Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-473
288 Í73. országos ülés 1904 Julius 26-án, kedden. elnök ur a betegápolási költségeket leszállította, ennek természetszerű következménye az lesz, hogy miután azokat a magánkórházakat nem lehet arra kényszeríteni, hogy az ellátásban takarékoskodjanak a betegek rovására, mert egy állami kórházat, vagy egy állami befolyás alatt álló kórházat lehet erre kényszeríteni azon felső nyomás következtében, a melylyel egy miniszter rendelkezik alantas közegeivel szemben, de — mondom — egy magánkórházat nem lehet arra kényszeríteni, hogy a betegápolásnál takarékoskodjék a beteg rovására, hogy azt a fél liter tejet megtakarítsa csak azért, hogy az állam kevesebbet fizessen annak a betegnek ápolásáért. Mi lesz ennek a következménye? Az, hogy ezek a magánkórházak azt fogják mondani: mi pedig ezeket a szegény betegeket kórházainkba nem fogjuk felvenni. Ha pedig a magánkórházaktól a szegény betegeket elzárjuk, akkor, nagyon természetes, mivel kórházaink igy sem képesek azt a sok szegény beteget befogadni, a mely magát a kórházba felvétetni akarja, hogy ennek megint a közegészségügy fogja kárát vallani. T. képviselőház! Ha már a kórházakról szólok, lehetetlen, hogy a t. miniszterelnök urnak figyelmébe ne ajánljam, hogy a törvénynek épen ezen intézkedése folytán, hogy most már a magánkórhá7akba, sőt azon kórházakba is, a melyek nem közkórházi jellegűek, a szegény betegek felvehetők, mert a gyógyítás költségeit ma már a betegápolási alap költségeiből lehet fedezni, ma már minden község, minden város, a melyeknek nincs is módjukban kórházat létesíteni, egyre-másra állítják fel a kórházakat, melyek gombamódra szaporodnak; szaporodnak pedig a nélkül, hogy annak a kórháznak fen tartására bármiféle biztosítékot tudnának teremteni és a mely kórházak fentartásának költségeit egyedül, tisztán és kizárólag az országos betegápolási pótadóból akarják fedezni. Én szívesen veszem azt, ha a közegészségügyi intézményeket szaporítjuk, csakhogy ez a közegészségügyi intézmény legyen azután olyan, hogy annak a czélnak, a melyért felállíttatik, megfeleljen, hogy ama nemes czélokat, a melyeket ahhoz fűzünk, megvalósítani lehessen. Én kérem a t. miniszterelnök urat, hogy szigorúbban bírálja el azokat a kérvényeket, melyek kórházak létesítése iránt beadatnak és csakis oly kórházak létesítésére adjon engedélyt, melyek ki tudják mutatni, hogy megfelelő alappal rendelkeznek, hogy azok fentartása necsak tisztán és kizárólag betegápolási költségekből nyerendő bevételekre legyen alapítva. Az igen t. miniszterelnök ur csodálkozik azon, hogy a betegápolási költségek évről-évre ilyen óriási mértékben emelkednek. De hát &z 1898: XXI. t.-cz. megalkotásának nemcsak az volt a czélja, hogy a betegápolási költségek egyenletes megosztásáról gondoskodjunk, hanem egyúttal czélja volt az is, hogy a közegészségügyön javítsunk. Mert teljesen felesleges azt bizonyítanom, hogy talán az országnak egyetlenegy ügye sem volt és van oly elhanyagolt állajjotban, mint az ország közegészségügye és ha e tekintetben valami eredményt akarunk elérni, ba az ország közegészségügyének javítására törekszünk, akkor nagyon természetes dolog, hogy áldozatok nélkül ezt a czélt megvalósítani nem lehet, (ügy van! dalfelöl.) Én fontosabb, nemesebb, humánusabb ügynek felkarolását nem ismerem, mint az ország közegészségügyének felkarolását. Mert az úgynevezett szocziális kérdéseket is ebben a keretben lehet leginkább megoldani, mert épen ugy a gyermekvédelem, mint a szegény betegek gyógyítása, azután a lakásügy rendezésének kérdése a legfontosabb ügyek, a melyekről az államnak gondoskodni kell; mert azok az ügyek, ha p. o. nem tudunk a népnek elegendő munkát adni, például egészséges embereknek, az is nagy baj. De egészséges ember tud magán segíteni, a mint hogy segit is, a mennyiben nálunk a nép maga vette a mentési munkát kezébe, mikor kivándorol Amerikába, a hol oly jövedelem forrása nyílik, mely nemcsak megélhetését biztosítja, hanem azonkívül takarékoskodással még vagyonhoz is képes hozzájutni. A t. miniszterelnök ur sokalja ezeket a közegészségügyi kiadásokat és megtakarítást akar ezen a czimen eszközölni. De mit szólna a t. miniszterelnök ur ahhoz, hogyha gondoskodni akarnánk arról a 20,000 elmebetegről, a kikről most egyáltalában nem történik gondoskodás, a kik minden felügyelet nélkül az utczán bolyonganak, s az utczagyerekek játszóeszközeivé lesznek, gúnyolódásnak vannak kitéve? Vagy ha gondoskodni akarnánk azokról a gyógyíthatatlan betegekről is, a kiket a kórházi szabályzat értelmében kórházainkban elhelyezni nem lehet, a kik teljesen ki vannak szolgáltatva annak, hogy koldulás utján keressék meg kenyerüket és a kik épen ebből a ez élből házról-házra járnak, s a maguk rendkívül szerencsétlen kinézésével az emberekben borzalmat és szánalmat keltenek? Vagy ha gondoskodni találnánk azon szegény vakokról, a kik magukat vezettetik és nemcsak a maguk részére, hanem vezetőjük részére is kenyeret kénytelenek keresni ? Vagy ha azon nyomorékokról gondoskodnánk, a kik az utczai járdákon a járó-kelők között segítségért és könyőrületért esdekelnek ? Higyje el a t. képviselőház ós a t. miniszter ur, hogy még nagyon is a kezdetén vagyunk annak, hogy a t. miniszterelnök ur azt a kijelentést tehesse meg, hogy az ország közegészségügyére már eddig is óriási nagy összeget fordítunk, olyan összeget, a mely az államháztartás egyensúlyát is megzavarhatná. Mert igaz, hogy az ország közegészségi czéljaira nagy összeget fordítunk, de ez még csak elenyésző csekély részét képezi annak, a mit arra fordítani kellene. És ha már megindítottunk egy
