Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-473

286 47,3. országos ülés 190b július 26-án, kedden. inkább ilyenkor szoktak elzülleni. A betegápolási pótadót fel akarja emelni a miniszterelnök ur 3 százalékról 5 százalékra. Ezzel a két százalékkal tehát 3,450.000 korona uj adóval fogja az ország népét terhelni. Már most, ha az 1891-ik évi törvényt is végrehajtjuk, a hétéves korig ápolt gyermekekre már eddig is 4 millió koronát fordítottunk, már most tessék ugyanebben az arányban kiszámítani, hogy 7—15 éves korukig, ha ezeket az elhagyott gyermekeket gondozásba veszszük, ha nem is ilyen arányban, ilyen nagy összegben, de biztosan nagyon megközelítő összeggel leszünk kénytelenek kiadásokat fordítani ezen elhagyott gyermekekre is. Miután a költségvetésben az e czélra felvett 400 000 korona nem elégséges, tehát a törvénynek 6. §-a megengedi, hogy az 1883 : XV. t.-czikk 13. §-ában megállapított mértéken túl is a vármegyék 1 százalék pótadót kivethetnek. Hogy ha ezt a törvényt végre fogjuk hajtani, ennek természetszerű következménye az lesz, hogy ezen a czimen az ország lakói ujabb 1 százalékkal lesznek megróva. A t. miniszterelnök ur javaslatba hoz most 2 százalékos felemelést. Itt e kérdésnél pedig 1 százalékos emeléssel állunk szemben. A költségvetés indokolásából azt olvasom, hogy a t. miniszterelnök ur módosítani akarja az 1898 : XXI. t.-cz.-et és így a gyógyszerek és gyógyeszközökre fordított kiadásokat ki akarja venni a betegápolási alapból és ezeknek a fedezéséről máskép akar intézkedni. Én ugy emlékszem, a t. miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek hallottam egy nyilatkozatát, hogy ő ugy akarja ezt a törvényt módosítani, hogy a gyógyszerek és gyógyeszközök nem az országos betegápolási alap terhére fognak ezentúl előiratni, hanem ugy fog a törvényben intézkedni, hogy azokról a költségekről minden község maga gondoskodjék. Hogyha ismét ezeket a költségeket, a melyek azelőtt a községeket terhelték, de épen a betegápolási adó rendezése alkalmával a betegápolási alap terhére átvétettek, ha ezeket visszahárítjuk a községekre, akkor e czimen a községek lakói ismét nagy mértékben meglesznek terhelve- (Ugy van! a néppárton.) De nemcsak megterheltetésről van itt szó, hanem egy nagy közegészségügyi veszedelemről is. Nem tudja a t. miniszterelnök ur azt, hogy addig, a míg a községek gondoskodtak arról, hogy a szegény betegek gyógyszerekkel és gyógy eszközökkel láttassanak el, hogy addig az a gondoskodás ugy történt, hogy bizony az a szegény ember előbb meghalt, semmint a gyógyszer birtokába jutott, mert a községek háztartásába nem voltak beillesztve a gyógyszerek kiadásai, tehát az a községi biró nagyon a fogához verte, nem a garast, hanem a reczeptet, mielőtt aláirta volna, mert ha alá is irta volna, a község, a maga rossz anyagi helyzeténél fogva nem tudott arra fedezetet találni. De maguk a gyógyszerészek sem szolgáltatták ki a községek terhére a gyógyszert, azért, mert midőn a község nem volt képes fizetni, a gyógyszerészre nézve a legtöbb gyógyszer ára odaveszett, vagy ha nem is veszett oda, a gyógyszerész évekig várhatott, a mig követelése megtérült. Különben is Magyarországon a gyógyítás tekintetében igen nagy az indolenczia. Még igen tehetős, módos emberek is csak végső esetben fordulnak orvoshoz. És mondhatom, hogy módos szülők is gyermekeiket csak azért viszik orvoshoz, hogy egy reczept birtokába jussanak, mert az 1876 : XIV. t.-cz. 21. §-a szerint megbüntetik azt a szülőt, a ki gyermekét megengedi halni, a nélkül, hogy gyógyításban részesitené. Iratnak tehát a gyermeknek orvosságot, de nem az orvosság kedvéért és nem abban a gyenge reményben, hogy attól meg fog gyógyulni, hanem hogy bizonyíték legyen a kezükben, hogy ha a gyermek meg találna halni és kérdené az orvos, hogy volt-e gyógykezelve, felmutathassák a vényt, a melylyel igazolják a gyógykezelést, mert ha ezt nem igazolnák, akkor a törvény általam idézett szakasza szerint 10 frttal vagy 2 napi fogsággal büntethetők. Már most kérdem a t. miniszterelnök úrtól, hogy mennyi büntetéspénz /olyt be ezen a czimen az állampénztárba? Én azt hiszem, hogy egy garas sem. Pedig mondhatom, és nem vagyok laikus ebben, szakembernek érzem magam, hogy a tízezret is meghaladja azon gyermekek száma, a kik gyógykezelés nélkül halnak meg. Nem ártana, ha a hatóságok ezt a büntetéspénzt egy kissé szigorúbban vennék, vagy legalább példát statuálnának és ez által lehetővé tennék, hogy a példától megrettenve, a szülők gyermekeik gyógyításáról gondoskodjanak, mikor nálunk amugyis óriási a gyermekhalandóság. A betegápolási költségeknek tetemes részét képezi a szegény betegek gyógyítási költsége. Ma 4,315.000 koronát fordítunk arra a czélra, hogy a kórházakban és gyógyintézetekben lévő szegény betegek gyógyításának költségeit fedezzük. Énnél a rovatnál a t. miniszterelnök ur újra egy millió koronát meg akar takarítani és pedig ugyanazon indokolással, mint a gyermekvédelemnél. Meg is kezdte a miniszterelnök ur a megtakarítást azzal, hogy a kórházi ápolási költségeket 8 fillérrel leszállította, pedig jól tudjuk, hogy jelenleg az élelmiszerek ára óriási mértékben emelkedik és kórházaink ma sem híresek arról, hogy ott a betegek valami kitűnő ellátásban részesülnek. Figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy legtöbb kórházunk megfelelő alappal nem rendelkezik, tehát a kórházi alkalmazottak a megállapított betegápolási alapból takarékoskodtak, s ezt fordították a kórházfejlesztés és fentartás költségeire, mert a betegápolási költségekből uj kórházak felszerelésére, fentartására és kibővítésére mindössze 16.000 korona van felvéve; már pedig annak a sok kórháznak a szükségletét nem lehet 16.000 koronával fedezni. Fedezték tehát akként, —