Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-464
36 46*4. országos ülés 1904 Julius 15-én, pénteken. része látszólag lelkesedéssel adatott elő — azon óhajának adott kifejezést, hogy a király és az udvar Magyarországon tartózkodjék. Lerontotta ezen kijelentésének hatását a beszéd további folyamán azzal, a midőn azt mondja, hogy ebből a lehetőségből valóság váljék, azt nem lehet paragrafusokban kimondani. Nagyon téved a t. miniszterelnök ur, de nincs is szükségünk arra, hogy ez paragrafusokban ki legyen mondva, mert ez paragrafusokban már ki van mondva, csak a törvény végrehajtását kell szorgalmazni. (Egy hang balfelöl: Meg leéli azt tartani!) A már hivatkozott 1537:LVII. t.-czikken kivül ki van mondva ő Felségének, a magyar királynak Magyarországon való tartózkodása az 1B46 : XVIII. az 1548 : XXII, az 1550 : IV., az 1563 : III., az 1567 : XLIV., az 1608: XVIII. és az 1723 : VIII. t.-czikkben, a mely legutóbbit érdekességénél fogva felolvasom. Ezen törvényczikk ekként szól: »0 császári és királyi Felsége az ország karainak és rendéinek alázatos kívánságát és felséges személyének az országban gyakrabban leendő láthatása iránti különös szándékát ós nekiek szolgálhatás feletti óhajtását és buzgalmát kegyesen elismerni és a mennyiben súlyosabb európai gondok megengednék, az 1550: IV. t.-czikk értelmében is körükben és az országban lakni kivána«... »és a jövendő magyarországi királyokra nézve is ugyanazon karokat és rendeket, (a felhivott és más törvények értelme szerint is) a felől biztosokká tenni méltóztatott.« Ezért mondom, hogy a miniszterelnök ur tévedett, midőn állítja, hogy ezt paragrafusokban kimondani nem lehet, mert ime már ki van mondva törvényeinkben. De tovább megyek. Kimondotta ezt még az 1741 : VII. és az 1751 : I. t.-czikk, nemkülönben az 1790 : IX. t.-czikk, a mely legutolsót szintén érdekességénél fogva fel fogom szószerint olvasni. (Halljuk! a baloldalon.) Azt mondja ez a törvény: »Már a minap, midőn egy időben, bár kevesebb ideig, mint kívánta volna, a karok és rendek közt lévén, észrevette, hogy mennyire használ a köztársaságnak, ha a király népét és az királyát jobban ismeri és igy a kölcsönös bizalom kötelékei szorosabban összeköttetnek, annálfogva saját szive ösztönéből is, arra különösen hajlandó, hogy ezen hű és örökös ország kebelében gyakrabban jelen legyen, s ott, a mennyiben más örökös tartományainak kormányzási gondja megengedné, tovább tartózkodj ék.« De van nekünk, t. ház, törvényünk arra is, hogy necsak ő Felsége a magyar király tartózkodjék Magyarországon huzamosabb ideig, hanem hogy még a hozzátartozók is tartózkodjanak itt. Az 179á : V. t.-czikk ugyanis azt mondja, hogy: »0 Felsége kegyelmesebben kinyilatkoztatván, hogy ezen országgyűlés által a hű karok és rendek közt fentisztelt ő Felségének gyönyörűsége volt tartózkodni, sőt a kölcsönös bizalomnak és szeretetnek még eró'sebb kötelékekkel való megerősítésére ugyan ő Felsége ezen igen kedves nép iránti hajlamából, azon fog igyekezni, hogy ezen örökös országának kehelébe, a mennyiben más tartományok gondjai megengedik, gyakrabban jöhessen és abban hosszasabban tartózkodván, királyi kegyelmének bővebb tanúságait is adhassa, és azt annál örömestebb teendi, mivel maga a királyné 5 Felsége is az ország karainak és rendéinek maga iránti szeretetét és hódolatát annyira tanusitottnak tapasztalván, gyönyörűségének tartaná, a magyar nemzet között tartózkodni.« A mig országunkat védőangyalától, imádott, szeretett jó királynénktól a gaz gyilkos tőre meg nem fosztotta, addig nekünk is többször volt szerencsénk Magyarország királyához; a mióta azonban árvákká lettünk, azóta mostohákká is lettünk, mert azóta a magyar királyt mind ritkábban látjuk minálunk. Ha el is jön egy-két napra, csak hivatali kötelmei teljesítése végett teszi, de hű magyarjai kedvére ós örömére nem jön egyszer sem. íme, a magyar nemzet áldozatainak erkölcsi ellenértéke egyáltalában nincs. De az anyagi ellenértékkel sem áll az áldozat arányban. 1870 óta — ezen év előtt ugyanis az udvartartási költségek a koronauradalmak jövedelmeiből fedeztettek — máig 168 millió forintnál nagyobb összeget fizetett a magyar nemzet u ívartartási költségekre. Helyesen jegyezte meg Barabás Béla t. képviselőtársaim, hogy ezen összegből Magyarországnak nem térült vissza tiz százalék sem, mig az az Ausztria, a mely utolsó csepp vérünket is képes kiszipolyozni, kilenczven százaléknál többet élvez a magyar nemzet által fizetett udvartartási költségekből. (Ucjy van! a szélsöbaloldalon.) S önök mégis türelmetlenül várják azon udvartartási költségek megszavazhatását, a melyekkel ismét csak Ausztriának tömik a zsebeit, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Azt is mondják, hogy fel kell emelnünk a czivillistát, mert az osztrákok is emelik. A leghatározotabban tiltakozom ellene, hogy az udvartartási költségekből is közös ügyet csináljanak. (Elérik helyeslés a szélsöbaloldalon) Ausztria adhat e czimen, a mennyit akar; Magyarország is annyit ad, a mennyit ő akar. Olyan virágzó iparral és kereskedelemmel bíró ország, mint Ausztria, többet is adhat, mint mi, szegény földmivelő nép, kiknek termése az idő szeszélyeinek és viszontagságainak van kitéve, ha elmarad az eső, ha szárazság van, ha a jég elveri vetéseinket, ha elfagynak, vagy egyébként akár vetéseinkbe, akár szarvasmarhaállományunkba valami vész üt: mehetünk koldulni. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon,) Csak a közelmúltban olvashattuk a lapokból, hogy az egyes európai uralkodók, kiknek megközelítőleg sincs akkora a czivillistája, mint Ausztria és Magyarország uralkodójának, a közgazdasági viszonyokra való tekintettel a czivillistának önszántukból való leszállítását határozták el. S a
