Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

kGh, országos ülés 1904- Julius 15-én, pénteken. 37 mikor az osztrák uralkodónak az európai fejedelmek közt — az egész Európánál nagyobb területű Oroszországot kivéve — legnagyobb a czivillistája: önök a túloldalon azt még felemelni is szándékoznak! Összeállítottam a nagyobb államok uralkodóinak czivillistáit. Az orosz czárnak, noha birodalma, a mint emiitettem, egész Európánál nagyobb, csak 31 millió korona az udvartartási költsége. Azután következik nyomban a legnagyobb magánvagyon felett rendelkező dinaszta, a ki czivillista czimén 18,600,000 koronát kapott és a kinek czivillistáját most fel akarják emelni 22,600.000 koronára. Utána következik a nagy német császár, a ki 18,391.533 korona czivillistát élvez. A gazdag Anglia fejedelme 16,637.000 koronát, az olasz király 14,976 000 koronát kap, A gazdag Amerika elnökének reprezentáczionális költsége 234.000 korona, a gazdag franczia köztársaság elnökéé 123.000 korona. Igen érdekes a irost felolvasott statisztikai adatok mellett az 1903. évi Almanach Hachettenek kiszámítása, a melyet közvetlen beszédem előtt bocsátott rendelkezésemre Bakonyi t. képviselőtársam és barátom, a melyben ki van számítva a czivillista alapján, hogy egyes uralkodó, ha átlag hat órát dolgozik naponkint, mennyit kap a czivillista révén, egy pereznyi munkásságáért. Az orosz czár munkásságának egy perczére esik 405 frank, utána következik az osztrák-magyar monarchia uralkodója, a kinek egy pereznyi munkásságára esik 176 korona, Az olasz király 108 koronát, a német császár 88 koronát, az angol király 75 koronát kap egy perezre, s a legutolsónak, a kis Eomániának uralkodója egy pereznyi munkásságáért 8 koronát kap. Statisztikai adatokkal mutattam tehát ki, hogy az osztrák-magyar monarchia uralkodójának van az orosz czár után a legnagyobb czivillistája, melyet önök most felemelni akarnak. Kimutattam azt is, hogy az az óriási áldozat, a melyet a magyar nemzet 1870 óta udvartartási költségek czimén a Habsburgdinasztiának hozott, anyagi tekintetben sem térül meg, mert az annak 90°/

0-át meghaladó öszszeg Ausztriában költetik el. Én abban a hitben voltam, hogy ha koronás királyunk meghallja jajszavunkat és tiltakozásunkat a czivillista felemelése ellen, vissza fogja vonatni ezen törvényjavaslatot. Ezen hitemben megerősített azon körülmény is, hogy gr. Tisza István itt a képviselőház színe előtt kijelentette, hogy ez a 2 millió emelés nem is ő Felségének személyes szükségleteire kéretik, mert ő oly szerényen él, hogy sokkal kevesebbel is beéri. Mindezekből azt következtettem, tehát, hogy ő Felsége koronás királyunk a czivillista felemelt részét vissza fogja vonni. De hogy azok az udvari lakájok és alkalmazottak sincsenek nagy szükségben, mutatja az a körülmény, hogy az 1902. október 14-én beadott czivillistaemelési törvényjavaslat csak most 1904-ben jött tárgyalás alá és hogy ő Felsége rendeletéből az 1902. évre visszamenőleg kért czivillistát elengedték, illetőleg annak követelésétől elállott. Gr. Tisza István minapi beszédében Deák Ferenczre hivatkozott. Én beszédem befejezésénél szintén Deák Ferenczre hivatkozom, a ki azt mondta többek között, hogy »az oppozicziónak kiváló szerepe őrködni mindazok felett, miket károsnak, vagy felesleges költségekkel járónak tart.* Miután pedig én a czivillista felemelését károsnak, s miután én az egész czivillistát feleslegesnek tartom, miután magyar udvartartásunk nincs: tehát újból kijelentem, hogy mindaddig, a mig sérelmeink orvosolva nem lesznek, mig megaláztatásunkért elégtételt nem kapunk, mig magyar udvartartásunk nem lesz: czivillista czimén egy árva fillért sem szavazok meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Csatlakozom gr. Apponyi Albert és Rákosi Viktor t. képviselőtársaim határozati javaslataihoz. Elnök : Szólásra ki következik ? Daróczy Aladár jegyző: B. Dániel Ernő! (Felkiáltások a, baloldalon: Végre megszólal a kormánypárt is! Halljuk! Halljuk!) B. Dániel Ernő: T. ház! Midőn most. a vitának ezen előrehaladott stádiumában szót kérek, érzem felelőségem teljes súlyát, mely rám háramlik az által, hogy felszólalásommal késleltetem ezen amugyis már igen hosszura nyúló vitának befejezését. És hogy ennek daczára is felszólalok, teszem azt azért, hogy elsősorban egy látszatot oszlassak el, a melynek helytelen magyarázata olyan következtetésekre vezethetne, a melyek a valósággal egyáltalán nem egyeznek. Az a körülmény t. i,, hogy ezen hosszú vitában az összes szónokok, — kivéve az előadónak és a miniszterelnöknek bevezető szónoklatait — mind azok soraiból kerültek ki, a kik a törvényjavaslat ellen kivannak szavazni, könnyen arra engedhet következtetni, (Zaj balfelöl,) hogy azok, a kik a törvényjavaslat mellett akarnak dönteni, a törvényjavaslattal szemben bizonyos indifferentizmussal viseltetnek, s azért megelégednek azzal, hogy szavazással döntsék el a törvényjavaslat sorsát, de tartózkodnak a törvényjavaslat mellett való felszólalástól. Ez a látszat nem engedi meg ezt a következtetést. Ennek egészen másféle indoka van. Emlékeznek t, képviselőtársaim még arra, hogy az a parlamenti forradalom, mely a múlt esztendőben a törvényhozás működését teljesen megbénította , . . (Nagy zaj a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Az nemzeti ellentállás volt!) Kubik Béla: Merénylet volt a nemzet ellen! B. Dániel Ernő: . , , azt eredményezte, hogy ennek következtében a hátralékok egész sora keletkezett, s ép az ország igazgatásának, helyes vezetésének szempontjából azon mulasztások és hátramaradások pótlása mentül sürgő-