Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

250 473. országos ütés 1904- Julius 25-én, hétfőn. egykori dicsőségüknek mezején, azzal a felemelő öntudattal keblükben, hogy Ők megtették hazájuk iránti kötelességüket, de egyszersmind azzal a leverő érzéssel, hogy a nemzet szivében ma már nem lüktetnek azok a magasztosabb eszmék és a mostani nemzedék nem ismeri azokat, a kik a haza történelmének könyvében önönvérükkel a legfényesebb lapokat irták. Ne bocsássák el őket igy, hogy átérezzék a költő ama szavait: »Elhamvadt a magzat hősszerelme, Nincs magasravivő gerjedelme; jégkebelben, fásult szivet zár.« T. képviselőház! Eddig az életben lévő és igazolt honvédekről szólottam, de bocsássanak meg, ha a nem igazolt honvédekről is szólok pár szót, mert hát ilyenek is vannak. Nagyon sok panasz hangzik fel a nyugdíjazási eljárás lassúsága, késedelmessége és túlszigorusága ellen. Ez a panasz részben jogosult, de nekem, mint a ki az országos központi bizottság egyik igénytelen tagja vagyok és a ki szeretem az igazságot és méltányosságot, volt alkalmam beletekinteni a dolgok állapotába és én meggyőződtem róla, hogy a nyugdijosztályt egy szakképzett, pontos, lelkiismeretes tisztviselői kar vezeti a kezeibe adott alapszabályok szerint, a mely tisztikar főleg akkor, a midőn rászakadt a tömérdek folyamodás, erőfeszitett munkával végezte teendőit, a melyet tehát e tekintetben nem érhet vád, de nem érheti azt a túlszigoruság tekintetében sem kizárólag, mert tudnunk kell, hogy nem ez az osztály végzi mintegy önkényesen a honvédigények elbírálását, hanem erre nézve a miniszterelnökség kebelében egy vegyes bizottság működik, a melynek elnöke a miniszterelnöki államtitkár; tagjai a miniszterelnökség-, a belügy-, honvédelmi- és pénzügyminisztérium egy-egy kiküldötte, az országos honvédsegélyező egylet két kiküldötte, az országos honvédegylet központi bizottságának két kiküldötte. Ezen bizottság működésének alapját az országos honvédsegélyezőegylet nyugdijazási ügyének állami kezelés alá vételekor érvényben állott alapszabályzat szoros szemelőttartásával kibocsátott miniszteri rendelet képezi. Ezen alapszabályzat és az ezen alapuló miniszteri rendelet az, a melyet múlhatatlanul revideálui kell. Midőn ugyanis ez a szabályzat készült, akkor még sok honvéd volt életben és igy majd minden folyamodó talált 2 — 3—4 honvédet, a ki vele egy szakaszban vagy egy századnál szolgált, de hova lettek azóta ezek! Részint a sírban, részint szerteszéledtek. Mit csináljon most az a szegény folyamodó honvéd; honnan keressen két olyan honvédet ? Egyet talán még kap, a ki vele egy szakaszban és egy században szolgált, de hogy kettőt találjon, az majdnem a lehetetlen kívánalmak közé tartozik. Én tehát a szabályzat ezen szigorával szemben elegendőnek tartanám, ha két igazolt honvéd a közigazgatósági hatóság előtt letett esküjével igazolná, hogy az illető kérelmező honvéd vele egy táborban volt, vagy ha nem lett volna is, de azt, mint honvédet ismerte. Nem akarok én ezzel tág kaput nyitni a betolakodásnak ; elvem az, hogy egyetlenegy ember se igazoltassák, a ki honvéd nem volt, de egyetlenegy se utasíttassák el, a ki az volt, (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) mert ez nemcsak az illetőnek okoz keserűséget, hanem családjának, utódainak szivébe is beoltja az elégedetlenséget. Bocsánatot kérek, ha ezen u. n. részletkérdéssel hosszabb ideig vettem igénybe a t. ház türelmét és figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) De nem is annyira részletkérdés ez; a társadalomnak egy külön osztályáról, mondhatni: egy külön világról van itt szó, a mely ma már csak romjaiban él, de e romok kövein figyelemre méltó felírások olvashatók. Ne menjünk el azok mellett léha vándorként, figyelem nélkül, tekintsük meg, mit beszélnek azok a nemzetnek több mint fél század előtti dicsőséges küzdelméről és mit beszélnek azokról a hősökről és e hősök szomorú sorsáról, a kik e küzdelemnek részesei voltak. Épen azért van szerencsém beterjeszteni a következő határozati javaslatot. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon. Olvassa): ^Határozati javaslat. 1. Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy még ez év folyamán terjeszszen be törvényjavaslatot az 1848/49-iki honvéd-közvitézek és altisztek nyugdijának a jelen kor megélhetési szükségleteihez arányosított felemelése, s az erre szükségelt fedezet tárgyában; (Helyeslés a szélsobaloldalon.) tárgyaltassa le még ez évben ezen törvényjavaslatot és a felemelt nyugdijakat tegye folyóvá az 1905. év január havában.« (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Madarász József: Nagyon szerény kívánság! Illyés Bálint: »2. A nyugdíj képesség elbírálására vonatkozó szigorú szabályzat revideáltassék és e helyett készíttessék a jelen időhöz és viszonyokhoz alkalmazott szabályzat.* (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Elnök: Kiván-e még valaki szólni? Madarász József: T. ház! Azt vártam, hogy ezen, mondhatom : szerény határozati javaslat előterjesztése után a kormány azonnal fog nyilatkozni, hogy osztja-e az abban foglalt nézeteket vagy nem, és csak azután akartam kifejezni azon reményemet, hogy ha bár megfogyatkozva jelent is meg a mai ülésen az u. n. függetlenségi ós 48-as párt, a melynek 90 tagja közül alig látom itt egy kilenczed részét, de az ügy oly szent, oly nemes, hogy mindnyájunknak, azoknak is, a kik nem vagyunk ezen tisztelt háznak tagjai, kötelességünk azok érdekében, a kik a nemzetnek, a hazának valósággal életüket és vérüket áldozták, a határozati javaslatban foglalt nemes czélt pártolni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Én tehát melegen osztom és köszönöm mindazokat, a miket az előttem szólt t. képviselőtársunk az 1848/49-iki honvédek érdekében mondott. Hiszen hogyne érezném mindazt melegen, mikor 1848-ban és 1849-ben tagja