Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-471
47/. országos ülés 190& Julius 23-án, szombaton. 237 Ezeket mind aláírom. De ezekkel a horvátszlavón testvérekben igazi testvériséget, a magyar állam iránt való ragaszkodást felkelteni és a jövőre biztosítani nem lehet. Épen azért a t. képviselő urnak egyetlenegy tétele ellen teszek kifogást, az ellen ugyanis, a mikor azt mondja, hogy ejtsük el az autonóm költségeknek bizonyos időre való meghatározását, mert én egyedüli fegyvernek tartom ezt arra nézve, hogy az autonóm horvát kormányt, Horvátországot odakónyszeritsük, hogy kötelességét a magyar állam irányában teljesítse. Mert amennyire készek vagyunk elmenni a legvégsőbb határig és igazán ki akarjuk elégiteni Horvátország minden jogos igényét, viszont kellő garancziát követelünk arra nézve, hogy ezek az anyagi áldozatok — a melyeket nem is akarok áldozatoknak nevezni, mert örömest hozom meg, ha a magyar állam érdekében hozom meg — nem fognak felhasználtatni a magyar állam egysége ellen, a magyar állam jövőjének és nagyságának megakadályozására, (Igaz! a szélsőbaloldalon.) De nekünk, t. képviselőház, azon a bajon, a melyben vagyunk, segítenünk kell. Ennek pedig egyedüli biztositéka az, hogyha a magyar kormány olyan embereket állit mindig az autonóm kormány élére, a kik lelkesülten, odaadással akarják a magyar állameszmét szolgálni, mert hitem és meggyőződésem szerint még az 1868: XXX. t.-cz. alapján is nagyon sokat tehet a kormány. Nézzük, hogy mik azok, a miket a kormány tehet az autonómiával szemben ? Minden királyi kinevezés alá eső hivatalnoknak kinevezési jogát nem gyakorolhatja az autonóm kormány addig, mig az a magyar minisztertanácson keresztül nem megy. A magyar minisztertanácsnak tehát nem szabad beleegyeznie senkinek alkalmazásába, a ki a magyar államnak nem őszinte híve és ezt nemcsak az igazság-, hanem a közoktatásés vallásügy egész vonalán is kellő szigorral keresztül kell vinni. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Megvan a törvényhozása is bizonyos mértékben a horvát autonóm hatóságnak. De minthogy a király előzetes beleegyezése szükséges bármely törvényjavaslatnak a kormány által való előterjesztéséhez és igy kell, hogy az a minisztertanácson keresztül menjen, a minisztertanácsnak kellő óvatossággal, kellő odaadással kell azon működnie, hogy semmi olyan törvény ne alkottassák, a mely alapot teremthetne a magyar állam elleni erőnek gyűjtésére. (Elénh helyeslés a szélsobaloldálon.) Már pedig méltóztassék csak magára az állampolgárság ügyére visszatekinteni, hogy itt a magyar minisztertanácsban keresztülengedtek egy törvényt, a mely az 1868: XXX. t.-czikkben megalkotott államjogi viszonynyal ellentétes intézkedést tartalmaz és az egyszerűen mégis keresztülment. (TJgy van! a szélsobaloldálon.) De ezeket még egyáltalában véve nem lehet keresztülvinni. Mindaddig, mig a horvát és a magyar társadalom között a közeledés meg nem történik, mindaddig, mig két széttagolt társadalom van, a melynek külön iránya, külön tendencziája van, mindaddig egymás között a szeretetnek érzetét felkölteni alig lehetséges. Horvátországnak lakosai a magyar egységes állam területén összeköttetéseiket, nemcsak kereskedelmi, de még tudományos összeköttetéseiket is egyáltalában nem itt keresik, hanem ellenkező irányban, gyermekeiket nem itt neveltetik és azokat olyan szellemben nevelik első percztől fogva, hogy mikor azok a közélet terére kilépnek, akkor nekik a magyar kultúra elsajátítása bizonyos nehézségekkel jár és nem tudjuk őket felhasználni arra, hogy a közös érdek előmozdítása czéljából munkatársainkká váljanak. Magyarország geográfiai helyzete azt mondja, hogyha Horvát-Sziavonországnak meg is adjuk az egyéniség kifejlődésére szükséges erőket, hogyha biztosítottuk is Horvátországnak az autonómiát, de annak a magyar állam testéhez kell tartoznia elválaszthatatlanul, (Elénh helyeslés a szélsobaloldálon.) Vagy jönnek hozzánk szeretettel és akkor mi is szeretettel fogadjak őket, vagy idekötjük erőszakkal és fegyverrel, (TJgy van! a szélsobaloldálon.) mert Magyarországot nem engedhetjük az ő törekvéseiknek kiszolgáltatni és nem engedhetjük Magyarország jövőjét lehetetlenné tenni. (Ugy van! a szélsobaloldálon.) Ha egyszer Horvátországban meggyőződtek arról, hogy ezt a kölcsönös összetartozandóságot biztosítani közös érdekünk, akkor keressük meg az alkalmakat arra nézve, hogy az igazi szeretetet bensőbbé ós állandóbbá tegyük. De, mert nem akarják igy a horvátok, azért mondtam el tapasztalataimat arra nézve, hogyan viselkedtek eddig, és hogy a jövő tekintetében sem számithatunk jobb állapotokra, ha cäak, a mint utolsó megjegyzésemben emiitettem, nem tudjuk a társadalmi életet egymáshoz közelebb hozni. Ezek után a kormányhoz fordulok és azt mondom: mi nagyon sok ezreket meg milliókat költünk katonai czélokra; higyje meg nekem a magyar kormány, hogy Horvátországban az idetartózandóságnak őszinte érzetét, ha kell, kényszerűséggel is felkölteni annyira kötelességünk, hogy az felér szinte egy hadjáratnak költségeivel. Pedig annyi költséget nem kell erre szánni. Nem is kell attól visszariadni, hogy a társadalmi összeolvadásnak lehetőségót megkísértsük. Azért arra kérem a t. kormányt, méltóztassék a nemzeti áldozatkészség igénybevételével is lehetőleg odahatni, hogy a horvát ifjak nagy száma jöjjön Magyarországba akár állami segélylyel és igyekezzen megtanulni a magyar nyelvet, megszeretni a magyar nemzet szabadságszeretetét, alkotmányhoz való ragaszkodását, viszont méltóztassék ugyancsak államspgélylyel odahatni, hogy magyar ifjak is menjenek Horvátországba, iskoláik egy részét esetleg ott végezzék, mindazonáltal a nélkül, hogy az ártalmas lenne. Igy
