Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

2ö6 472. országos ülés Í904 Julius 25-én, hétfőn. nagyon messze van a mi programmunktól; mi azonban ennek az első lépésnek megtételére is kiváló súlyt fektetünk, s épen azért a kormányt nemcsak emlékeztetjük a tett ígéretre, hanem igenis kívánjuk, követeljük annak beváltását. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szükségesnek tartjuk a magunk részéről a gyülekezési jog szabadságának törvényes rendezését és biztosítását is, (Élénk helyeslés a balés a szélsöbaloldalon.) mert e téren a legnagyobb önkény uralkodik, s a polgároknak ezen veleszületett joga a hatóságok önkényének a legnagyobb mértékben ki van szolgáltatva. Magáról a belügyi közigazgatásról szólva, mi a magunk részéről szükségesnek tartjuk az országnak, a nemzeti állam kiépítésének érdekében, hogy a közigazgatás terén megtétessenek azok az intézkedések, a melyek a gyors, olcsó és igazságos közigazgatást lehetővé teszik. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nem vonjuk kétségbe azt, a mit az előadó ur is kiemelt, hogy a vármegyei és községi tisztviselők fizetésének rendezése jelentős lépés volt, a mely a közigazgatási viszonyok javítása felé fog vezetni. Azonban mi ezt csak az első lépésnek tekintjük, amelynek kétségtelenül jó eredményei egymagukban véve nem lesznek elegendők arra, hogy közigazgatási viszonyainkat gyökeresen javítsák. Mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ezt az elsőjépést követnie kell a. többinek. Nevezetesen a kormánynak és a törvényhozásnak intézkednie kell az iránt, hogy a szövevényes alaki és anyagi közigazgatási törvények a lehető legrövidebb idő alatt átalakíttassanak és egyszerűsittessenek. Véleményünk szerint ki kell küszöbölni a közigazgatás keretéből a bürokratizmust, a túlságos írásbeliséget, a túlságos czentralizácziót. Ily módon megszűnik a tisztviselők túlterheltsége és azok visszatérhetnek tulajdonképeni hivatásukhoz, ahhoz, hogy a közönség érdekeit szolgálják. A mi a közigazgatás egyszerűsítése tekintetéhen eddig történt, azt a magunk részéről üdvösnek és hasznosnak csak igen kis mértékben találjuk. A mi magát az egyszerűsítési törvényt illeti, én azt hiszem, hogy az a törvény a közigazgatás egyszerűsítését kimerítette a czimében, vagyis csak a czimben érvényesült a közigazgatás egyszerűsítése, hatásában azonban a közigazgatást nemcsak egyszerűbbénem tette, hanem még szövevényesebbé és még inkább túlterhelte a tisztviselőket. Egy intézkedés van a törvényben, a mely azonban az életbe átvive nem lett, pedig bizonyára fontos lenne és jó eredményeket szülne, nevezetesen a távbeszélő-hálózatnak kiterjesztése ás annak a közigazgatásba való beillesztése. Tény az, hogy a kormány ebben a tekintetben tett kezdeményező lépéseket, azonban a távbeszélő-hálózat létesítését olyan feltételekhez kötötte, a melyeket teljesíteni a szegényebb törvényhatóságok a maguk túlterheltetése nélkül nem képesek. Nevezetesen a kormány módot és alkalmat kivan nyújtani a távbeszélő-hálózatnak a közigazgatásban leendő felhasználásával. Itt azonban csak két ut áll a törvényhatóságok rendelkezésére. Vagy létesitik a saját költségükön a távbeszélő-hálózatot, vagy biztositaniok kell előfizetőket, a mi ismét a helyi viszonyokhoz mérten rendkívüli terheket vonna maga után. Ennek következménye az, hogy a törvényhatóságok legnagyobb részében távbeszélő-hálózat nincsen és ezt a segédeszközt a közigazgatásban fel nem használjuk. Szintén a közigazgatás egyszerűbbé ós czélszerűbbé tótelét kívánta szolgálni az 1902: III. t.-cz., a mely a vármegyei pénztárakat és számvevőségeket megszüntetve, azokat a pénzügyigazgatósági számvevőségbe olvasztotta be. A ki gyakorlatban várta azt, hogy ez az elkülönítés milyen rendkivüli nehézségeket okoz az adminisztráczióban, az előtt nem szükséges bizonyítani, hogy ez a — meghiszem — jó szándékkal alkotott törvény, nem hogy elősegítette volna a czélt, a közigazgatásnak javitását, egyszerűbbé tételét, hanem azt még inkább hátráltatta. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De ebben, a törvényben is van egy intézkedés, a mely kétségtelenül jó hatással lenne a közigazgatás menetére, de fájdalom, ez is csak a törvényben, csak papiroson van meg. Nevezetesen ez a törvény a járási számvevőségeknek feállitását rendelte el és helyezte kilátásba. Járási számvevőségeket azonban nem látunk, hanem azoknak a teendőjét is — természetes dolog, a legnagyobb bürokratizmussal — azok a számvevőségek intézik és látják el, a melyekkel maga a központi admmisztráczió, — már értvén a megyei központi adminisztrácziót — csak a legnagyobb nehézségekkel tud érintkezni. És ha már ennél a kérdésnél vagyok, fel kell említenem azt az igazságtalanságot, a melyet egy alkalommal már a miniszterelnök ur figyelmébe ajánlottam, a melyre nézve azonban intézkedésről ez ideig nem tudok. Tudvalévőleg azok a vármegyei tisztviselők, a kik a vármegyei pénztári és számvevőségi személyzetnél voltak alkalmazva, ennek az intézménynek a beolvasztásával szintén állami tisztviselőkké lettek, illetve lett^azon részük, a melyet alkalmasnak találtak. Ok tehát állami tisztviselők.Mikor azonbahazállami tisztviselők fizetése rendeztetett, s a midőn azoknak a fizetési fokozatokba való beosztása történt, akkor azt mondották nekik: ti megyei tisztviselők voltatok, az a szolgálati idő, a mit ti a vármegyénél töltöttetek, a javatokra be nem számítható, hanem ugy tekintünk titeket, mint a kik ma léptetek be az állami szolgálatba. Kis idő multával következett a vármegyei tisztviselők fizetésének rendezése, s azoknak a vármegyei tisztviselőknek, a kik maradtak a vármegye szolgálatában, be lett számítva a vármegyében töltött szolgálati idejük, s mikor erre igényt tartottak a volt