Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

lűl. országos ülés 190k július 25-én, hétfőn. 267 megyei számvevőségi és pénztári emberek, akkor azt mondották nekik: ti most már nem vagytok vármegyei tisztviselők, tehát nektek ezt a szolgálatot nem számítjuk be. Én azt tartom, t. képviselőház, hogy ez olyan igazságtalan eljárás ezekkel a tisztviselőkkel szemben, a kik tőlük nem függő okok folytán kénytelenek voltak állami szolgálatba átmenni, hogy ennek a kérdésnek az orvoslása már az igazság szempontjából sem odázható el. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Ez a kérdés ugyan tulajdonképen a pénzügyminiszter urnak hatáskörébe tartozik, én azonban ez alkalommal is fel kívántam hivni a belügyminiszter urnak a figyelmét erre a méltatlanságra, erre a mellőzésre. Azok közt a törvényes intézkedések között, a melyek közigazgatási viszonyainknak fejlődését hátráltatják, én a magam részéről a jelenlegi fegyelmi eljárási szabályokra is rá kívánok mutatni. A ki mai fegyelmi eljárási szabályainkat ismeri — értem alatta ugy a vármegyei, mint a községi tisztviselőkre vonatkozó fegyelmi törvényt — az valóban visszaképzeli magát legalább is 150 esztendővel és majdnem ugyanazokat az intézkedéseket, ugyanazt a rendszert fogja találni ezekben a fegyelmi szabályokban, a melyek — hogy példát idézzek — a jövedéki kihalási eljárást szabályozzák. A jövedéki kihágási eljárási szabályzat — ha jól tudom — Mária Terézia idejében keletkezett és az az elv van benne konzekventer keresztülvive, hogy a vádlottat, a gyanúsítottat kihallgatja egy alkalommal a vádnak a képviselője és ettől a kihallgatástól eltekintve, az egész eljárás folyamán, addig, a míg felette büntető ítéletet nem hoznak, a vádlottnak nincs módjában a maga védelmére csak egy szót is szólani és birájával közvetlenül érintkezni. Csak a midőn már elitélte őt az elsőbíróság, akkor, a felebbezésben mondhatja el a maga igazát és fejtheti ki a maga álláspontját. Körülbelül ugyanezen vezérelvre van fektetve az egész fegyelmi eljárás, a mely szerint — nem szólva arról, hogy a fegyelmi eljárás alá kerülő tisztviselőt a vizsgálat vezetésével megbízott tisztviselő hallgatja ki — az elsőfokú ítélet meghozatala előtt annak a tisztviselőnek a legtöbb esetben még írásban sincs módjában a maga védelmét előterjeszteni. Azért mondom, hogy a legtöbb esetben, mert abban az esetben van, a midőn az ügy a tiszti ügyész kezébe kerül, a kinek véleménye és indítványa közöltetik az eljárás alatt álló tisztviselővel, a ki azután erre Írásban válaszolni jogosítva van. De tekintetbe kell vennünk azt, — és ez különösen a községi tisztviselőkre vonatkozik — hogy az a községi bíró a legritkább esetben van abban a helyzetben, hogy a maga védelmét írásban érthetőleg előadhassa és így természetes, hogy vagy nem él az a tisztviselő ezen jogával, vagy pedig megbízott utján kell ezzel élnie, a mikor aztán megszűnik a közvetlenség és a miből bizonyára költségei is származnak. Ez az egyik ok, a mely miatt a fegyelmi eljárási szabályokat gyökeresen megváltoztatandóknak tartom. De ha tekintetbe veszszük a fegyelmi eljárásra hivatott hatóságok összeállítását, akkor is el kell szomorodnunk azon tisztviselőnek sorsa felett, a ki iránt a felsőbb hatóság bizonyos ellenszenvvel viseltetik, vagy a kire nézve, hogy ugy mondjam, bizonyos szándékai vannak. (Ugy van! a szélsÖbaloläalon.) Ki van szolgáltatva ugy a községi, mint a megyei tisztviselő annak a hatóságnak, a mely ellenében a fegyelmi eljárást elrendeli; a mely őt hivatalától felfüggesztheti, és ügyének elbírálása előtt a közönség szemében megbélyegezheti; a mely őt a felfüggesztés által anyagilag is teljesen a tönk szélére juttathatja, ugy hogy valóban nem csodálkozhatunk azon, ha az a tisztviselő, a kinek kötelessége volna a közönséget és az igazságot szolgálni, sokszor nem ennek a feladatának felel meg, hanem e helyett igyekszik a maga sorsát a felsőbbek kegyeinek, legtöbbnyire politikai szolgálatokkal való elnyerése által, biztosítani. A fegyelmi hatóságok kérdésében csak a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának összealkotására utalok. Tudvalevőleg minden súlyosabb esetben ez a hatóság intézkedik a megyei és a községi tisztviselők felett. E bizottságban a főispán hatalma föltétlenül biztosítva van; ha tehát az a főispán irányzatosan akar eljárni, rendelkezésére állnak mindazon eszközök, a melyekkel a közigazgatási tisztviselőt tönkreteheti. Ezen eljárás és a fegyelmi hatóságok ilyen összealkotása mellett napirenden lehet az, hogy ártatlanok elitéltetnek és —• a mit a magam részéről szintén helytelennek tartok — hogy a bűnösök szabadulnak, A főispánnak ezen a téren való hatalma annyira korlátlan, — a mennyiben a legtöbb fegyelmi ügyben ő a biró, ő a vádló, neki van joga felebbezni, felülvizsgálatot kérni, felfüggeszteni — hogy valóban nincs mit csodálkozni azon, hogy a köztisztviselők sok esetben nem bírnak azzal a függetlenséggel, azzal az igazságszeretettel, a mit tőlük méltán követelhetnénk, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én abban a véleményben vagyok, hogy a közigazgatási tisztviselők fegyelmi eljárásánál is szerepet kell adni a közvetlenségnek, a szóbeliségnek, lehetővé kell tenni azt, hogy minden fegyelmi ügy a lehető legrövidebb idő alatt, hosszadalmasság nélkül elintézhető legyen. Mert hiszen közbevetőleg legyen mondva, a mai eljárás olyannyira hosszadalmas, hogy bármennyire forszírozzák is az ügynek mielőbbi elintézését, aránylag hosszú idő telik el, a míg valamely ügy végbefejezést nyer. Ott van a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelése, az e tárgyban hozott határozat felebbezésnek képezi tárgyát. A felfüggesztés ellen felebbezni lehet, kéthárom fokú felebbezés is van. Ha esetleg a 34*