Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-479
479. országos ülés 1904 augusztus 2-án, kedden. 143 zék tehát a czivil publikum folytonosan a papokra, ne kívánjanak folytonosan a papoktól erkölcsi prédikáeziót, hogy ezzel megjavítsák a népet. Mi megteszszük kötelességünket ugy hazánk, mint az egyház és a társadalom iránt, de nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy a czivil hatóság támogatása nélkül ezt elérhessük. Csak akkor fogjuk mindezt az egész vonalon elérhetni, hagyha a hatóság a törvény szigorával és jóakaratú, őszinte támogatásával segítségünkre jön. Még egy kijelentésem van, t. ház, t. i, az, hogy tiszta és jó lélekkel csatlakozom Veres József t. képviselőtársam azon kívánságához, hogy az igen t. miniszter ur lehetőleg találjon módot arra nézve, hogy az országban az összes lelkészek társadalmi állásukhoz, tudásukhoz, meg azon szent és becsületes munkához mérten, a melyet végeznek, kellő ellátásban részesüljenek. Nem élünk mi, t. ház, Plató bölcse respublikájában, mi különböző érzelmek által vezetett népek között élünk. Ez a nép bizalmát veszti birái és tanúi iránt, valahányszor látja, hogy azok szükséget szenvednek, sőt tovább megy, nem bízik abban, hogy ezek mindazt, a mit tesznek, nem önzésből teszik, a mit különben nem tennének. Ez a nép a gazdagnál még a hamisgyöngyöt is igaznak nézi és a szegény emberen még a valódit is hamisnak itéli. Locutus est dives et omnes tacuerunt; locutus est pauper és kérdezik quis est hic? Mihelyt a gazdag kezdett beszélni, mindnyájan elhallgattak, csak a mikor a szegény kezdett beszélni, kérdezték, hogy ki vagy? A nép bizalma papja iránt elvész és hanyatlik, mihelyt azt látja, hogy papjának nyomorúsággal kell megküzdeni, de megbecsüli, mihelyt látja annak függetlenségét és teljes bizalommal fog csüggni minden szaván, ha látni fogja, hogy a mikor megszorul, nemcsak támogatásban, nemcsak erkölcsi vigasztalásban és jó tanácsban, hanem esetleg anyagi támogatásban is részesül. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez késztet engem arra, hogy hozzájáruljak Veres József t. képviselőtársamnak kéréséhez. A költségvetést különben nem szavazom meg. (Helyesléseit a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve; kivan még valaki szólni ? Rakovszky István: T. képviselőház! Én egy tegnap itt elhangzott beszéd következtében érzem magam késztetve arra, hogy felszólaljak. Lendl Adolf t. képviselőtársam, kiterjeszkedve iskolai tankönyveknél észlelhető mizériákra, a melyek az országban uralkodnak és a melyeknek be nem vallott czéljuk, hogy a szülőket egész indokolatlan módon megsarczolják. Én mindazokhoz, a miket e tekintetben t. képviselőtársam elmondott, hozzájárulok. Es ajánlom a t. kultuszminiszter ur figyelmébe, legyen olyan szíves, tegyen összehasonlítást a tekintetben, hogy mit fizetnek a szülők iskolakönyvekért Ausztriában és a külföldön és mily rengeteg összegek azok, melyek nálunk egész czéltalanul kivétetnek a szülők zsebeiből egyes tanszerés tankönyv gyártók önző czéljainak kielégítésére. Ha az ember az iskolai év kezdetén az utczákon jár, megsajnálja azokat a szegény gyermekeket először azért, hogy ugy vannak megrakva, mint a teherhordó állatok, annyi könyvvel, hogy alig bírják azokat elczipelni; (Igaz! Ugy van! a szélsiibaloldalon.) másodszor amiatt sajnálkozunk, hogyan fogják e tankönyvekbe bepréselt tudománynyaí a szegény gyereket egész éven át zaklatni; mert minden ember egyszerű eszével is reá jő, nem kell hozzá pedagógusnak lenni, hogy képtelen az a fiatal ész azt a tömérdek anyagot magába szívni, feldolgozni és hasznosan értékesíteni. Ez a tanterv- és tankönyvgyártás valódi csapás. Azelőtt, mikor mi és kortársaim jártunk iskolába, nagyon jól emlékszünk, hogy voltak nekünk kedves, megszokott könyveink, melyeket az első osztályban kaptunk kezünkbe és csak a matúra után tettük le, a melyek az első osztálytól a nyolczadik osztályig hűséges kísérőink voltak. Most előfordul az, hogy egy tanuló vesz, vagy egy szülő vásárol a fia számára egy könyvet, mely a jövő tanévben is használható lenne, de azért nem használható, mert az illető tankönyvkiadó azt a mesterséget űzi, hogy ha illusztrácziók vannak abban a könyvben, az egyik oldalról a harmadikra teszi át, a szövegben egy kis változtatást tesz, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) csak azért, hogy ha a tanár azt mondja: »üssétek fel ezt meg ezt a lapot«, a szegény gyermek ne tudjon hamarjában ráakadni, ezáltal is meg legyen nehezítve a tanulás és rá legyen kényszerítve a szülő arra, hogy ugyanazt a könyvet újra megvegye. [ T tána jártam a múlt évben, — de sajnos, az obstrukeziós viták miatt akkor nem értékesíthetiem a házban tapasztalataimat, — utána jártam az egyetemi vizsgái visszaéléseknek is. Egy tanár, — akkoriban a nevét is tudtam, valamint a tanuló nevét is, — a közjogból nagyon fontos kérdést tett, és ha ezt a kérdést itt a t. közoktatásügyi miniszter úrhoz intézem, — a kinek közjogi jártasságát a legkisebb mértékben sem vonom kétségbe — fogadni merek, hogy sem ő, sem a t. igazságügyminiszter ur, sem én, nem volnánk képes erre feleletet adni. A kérdés ekkép hangzott: »Mondja meg tisztelt X, vagy Y. ur, micsoda közjogi jelentősége van gr, Apponyi Lajos udvarnagynak ?« Erre a szegény tanuló, bár tudta, hogy van magyar főudvarnagy, magyar fó'ajtónálló stb. és tudta, hogy azok kisebb zászlósurak, de erre a kérdésre megfelelni nem tudott. Erre a vizsgázó tanár azt kérdezte, hogy : »micsoda könyvből tetszett készülni ?« »Kérem, a tanár ur könyvébőí.« »Csodálom, ebben benne van.« A hallgató azt feleli rá: » Kérem, én a tanár ur könyvéhői készültem, de ez nincs benne.« — »Melyik kiadást méltóztatott olvasni? kérdi a tanár. —
