Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

46*4. országos ülés 1904 Julius 15-én, pénteken, 35 Ezek előrebocsátása után áttérek magára a 223. számú törvényjavaslatra és annak indokolására, és a midőn ezt teszem, lehetetlen rá nem mutatnom arra a pongyolaságra és nemtörődömségre, a melylyel ezt a törvényjavaslatot és indokolását ezek szerkesztői készítették. (Hattjuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Igazán nem tudom: tudatlanságnak, czinizmusnak avagy a magyar törvényhozás képviselőháza iránti tiszteletlenségnek tulajdonitsam-e azt, hogy e törvényjavaslatot és indokolását még alaki tekintetben is kifogásolni vagyok kénytelen. Nehogy animozitással vádoltassam és mert tudom, hogy a túloldalon ülő t. képviselőtársaim között számosan vannak olyanok, a kik e törvényjavaslatot és indokolását még el sem olvasták, de azért meg fogják szavazni: szó szerint fel fogom olvasni az indokolás bevezetését, (Helyeslés a szélsobalóldalon.) hogy meggyőződhessék róla a t. ház, minő pongyolán szerkesztetett ez a törvényjavaslat; hogy még magára a törvényre sem történt helyes hivatkozás és hogy lássák t. képviselőtársaim, hogy a czivillista ezen felemelése nem ő Felsége a magyar király szükségleteinek kielégítésére, hanem az udvari lakájok, az udvari alkalmazottak, továbbá a kertek, épületek, vadászati kedvtelések, s a többi szükségletek kielégítésére kéretik. (Halljuk! a szélsobalóldalon.) Az indokolás következőképen szól (olvassa) : »0 császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb udvartartásának költségei, melyek a mai összegükben vagyis 4.650,000 forintban, azaz: 9.300,000 koronában legelőször az 1872 : III. t.-czikkel állapíttattak meg, 30 év óta változatlanul hagyattak« stb. Azt mondja továbbá (olvassa): »Az alkalmazottak fizetései azon fizetésemelések folytán, a melyek az állami szolgálat különböző ágainál az évek hosszú során ismételve történtek, jelentékeny emelkedést vontak maguk után, a mig ugyanis a javaslatba hozott emelés az eddigi megállapított összegnek 22°/o-át teszi, addig például az udvari alkalmazottak járandóságainak és fizetéseinek összege, a fizetéseknek az életviszonyok változása által megkívánt ismételt emelése következtében a lefolyt 30 év alatt 38°/o-kal, a nyugdijszükséglet 47°/o-kal, az udvarnál alkalmazásban levő katonai személyek illetményei 33%-kal, a testőrségek illetményei 36°/

0kal, az épületeknek, kerteknek stb. és a vadászatnak költségei 39°/o-kal emelkedtek.* Kérdem: tudják e önök azt, hogy az 1872 : III, t.-cz., a melyre hivatkozás történik az indokolásban, miről szól? Az 1872 : III. t.-cz.-ben az udvartartás költségeiről egy árva betű sincs. Szó szerint fel fogom olvasni. (Halljuk! Halljuh!) Az 1872: III. t.-cz. »a magyar korona országaira eső had járuléknak az 1869. évi népszámlálás alaj>ján megállapításáról, illetőleg az 1868 : XL. t.-cz. 13. §-ának módosításáról« szól. (Felkiáltások jobbfelöl : Sajtóidba! Helyesen 1873! Mozgás a szélsőbaloldalon.) Megengedem, hogy sajtóhiba, de legyen bár akármi, kétségtelen dolog, hogy hiba, a minek nem volna szabad megtörténnie egy törvényjavaslat szerkesztése alkalmával, a mely arra van hivatva, hogy törvénynyé váljék. Ha sajtóhiba, akkor az illető tisztviselő, a kinek kezén kell, hogy a kefelevonat keresztülmenjen, azt vizsgálja át és javítsa ki. Ilyen sajtóhibának a törvényhozás elé kerülnie nem szabad. (Urpj van! a szélsobalóldalon.) Ilyen sajtóhibának a törvényhozás szine elé kerülni nem szabad. A 223. számú törvényjavaslatot tehát önök már ebből a politikai szempontból sem szavazhatják meg. De nem szavazhatják meg az 1870 : V. t.-cz. szelleme alapján sem, mert ez a törvény világosan kimondja azt, hogy az udvartartási költségek a magyar király udvartartása részére állapittatnak meg. Miután pedig magyar udvartartásunk nincsen, magyar udvartartás részére költségek sem kérhetők és ilyenek meg sem szavazhatok. (Igaz! Ugy van! a szäs'óbaloldalon.) Ha én valakinek vagy valamire pénzt adok, okvetlenül előtérbe tóiul elsősorban az a kérdés, hogy kinek adom és mire adom és másodsorban, hogy az általán hozott áldozatok ellenértéke gyanánt kapok-e erkölcsi vagy anyagi előnyöket ? Már előre is jelzem, hogy a magyar nemzet által az udvartartási költségekre hozott áldozatokkal szemben sem erkölcsi, sem anyagi ellenértékünk nincsen, ilyent nem kaptunk és nem kapunk. A hozott áldozat erkölcsi ellenértéke az volna, ha Szent István koronájának felkent viselője a paritás elvéből kifolyólag is az év egy részét, annak felét Magyarországon töltené híí magyarjai között. De mit látunk, mit tapasztalunk? Azt, hogy az évnek 12 hónapjából ő Felsége, koronás királyunk, még csak egy egész hónapot sem tölt hű magyarjai között, és ha hozzánk jön, erre okot és alkalmat mindig valamely nagy hadgyakorlat vagy a delegácziónak Budapesten tartása, vagy valamely udvari bál vagy vadászat szolgáltat. Pedig törvényeink és rendeleteink vannak arra, hogy ő Felsége Magyarországon töltse idejének egy részét, Régebbi törvényeinket és rendeleteinket nem is fogom említeni, csak azon időtől fogva fogom felemlíteni a törvényeket, — hogy a ház naplójában is megörökítve legyenek — a mióta a Habsburg-dinasztia uralkodik Magyarországon. Midőn a magyar nemzet 1526-ban kiráíyválasztási jogával élve a Habsburg-dinasztiából származó I. Ferdinándot királyává választotta meg, azon óhajának adott kifejezést, hogy az uralkodó az év egy részét itt töltse. Ezen óhajnak megfelelően készült az 1537 : LVII. t.-cz., mely a következőkép szól: (Halljuk! Halljuk! Olvassa) »A királyi Felség hű alattvalóinak óhajtására az ország régi rendeletei szerint adandó alkalommal Magyarországban maradását határozta.* Nagy tévedésben van tehát gróf Tisza István miniszterelnök ur akkor, a midőn Julius 9-én tartott beszédében — a melynek egyik 5*