Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

472. országos ülés Í9UÍ Julius 25-én, hétfőn. 251 voltam annak a képviselőháznak, a melyben megígértetett, hogy a nemzet a honvédek kötelességteljesitését a nemzethez méltó módon fogja megjutalmazni, (Elénk helyeslés a szélsobaloldahn-l mert az a nemzet, a haza becsületbeli ügye. Én tehát arra hivom fel a t. ház összes tagjait, hogy ne tekintsenek itt pártkérdést, mert önöknek családja soraiból ép ugy véreztek el a haza alkotmányos szabadságának megmentésére, mint a mi sorainkból, és egy szívvel, egy lélekkel fogadják el e, mondhatom, szerény határozati javaslatot, a kormány pedig utasíttassák a határozati javaslat értelmében a honvédek megérdemelt és méltó segélyezésére. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök: Eiván-e még valaki szólni? Barabás Béla: T. képviselőház! A múlt idők két tiszteletreméltó alakjának rövid felszólása után én is igen röviden ajánlom az igen t. képviselőház figyelmébe azt a határozati javaslatot, a melyet Illyés Bálint t. képviselőtársam előterjesztett. Legyen szabad nekem, mint ama fiatalabb nemzedék egy tagjának, a mely csak a mesékből, az apáknak elbeszéléseiből ismeri azokat a dicső küzdelmeket, a melyek annak idejében a nemzet jogai, törvényei és alkotmányos védelmében folytak . . . Madarász József: Léte érdekében! Barabás Béla: Engedtessék meg nekem is, mint a ki ama keserű éveknek és a nemzet szenvedéseinek napjai között jöttem a világra, és a kinek örömet a gyermekévekben csakis azok a mesék okoztak, a melyeket a régi idők dicsőségéről a dajkáktól, az apáktól hallottam, hogy felszólalásommal elsősorban hálámnak, tiszteletemnek és kegyeletemnek adjak kifejezést, és hogy azoknak nevében is, a kik a fiatalabb nemzedékhez tartoznak és ezen párton ülnek, hozzájáruljak ezen javaslathoz. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Az idő folyik; az öregek az élet határán vannak, elhalnak egymás után, és sajátságos mégis, hogy mind többen és többen veszik igénybe az államnak ezt a segítségét, és kérik a nyugdijat. Mi ennek az oka? A magyar emberben lévő önérzet és büszkeség, a mely nem engedte az öregeket az államhoz fordulni mindaddig, mig akár a kezükkel keresték meg mindennapi kenyerüket, akár a régi világból maradt vagyonuknak romjain szűken élősködni tudtak, de munkaképtelenek lévén, és miután kis vagyonuk is elpusztult, az életnek utolsó óráiban kénytelen-kelletlen a betevő falatért azon államhoz, nemzethez folyamodnak, a melyért egykoron vérüket áldozták és életüket koczkäztatták. Nem sok az, a mit kérnek, t. képviselőház. Én azt hiszem, hogy Illyés Bálint t. barátom határozati javaslatának elfogadásával sokat segítünk a dolgon, de magam is beadtam közvetlenül az aradi 1848/49-es honvédegylet kérelmét, és más honvédegyletek kérelmei is a t. képviselőház előtt fekszenek, a melyekben csak annyit kérnek, hogy azt a nyomorult 6 koronát, a melyet havonta adnak egy közvitéznek, emelje fel a t. képviselőház, illetőleg a kormányzat kétszer annyira. 6 koronából ugyan mi esik egy napra ? Kétszerezzük meg legalább azt a száraz kenyeret, és én sürgősen kérem erre a t. miniszterelnök urat, mert mire a kérvényi bizottság azokat a kérelmeket elintézi. — feltéve, hogy ajánlani is fogja a háznak, hogy adja ki pártolókig a t. miniszterelnök urnak, — addig sok idő telik el; addig száz is elpusztul a meg nem hallgatott kérvényezők közül. Hiszen itt vannak a kérvények előttünk; ismerjük azok tartalmát, nagyon kérem tehát a t. miniszterelnök urat, vegye elő, kerestesse ki azokat a kérvényeket; olvassa el az azokban foglalt panaszokat, igyekezzék saját hatáskörében intézkedni, hogy az a nyomorúságos egy pár fillér emeltessék fel. Különösen a közlegényekről van szó, nem a tisztekről, mert a honvédegyletek csakis a közlegények ós az altisztek érdekében folyamodtak, tehát a háznak módjában van e tekintetben határozni. Én különben megbízom a t. miniszterelnök urnak adandó nyilatkozatában, mert hiszen látom, hogy nyilatkozni fog, és feltételezem, de el is várom, hogy a szegény öreg honvédeket, a kik életüket koczkáztatták a hazáért, utolsó napjaikban nem engedi éhen pusztulni és elveszni. Ajánlom azért a kormánynak és a t. háznak szives figyelmébe^ Illyés Bálint t. barátom határozati javaslatát. (ÉlénJc helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök: Kiván-e még valaki szólni? Rátkay László: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur szives figyelmét csak a következő körülményre akarom felhívni: Méltóztatik tudni, hogy e segélyek, a melyeket havonkint utalványoznak ki, az adóhivataloknál vehetők fel. Ennek az a következménye, hogy a szegény elaggott honvédeknek gyakran 10—15—20, sőt 25 kilométernyi távolságról kell téli időben is az adóhivatalokhoz menniök, hogy a hat koronát felvehessék. Épen tavaly télen történt Győrmegyében, hogy egy 48-as agg harczos, a mikor 6 koronájáért az adóhivatalhoz ment, a roppant hidegben megfagyott az utón. Gyakorlati indítványt nem akarok tenni, csak felhívom erre a körülményre a t. miniszterelnök ur figyelmét. (Helyeslés.) Azt hiszem, meg lehet találni annak a módját, hogy ezért a csekély összegért ne legyenek kénytelenek a honvédek az adóhivatalokhoz bemenni. (Helyeslés.) Elnök: Kiván-e még valaki a kérdéshez szólni? (Senkisem!) Ha nem, ugy a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kivan szólni. Gr. Tisza István miniszterelnök: T. ház! (Halljuh! Halljuk!) Amint az a példa is mutatja, a melyre Illyés Bálint t. képviselőtársam beszédében hivatkozott, az 1848/49-iki honvédek iránti hála, elismerés, becsülés és kegyelet érzel:iS*