelen élvezete mily romboló hatást gyakorol az embe; testi-lelki épségére, és ha szenvedélylyé válik, miképen pusztítja el az ember egészségét, akaratát, erkölcsi erejét és egész idegrendszerét, és miképen dúlja fel a családok békéjét és mikép lesz oka annyi szerencsétlen család anyagi elzüllésének és nyomorának. A serdülő kor pedig az alkohol élvezete által az iszákosság szenvedélyének legveszedelmesebb terjesztője. Minden eszközt meg kell tehát ragadni arra nézve, hogy az ifjúságot ezen szenvedelemtől megóvjuk.« Ezen szavak után a rendelet intézkedik, hogy a vármegyei törvényhatóságok — ha nem volna — haladéktalanul szerkesztessenek szabályrendeletet, a melynek az volna hivatása, hogy szigorúan torolja meg a mindkét nembeli iskolás gyermekeknek a korcsmában való tartózkodást. Ez a rendelet szép, jó és nagyon üdvös lehetne. Ámde kijelentem, hogy ez egy uj papirosmalaszt, a mely sohasem fog keresztülvitetni. Nem kétlem, hogy azóta a vármegyék meghozták már ezeket a szabályrendeleteket. Pozsony vármegye már évekkel ezelőtt hozta meg és éveken keresztül lógott is minden egyes korcsmában, ámde ennek dicsőségére hemzsegnek az iskolásgyermekek a korcsmai mulatságok alkalmával. Ki hajtsa végre ezt a rendeletet? A bíró meg a jegyző nem ülhet a korcsma ajtajában. B. Kaas ívor: Az csak benn ül az ivóban. (Elénk derültség.) Triibinyi János: A korcsmárosnak nem áll érdekében, hogy elhajtsa őket, mert neki az az érdeke, hogy igenis minél több látogatója legyen, az az érdeke, hogy az a kis nebuló már fiatal korában szokjék hozzá az alkohol élvezetéhez, hogy később minél több látogatója lévén, annál jobban emelkedjék a papramorgónak az ázsiója. Ez a rendelet addig nem lesz végrehajtva, a meddig a vármegyéknél gallér szerint mérik az igazságot, nem lesz végrehajtva addig, a meddig a kihágások feljelentőit ott egyrészt azért utasítják el, mert azt mondják, hogy nincsen szabályrendelet, másrészt azért, mert van ugyan szabályrendelet, de nincsen, a kit elővegyünk, a kit megbüntessünk. Addig ez a szabályrendelet nem lesz keresztülvive, a míg közigazgatásunk az egész vonalon nem lesz államosítva. Akkor van remény, hogy minden személyes tekintet nélkül az igazságot fogják majd szolgáltatni, mert a mostani állapot mellett, daczára annak, hogy ezt a rendeletet szépnek, üdvösnek, jónak látjuk és tartjuk, az utókor fog ugyan ebből bizonyos jóakaratot kimagyarázni, de erélyt ebben nem fog látni sohasem. Igen t. miniszter ur, 20 évi gyakorlatom és tapasztalatom után — csekély emberke vagyok ugyan — de egy jó tanácscsal ebben az ügyben szolgálhatok, és pedig azzal, hogy minél kevesebb rendeletet bocsássunk ki, de annál komolyabban lássunk hozzá alsóbb népünk erkölcsi érzületének emeléséhez és boldogságának megalapításához. Ámde ez az erkölcsi javulás, t. ház, azzal a hamis liberális irányzattal, a mely mindenkor túllő a czélon, el nem érhető. Ehhez több kell. Ehhez kell az igazság iránti tisztultabb érzés, ehhez kell a kihágásoknak becsületes megtorlása, a törvénynek személyre való tekintet nélküli végrehajtása. Ehhez kell a a vallásos érzületnek őszinte ápolása, ehhez kell a tisztességnek piedesztálra való emelése és különösen a komázásnak és barátkozásnak a közigazgatás életéből való kiküszöbölése. (Helyeslések a baloldalon.) Ezek azok az elvek és eszközök, a melyekkel e kérdésben czélt fogunk érni. Ne hivatkoz-