Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-464
/ /6' / /. országos ülés Í90í július 15-én, pénteken. 45 a miniszterelnök ur ezen kortesbeszédét, a melyet a nála megjelent és nem politikai feladatok teljesítésére hivatott köztisztviselők előtt mondott. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez semmi egyéb, mint fenyegetés és olyan követelőzés a belügyminiszter részéről a polgármesterek irányában, a melyet, ha más nem teszi, ennek az oldalnak kell a felzúdulásnak és felháborodásnak egész erejével visszautasítani. {Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha pedig a t. miniszterelnök ur nem ezt értette alatta, lesz alkalma megmagyarázni a szavait. (Zaj.) Polczner Jenő: Azért rendelte magához a polgármestereket, hogy elmondhassa ezeket. Azok a maguk jóvoltából ugy sem mentek oda! Bakonyi Samu: T. képviselőház! Éu azt a felfogást, a mely a miniszterelnök ur ezen tegnapi kirohanásában és nála az utóbbi időkben elég gyakori elszólásában nyilvánul meg, kidomborodni látom ebben a törvényjavaslatban is, a melyet most a házzal el akar fogadtatni, mert hiszen nem egyéb ez sem, az sem, mint azon politikának egy-egy kiemelkedő része, a mely politikai rendszer a t. miniszterelnök urnak ezen tegnapi expektoráeziójában megnyilatkozott. De minő szempontokat hoznak fel a törvényjavaslat támogatására? Pénzügyi szempontokat emlegetett Dániel Ernő t. képviselőtársam; hallottunk ilyeneket az előadó ur és a miniszterelnök ur ajkairól is. Én ezekkel a pénzügyi szempontokkal nem akarok hosszasan foglalkozni, csak egyetlen kis jelenséget akarok a képviselőháznak figyelmébe ajánlani, a mely jelenség saját tapasztalatomban merült fel. Gondolom, 1890ben, vagy 1892-ben történt, hogy ő Felsége Debreczen városát tisztelte meg látogatásával. Sajátságos, t. ház, hogy néha igen nagy történelmi emlékeket felhívó benyomások találkoznak apró, kicsiny jelenségekkel. Hanem, ezek az ellentétek olykor mégis nagyon figyelemre méltók. (Ralijuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Debreczenben járt ő Felsége. Mit érezhetett lelkében, ott abban a városban, . . . (Zaj jobbfelöl.) . . . Sajnálom, hogy untatnom kell t. képviselőtársaimat, de így nem beszélhetek. Gajáry Géza: Hiszen mi hallgatjuk! Ott nem hallgatják! Kubik Béla: Hát még mit talál ki t. képviselőtársam ? Elnök: Kérem a t, képviselő urakat, ne, méltóztassanak itt egymással társalogni. Bakonyi képviselő urat illeti meg a szó. (Zaj.) Kérem Gajáry és Kubik képviselő urakat, ne méltóztassanak itt párbeszédet folytatni. Polczner Jenő: A jobboldalt figyelmeztesse! Elnök: Mind a két képviselő úrra szól, a mit mondtam. Ne tessék az elnök jogkörébe beavatkozni! Bakonyi Samu: Nem tudom micsoda érzelmek viharoztak át ő Felsége lelkén, mikor annak a városnak köveit taposta, a melynek történetében meg van irva, hogy »a magyar nemzet védelmezé magát onnan a rámért halál ellen« ; de mindenesetre láthatta azt, hogy mikor bizalommal közeledik a király a nemzet felé, akkor csak szeretet környezi őt, mert én nem hiszem azt, hogy bárhol kerek o világon király annyira, oly közvetlenül tapasztalhatta volna a nép szeretetének megnyilatkozását, mint akkor ő Felsége épen Debreczenben. De, t. ház, sajátságos pendantjául ennek az igen felemelő ténynek, — az expiáczió ebben megnyilatkozó, megható jelenségeinek — egyéb igen különös tapasztalatot is lehetett ott szerezni. Ott lévén a király, természetesen bizonyos udvartartása volt ott neki és volt királyi ebéd is, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) a mire a szükségleteket, — a hus és viz kivételével, a melyet, mint tudjuk, ő Felsége rendszerint a szeretett és szivéhez annyira hozzánőtt Bécs városából szállíttat magával, bár merre jár, — egyebekben ott helyben szerezte be, igy pl. a tejet vagy tejszint. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Megjelent az egyik debreczeni tejcsarnokban a konyhát ellátó személyzetnek arra szolgáló tagja és megrendelte a tej^zükségletet; s mikor az illető kereskedő nagy lelkiismereti fordulások között 40 krajezárban számította fel a tejszínnek literjét, az illető udvari személy megbotránkozott ezen a felszámításon, s egyenesen kötelezővé tette rá nézve, hogy 1 forintra tegye az illető tételt a számláján. íme, egy érdekes pénzügyi szempont, mely Röntgen sugárral világítja meg azt a gazdálkodást, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a melyet az udvarnál folytatnak; B,öntgen-sugarral világítja meg azt, hogy micsoda pazarlásra, micsoda lelketlen pocsékolásra kívánják elvenni ennek a sanyargó népnek filléreit. Ezt az erkölcstelen felfogást azzal indokolta az illető alkalmazott, hogy ez mindig igy van, mindig ilyen tételben történik a felszámítás, tehát ellenkező esetben a konyhamesteri hivatal, vagy nem tudom mi, a legnagyobb zavarba jutna. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Mit tehetett a kereskedő? Parancsszóra elfogadta ezt a felszámítást igen nagy lelkiismeretfurdalások közt, a mit alkalmam volt tapasztalni, mert az ille'ő teljesen szavahihető ember, a kinek bemondásáért magam állok jót. Ott tehát könyökig dúskálnak minden földi jóban. Nézzük meg egy pár rövid, odavetett vonással, hogy állunk ezzel szemben itt, ebben a szerencsétlen nyomorgó országban, Mióta olyan fényes elme is, mint Eötvös Károly, a statisztikát igen éles szatírájával diskreditálta, azóta ezeken a padokon nem nagyon ajánlatos statisztikával foglalkozni. Én tehát a számszerű tótelek felsorolását mellőzöm is, csak azt jegyzem meg, hogy mégis kár a statisztika tanúságait igy lekicsinyelni, mert hiszen a számoknak lelkük van és ez a lélek Magyarországon ott sir a gyászba borult asszonyok és gyermekek bus jajszavában, mert apjuk és férjük életében vál-
