Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-464
44 Í64-. országos ülés 1904 Julius 15-én, pénteken. együttes udvartartás. Bocsánatot kérek, ilyet nem ismer a mi közjogunk. A mi közjogunk a magyar király önálló szuverenitását ismeri, ebből semmiféle szinonimával leleplezett kifejezése a közösségnek nem következhetik. Sőt egyenesen kizárja az 1867 : XII. t. ez., mely a közös ügyeket exclusive és taxatíve felsorolja, megmondván, hogy semmi egyéb közös ügyet nem képezhet. Ebben, valamint különösen a 7. §. szavaiban világosan meg van mondva az udvartartásnak a közösségből vagy, a mint képviselőtársam magát kifejezte, az együttességből való kirekesztése. Azt mondja végül t. képviselőtársam, s ezzel bizony nem valami nagy lojalitásról tesz tanúságot, — bár egyébként csak ugy duzzadozott beszéde a lojális szólamoktól — hogy ha csakugyan őszinte a függetlenségi párt részéről és az ellenzék többi árnyalatai részéről a kívánság, hogy ő Felsége minél gyakrabban és minél szivesebben tartózkodjék itt a magyar állam főés székvárosában, akkor — mint mások is, az előadó ur és a miniszterelnök ur is mondotta — ragadjuk meg az alkalmat, hogy ezt minél inkább lehetővé tegyük. Én azt hiszem, hogy ez az érvelés egyenes sértés a király felkent személye ellen. Hát eddig hol volt; miért nem volt itt eddig gyakrabban? Mert kevés volt a czivillista? Azzal akarja persvadeálni a királyt, a ki iránt illojalitással vádol bennünket, hogy teljesítse törvényes kötelességét, ha számára az udvartartás költségeit egy millió forinttal felemeljük? Ezt én oly dolognak tekintem, a melyet az ellenzék és pártom részéről ép a király iránti tisztelet szempontjából kell a leghatározottabban visszautasítanunk. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt hiszem, hogy ezekben körülbelül teljes mértékben honoráltam mélyen t. képviselőtársamnak az előadását, mert én egyebet, sajnos — bár nem akarok udvariatlan és szerénytelen lenni — beszédében egyebet felfedezni, olyat, a mely a czáfolásra alkalmat és okot szolgáltatna, nem tudtam. Hanem megbocsásson nekem, t. képviselőtársam, egy dolog igenis megragadta figyelmemet az ő felszólalásában. Láttam azt a jelenséget nevezetesen, hogy nagyon megváltozott a múlt esztendő óta az ő általános politikai felfogása. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon,) Emlékszünk rá mindnyájan, hogy a nemzeti fellángolás amaz idejében . . . Pozsgay Miklós: Melyet most parlamenti forradalomnak neveznek! Bakonyi Samu: . . . mely elől nem tudott elzárkózni a többségnek igen nagy és jelentékeny része, báró Dániel Ernő t. képviselőtársunktól oly beszédet volt alkalmunk hallani, mely itt is, az ellenzék padjain helyesléssel és kellő méltánylással találkozott. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És most hallottuk ezt a hiperlojalitástól duzzadó, az ellenzékkel szemben igaztalan és — bocsánatot kérek, a mint voltam bátor kimutatni — a tényeknek is meg nem felelő támadást. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Kubik Béla: Kivánkozás Bécs felé! Ugron Gábor: Most nem a Bimbó-utcza felé sétálnak! Bakonyi Samu: Megtaláltam a miniszterelnök ur egy tegnapi nyilatkozatában, melyről a mai lapok adnak számot. Egy nyilatkozatában, a melynél, ugy látszik, eltévesztette a helyet, a miliőt, a melyben ezt tette. Fogadta t. i„ mint általánosan ismert dolog, a tegnapi délelőtt folyamán a t. miniszterelnök ur, mint belügyminiszter a törvényhatósági városok polgármestereinek tisztelgését. És ugy látszik, egy pillanatra valamely káprázat vagy valamely vérmes reménység fogta el inkább a t. miniszterelnök ur lelkét, mert azt hitte, hogy politikai pártklubjában van, o melyben buzdító beszédet kell mondania, hogy politikáját támogassák a párthívei. A polgármesterek tisztelgése alkalmával ugyanis egyenesen pártpolitikai kijelentéseket tett a t. miniszterelnök ur, mondván a következőket (olvassa): » Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a siker nem az egyes embertől függ, hanem kizárólag attól, hogy nem fogunk-e abban a reményben csalatkozni, hogy egy ilyen vállalkozás, a mely az országot csakugyan a mérges illúziók által okozott részegségből kívánja sok tekintetben a való élet igaz talajára, a valódi erőgyűjtés produktív munkájára vinni, hogy ez a törekvés a magyar nemzet józan részének támogatására számithat-e ?« És ime, t. ház, ennek a beszédnek a legelső hatása b. Dániel Ernő t, képviselőtársam felszólalásában nyilatkozik meg, a ki már a tavalyi mérges illúziók részegségéből ugyancsak kijózanodott a t. miniszterelnök ur intő szavára. Én azonban remélem, hogy az a gyógykezelés, a mely fogott b. Dániel t. képviselőtársamon, legalább nagyrészben hiábavaló erőpazarlás volt a t. miniszterelnök ur részéről azok iránt a férfiak iránt, a kik nála tegnap állásukból folyólag megjelentek, De mit akar ezen kijelentésével a miniszterelnök ur? Meg akarja bélyegezni az ellenzéknek a nemzeti jogokért vívott küzdelmét, meg akarja bélyegezni az országot, a nemzetet, holott nem egy felszólalásban és épen beköszöntő beszédében maga ismerte el, hogy azok a törekvések, vágyak jogosak és a nemzet legszélesebb rétegeiben visszhangra találtak. Hát egyszerre mérges illúziók részegségévé váltak a nemzet jogos asjárácziói, a melyeket a nemzet közérzésének elismerte a t. miniszterelnök ur is? Vállalkozásról beszélt a miniszterelnök ur. Hát ezzel a tegnapi beszédével, ugy látszik, bejelentette azt a vállalkozást, a mely a kijózanitásnak ilyen módszerét tűzte ki czélul. Most, hogy felszólalni szerencsém van, nem mulaszthatom el, — és azt hiszem, nemcsak a pártom, de az egész ellenzék osztozik ezen kijelentésemben — hogy megengedhetetlennek és a legnagyobb mértékben visszatorlandónak jelentsem ki
