Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-478
4-78: országos ülés 1904 augusztus 1-én, hétfőn. 107 programmbeszéde voltaképen nem áll egyébből, mint abból, hogy miután a közművelődésnek sok fejezete és sok szakasza van, ő a fejezetek és szakaszok czimeit elmondta előttünk, elmondta, hogy egyik-másik fejezetben és szakaszban mi van, de hogy miként akarja azokat fentartani, a reformokat intézni, az állapotokat javítani, arra nézve bizony igen keveset értettem meg az ő előadásából és abból is, a mit megértettem, valami sok köszönetet magamra nézve kivonni nem tudtam. Még sem terjeszkedem ki azonban minden kérdésre, csak néhányat fogok én is érinteni. Legelőször az állami elemi iskolák kérdésére van egy megjegyzésem, és ki kell jelentenem, hogy nem értek egyet mindenben Osernoch János t, képviselőtársammal, és engem oly nagy aggodalom, oly nagy tartózkodás épen nem fog el az állami iskolák iránt. Megjegyzem azonban, hogy igenis népnevelési intézetet állitani jótétemény, emberi nemes dolog és pedig közéleti jótétemény, a mely az egész köznek, államnak, társadalomnak javára válik. Az én nézetem szerint tehát állami elemi iskolát vagy egyáltalán elemi tanintézetet állitani igenis joga van a községeknek, egyházaknak is, joga van minden egyes embernek is, (Igaz! Ugy van! a bal- és a széisöbaloldalon.) joga van ép oly iskolát állitani, mint az államnak, de joga van az államnak is egyaránt. Kérdés az, hogy ezt a jogot miként gyakorolja? A mi tényleges viszonyaink közepette az államnak e jogát gyakorolni talán czélszerű, sőt szükséges oly vidékeken, a hol sem egyesek, sem községek, sem egyházak magyar népiskolákról nem gondoskodnak. (Igaz! Ügy van! a balés a széisöbaloldalon.) De csakis ott. Mert az az erkölcsi erő, buzgóság és anyagi erő, a melylyel mi rendelkezünk, meg nem engedheti azt, hogy mi össze-vissza minden rendszer nélkül még oly vidéken is, a hol a magyar műveltséget, az elemi műveltséget nem kell félteni, állami- iskolákat állithassunk, fájdalom, egészen valószínűleg pártczélokból, kortesérdekekből. Ezt igenis nem helyeslem. (Helyeslés a bal- és a széisöbaloldalon.) De a mi erőnk van, anyagi, erkölcsi és politikai erőnk, azt valamennyit konczentrálnunk kell arra, hogy oly vidékeken, a hol a kis gyermek az ország nyelvét nem tanulhatja meg és nem tanulhatja meg főleg azért, mert egyházilag és nemzetiségileg szervezett testületek, hatóságok, községek és egyházak egyenesen meggátolják abban, hogy megtanulhassa, ott igenis az államnak joga és kötelessége is az állami iskolát felállítani és azzal az idegen ajkú serdülő népséget abban megerősíteni, hogy a saját országának, saját államának nyelvét megtanulja. (Élénk helyeslés a bal- és a széisöbaloldalon.) Nem arról van itt a szó, hogy itt az idegen nyelvű honfitársaink nyelvét akarjuk eltörölni. Nem akarunk mi sem muszka, sem porosz példára irtóhadjáratot intézni az idegen nyelvű állampolgárok ellen, nem akarjuk ezt sem a közoktatás, sem általában a művelődés, sem a birtokpolitika terén. Becsületes magyar embernek sohasem jutott eszébe az ilyen politika, nem jutott eszébe századok óta még akkor sem, a mikor igen röviden, egyszerű erővel és hatalommal megtehette volna, még kevésbbé juthat eszébe tisztességes magyar ällamférfiunak most, a mai viszonyaink közt. De attól visszariadni, hogy az államnak minden erejével és hatalmával a serdülő ifjúság az állam nyelvének megtanulására képesittessék, attól visszariadni gyávaság és hazaárulás. (Igaz! Ugy van! a széisöbaloldalon.) Tisztán kell látni e kérdésben és annak az általános indokolási módnak, a német definicziónak és annak a technikus terminológiának, a mely mögé bujtatjuk törekvéseink sikertelenségét, eljárásunk félős voltát, sőt gyávaságát, mert valami hatalom, valami tetemes erő mindenütt utunkat állja, annak meg kell szűnnie. Beszéljünk tisztán, világosan. Nem a nemzetiségek irtása, nem a nemzetiségeknek saját kultúrájuk művelésében való meggátlása, nem annak megakadályozása a mi czélunk, hogy ők egy nemes, szent versenyben legyenek velünk faji kultúrájuk művelésénél: nem az a czél, hanem az a czélunk, a melyről lemondani nem lehet irtóztató árulás nélkül, hogy ennek az országnak minden polgára gyermekkorától fogva értse és beszélje saját országának, államának a nyelvét is, (Élénk helyeslés a bal- és a széisöbaloldalon.) Ilyen értelemben fogom én fel az állami iskolák emelésének kérdését, ámbár meg kell jegyeznem, hogy nincsen róla tudomásom, hogy pl. a millenniumi vagy ezeréves emlékiskolákat felállítottuk-e. Azt hallom, hogy pár százat felállítottunk oly helyen, a hol kellett; még egy pár száz ilyen ezeréves iskolát felállított a volt kultuszminiszter ur egészen magyar vidéken, pedig a törvényhozásnak nem az^ volt a czélja, nem az volt az intencziója! És azt hallom, hogy ennek az ezer iskolának tetemes része ma sincs felállítva. A kultuszminiszter ur pl. erről a kérdésről nem szólt egy szót sem, Beszélt a kultuszminiszter ur a jogi szakoktatás reformjáról, államvizsgákról. Csodálatos dolog az, t. képviselőház, hogy ezt a reformot nekünk annyiszor kell változtatnunk. Előre megjegyzem, hogy az isteni gondviselés ezt a mi szerencsétlen országunkat még eddig sohasem áldotta meg egészen magyar műveltségű kultuszminiszterrel. (Derültség.) Tudtak azok magyarul, irtak is magyarul, műveltségük is volt elég, de ki német volt, ki franczia volt, csak épen a magyar nyelvet használták itt köztünk. Tiszta, tökéletes magyar műveltségű kultuszminiszter ebben az országban még nem volt. Hogy a mostani t. kultuszminiszter ur milyen lesz, azt persze nem tudom, mert hát a jövendőbe én nem látok bele tökéletesen, de ha belelátnék is, 14*