Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-465
A65. országos ülés 190 í Julius 16-án, szombaton. 65 Norvégiában 34, Svédországban 35, Portugáliában 35, Hollandiában 37, Ausztriában 43, Görögországban 44, Olaszországban 44, Spanyolországban 48, Belgiumban 49, Magyarországon 59, Törökországban 76, mig az ázsiai Japánban 34 fillér esik egy lélekre. Ez a kimutatás tanítja meg majd a népeket arra, hogy a köztársasági forma mellett legtöbb jog, legkevesebb teher és legnagyobb hatalom egyesül, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Magyarországon — én is őszintén vallom — nem is kívánatos, nem is lehetséges, nem is szabad egyelőre más kormány formának lenni, mint monarchikusnak. Ez nekünk nemzeti és létérdekünk. De a mit valamikor mondottak a vallásokra, hogy talán olcsóbban is lehetne üdvözülni, azt elmondhatjuk a kormányformákra is: talán olcsóbban is lehetne boldogulni. Ezeknél a külföldi udvaroknál pedig az udvartartás költsége nemcsak teher, nemcsak kiadás, mint minálunk, hanem egyszersmind bevétel is, (ügy van! a baloldalon.) mert ez az összeg visszafolyik a nemzethez az ottani iparban, földmivelésben, gyári tevékenységben; ott nemzeti uralkodó fejedelmek, nemzeti főrendek, nemzeti érzésű papság van, s ezek mind, ha emelik a költséget, egyúttal nagyobb összeget hoznak hazájukban forgalomba is. De minálunk ez tiszta veszteség, a mit mi semmi alakban vissza nem nyerünk, (ügy van! bal felöl.) Különben is elmultak azok az idők, a mikor a királyok dicsősége és fénye abban állott, hogy mentül több jövedelmük ós mentül nagyobb hadseregük legyen. A XX. században már nem e szerint becsülik se az országokat, se a fejedelmeket; nem az a nagy fejedelem, a kinek legtöbb a bevétele, hanem a nagy jelzőt a történelem már csak annak adja meg, a ki egyéni jellemében tiszta, országkormányzatában bölcs, az erények jutalmazásában pártatlan, a bűnök üldözésében igazságos, áldozatkészségben bőkezű, a törvénytiszteletben első, a hazaszeretetben példaadó, a ki tevékenységével egy egész nemzetnek munkásságát irányítani tudja, (ügy van! balfelöl.) és a ki nem abban keresi dicsőségét, hogy mentül több szolga vegye körül, hanem abban, hogy mentül több szabad és hatalmas polgár kövesse az ő tevékenységét a nemzet boldogitásában. (ügy van! balfelöl.) A nemzet gazdagsága, jóléte, műveltsége — ez adja a koronának az igazi fényt, (ügy van! balfelöl.) Eloszlott az a nimbus már régen, a mely körülvette azelőtt a fejedelmek udvarát, a fejedelmek koronáját. A spanyol etikett tönkretette a spanyol birodalmat; a mi uralkodóházunk megmentette még a spanyol etikettet, de elvesztette nagyon sok birtokát és nem a bevételek emelésével fogja megtartani az uralkodóháznak fényét és dicsőségét, hanem népeinek ereje és szeretete által, (ügy van! bal felöl.) Valamikor a király olyan volt, mint az oltárra helyezett bálványisten, melyhez csak imádattal, hódolattal KÉPVH. NAPLÓ. 1901—1906. XXVII. KÖTET. és áldozattal lehetett közeledni. Ma már azt mindenki nagyon jól tudja, hogy az is csak gyarló ember, s a nyilvánosságnak, a hirlapirodalomnak elterjedése mellett bizony a nyilvánosság Röntgen-sugara alatt a korona sokszor bohóeznak csörgő-sapkáját mutatja, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A fejedelem, illetőleg az uralkodóház és nemzet összhangja szükséges ahhoz, hogy a nemzet és általa a fejedelem hatalmas és nagy legyen. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez olyan, mint mikor a megolvasztott érezbe, a melyből harangot akarnak önteni, belehányják az ezüstöt, hogy szavának csengése szebb, áthatóbb legyen. Az uralkodóház és nemzet összhangja, — ez az, a mire minden nemzetnek törekednie kell, hogy a mint annak a harangnak hangját virágos völgyön, lombos erdőn, szellős ormon meghallják, örömmel és büszkén mondja mindenki: az a miénk, az nekünk szól, ha munkára vagy pihenésre hí, ha imádkozásra serkent, ha temetőbe kisér, vagy vészjelt ad; de a hol e kettő, nemzet és fejedelem, összhangban nincs, ott soha boldogulni nem fog teljesen sem a nemzet, sem az uralkodó. (Igaz! ügy vau! a szélsőbaloldalon.) A tekintélyt nem a vagyon adja meg a mai világban, hanem az egyéni jellem. Deák Perencznek szegénysége mellett is olyan tekintélye volt, hogy a fejedelem volt kénytelen megalkudni vele. Kossuth Lajos hadsereg nélkül is olyan hatalmas volt, hogy szövetségét szívesen keresték. A magyar nemzet az uralkodóház iránt századokon át megtett mindent, a mit kértek tőle. Kérni pedig mindig jól tudtak tőle. Megszerezte a hatalmat a ^Habsburg-háznak egy magyar király fegyvere. Önként választotta meg Ferdinándot a magyar trónra a magyar törvényhozás, később megadta az örökösödési jogot. Megint elkérték tőle az örökösödésnek leányágra való szállását, eltöröltették vele az arany bullának ellentállásra jogosító záradékát, a mely sok akadályul szolgált az uralkodóház törekvéseinek és tűrnie kellett, hogy beolvasztották az összmonarchiába. A császári hatalom egész súlyával nehezedett az aránylag kicsiny Magyarország törekvéseire; ha kellett, még czári segítséggel is leverték a magyar nemzet törvényes törekvéseit, csak nemrég hangzott annak ajkáról, a kit szerettünk mindnyájan ugy tekinteni, mint legalkotmányosabb fejedelmet, Chlopyban a »soha«. A magyar történelem azt mondja a polgári hűségre, hogy ez mindig megvolt és a törvényesen megkoronázott fejedelem azt választotta jelszó gyanánt: bizalmam az ősi erényben. Mi mást nem kérünk csak ezt. Legyen igazán bizalma a magyarnak ősi erényében, ne tekintse minden cselekedetünket, őrzésünket és gondolatunkat maga iránt bizalmatlanságnak, árulásnak, hűtlenségnek, hanem épen azért, mert nálunk még olyankor is, mikor vérig sértve a magyar ragaszkodott jogához és kénytelen volt szakítani az uralkodóházzal, mindig visszatér9