Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-477

477. országos ülés t9Qk Julius 30-án, szombaton. 95 gyűlés az akkori időkhöz képest szokatlan hosszú viták után végre el is fogadta. A főrendiház azonban, mielőtt ezen javaslat tárgyalásába belebocsátkozott volna, azt határozta, hogy hivatkozással az előbbi és utolsó rendi országgyűlés által hozott XX. törvényczikkre, ennek alapján kérdezze meg a felekezeteket is, hogy ezek is tudjanak a fontos kérdéshez hozzászólani. A közbejött események azonban ezt megakadályozták és ebből a törvényjavaslatból törvény nem lett. Báró Eötvös Józsefnek azonban 20 évvel később, 1868-ban sikerült népnevelési eszméit megvalósitani. Mindazonáltal nem ugy és nem abban az arányban, a mint ő azt óhajtotta volna, mert kénytelen volt megalkudni az akkori viszonyokkal és tekintetbe venni a százados jogfejlődést és a felekezeteknek szerzett jogait. És kénytelen volt tekintettel lenni azokra az iskolákra is, melyekről előbb volt szerencsém említést tenni, a melyek községek által tartattak ugyan fenn, de mégis felekezeti iskolák voltak. B. Eötvös József e tekintetben igen messzire akart menni. Az ő javaslata az államfelügyelet által korlátolt tanszabadság alapelvén épült fel, biztosítván az államnak főfelügyéleti jogát és iskolaalapítási jogát, különben pedig meghagyta ennek birtokában a felekezeteket, sőt ráruházta ezt társulatokra, egyesekre is, természetesen csak akkor, ha a törvényben kikötött feltételeknek megfeleltek. A mi azonban a községeknek a népiskolák ügyében való szereplését illeti, ebben oly messzire ment, hogy h törvényhozás az ő javaslatát elfogadja, akkor az addig létezett felekezeti iskoláknak legnagyobb része megszűnt volna. B. Eötvös Józsefnek eredeti javaslatában erre vonatkozott a 22. §., a mely igy szólt: »A 19. §. értelmében kivetett adóból és a 20. §. szerint nyert birtokból nyerendő jövedelmet, úgyszintén] a 21. §-ban foglalt munkaerőt a község csak községi iskolák fentartására fordíthatja és egyedül akkor adhatja egyházi iskolák szükségleteinek fedezésére, ha a község összes lakói egy hitfelekezethez tartoznak^ Ha ezt a szakaszt 1868-ban ebben az alakban elfogadták volna, akkor a községek által fentartott felekezeti iskoláknak legnagyobb része egyszerűen megszűnt volna. Hogy ez meg ne történhessék, a 25-ös bizottság, a melynek a törvényjavaslat ki volt adva, meghallgatván az összes érdekelteket, tehát a felekezeteket is és tekintetbe vévén az iskoláiknak történeti múltját és jogát, oly szövegezését fogadta el ennek a szakasznak, a mely egyrészt biztositotta az államnak, másrészt a községeknek és a felekezeteknek jogait is, És ez, t. ház, a mostani 1868 : XXXVIII. t.-cz. 25. §-a. S miután ez a szakasz mely körül a felekezeteknek mostani sérelme forog, kénytelen leszek azt teljes szövegében felolvasni. Mit mond e szakasz? Azt mondja: » Általában nem tekintetnek ezentúl felekezeti iskoláknak azon tanintézetek, a melyek községi vagyonból és jövedelmekből a község összes tagjai által felekezeti különbség nélkül tartatnak fenn. Azon már fennálló hitfelekezeti iskolákra nézve mindazonáltal, a melyek eddigelé a község vagyonából és jövedelmeiből tartattak fenn, szabadságában áll az illető községeknek az eddigi gyakorlatot továbbra is fentartani, de ily esetben a segélyezés a különböző hitfelekezeti iskolák közt igazságos arányban osztandó meg és egy hitfelekezet iskolájától sem vonathatik meg, mig a többi hitfelekezetek iskolái irányában is meg nem szüntettetik,« Mi foglaltatik ebben a szakaszban? Ebben a szakaszban háromféle intézkedés foglaltatik: először is, hogy az 1868 után felekezeti különbség nélkül községi vagyonból újonnan felállított iskolák a törvénv intencziói szerint községieknek tekintetnek; másodszor, hogy oly helyeken, a hol 1868-ig felekezeti iskolát tartott fenn az illető község, a községnek jogában és szabadságában áll ezt a gyakorlatot a jövőre is fentartani, és harmadszor, ha vannak ott más felekezeti iskolák is, akkor köteles a község a többi felekezeteknek is aránylagos segélyt adni iskoláik fentartására. Rakovszky István: Tiszta dolog ! Csernoch János: Már most mindenki, a ki a tanügygyei foglalkozik és elsősorban maga a kultuszminisztérium több mint 30 év óta igy értette és magyarázta ezt a törvényt, hogy az iskolafentartás jogához és kötelességéhez egyúttal az iskolafejlesztés joga és kötelessége is tartozik, vagyis hogy ha abban az iskolában, a mely 1868-ig fennállott, szükség van egy uj tanteremre, akkor a községnek joga van ezt a termet felépíteni; ha szükség van egy uj tanítói állomás szervezésére, akkor a tanitói állomást szervezheti. De hogy a 68-iki törvény azt akarta volna, hogy ezek az iskolák, a melyeket akkor talált, úgyszólván megkövesedve, petrifikálva megmaradjanak azontúl is abban az állapotban, a melyben őket találták, ily abszurd és lehetetlen dolgot a 68-iki bölcs törvényhozás nem akarhatott. Ha ezt akarta volna, akkor ezeket az iskolákat nem az 1868: XXXVIII. t.-cz. keretébe kellett volna besoroznia, hanem az országos műemlékek sorozatába, (jüénk derültség balfelöl.) hogy ezek között tartsák fenn majdan ép ugy, mint Vajda-Hunyad várát, mert ezek nemzeti szempontból oly fontos épületek és fontos alkotások, hogy azokat mindig ugyanazon állapotban kell fentartani. (Élénk derültség balfelöl.) Ennek az egyedüli helyes és törvényes állapotnak fentartója volt a kormány csak néhány év előtti időig. Tudnék hivatkozni sok mindenféle rendeletre és döntésre a múltból, de nem akarok sokáig ezzel ma foglalkozni; csak egyet idézek, és pedig 1888-ból, a melyben a belügyminiszter a kultuszminisztériummal egyetértőleg