Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

232 471. országos ülés 1904 Julius 23-án, szombaton. megalkotásánál nem a magyar barátság vezette, — azt hiszem, rá lehet erre mutatni és bizonyítani is lehet — de vezette az, hogy alapot teremtenek, a melynek alapján további politikai koncze3Sziókat nyerhetnek és hogy aztán esetleg külön tendencziákat érvényesíthessenek. Nézzük csak, mit mond az 1868: XXX. t.-cz. Fentartja az állami közösséget a maga egészében, kimondja azt, hogy Horvát-Szlavón országok municzipiália jogokkal felruházott része Magyarországnak és kimondja továbbá, hogy mind törvényhozás, mind kormányzás tekintetében minden közös, a mi külön autonóm jogkörbe utalva nincs. Nem akarom felsorolni a többi tételeket, a melyek a törvényben vannak, mert mostani felszólalásomban különösen csak ezekre akarok némelyekben hivatkozni. Mi volt ennek a törvénynek értelme és miként lehetett azt nekünk magyarázni? Csak ugy, hogy az egységes államnak egy része külön jogokkal ruháztatott fel. A kiegyezés után néhány évig nem is történtek nyilvános felszólalások ez ellen. E.auch bánsága alatt egészen magyar-baráti érzelmekkel találkozunk, noha már akkor is volt oly ellenzéke a bánnak, emlékezzünk vissza, a melynek hivei már akkor igyekeztek minden irányban tágitani az 1868 : XXX. t.-czikkben megállapított jogokat. De csak látszólagos volt a barátság, mert titokban folyt az izgatás. Hiszen az 1872-iki események rövid négy év után ezt bebizonyították, de bebizonyitották^az akkori események egyúttal azt is, hogy a nagy horvát álom, a mely ott a kedélyeket izgatta, nemcsak a Starcsevics tulajdona, de igenis a horvát nemzet nagy részében, az intelligencziában is megvan és mindinkább erősbödik. Igaz, hogy mi is hibásak voltunk, mert akkor, midőn ezeket a tapasztalatokat tettük, a magyar kormány egy olyan bánt bizott ott meg, a kiről tudjuk, hogy ennek a nagy horvát álomnak egész mértékig hive volt, Mazuranicsot, és mindinkább szabad teret engedtünk, és az a nagy horvát álom, a mely pedig homlokegyenest ellentétben van a magyar állameszmével, folyton szélesebb teret foglalt el. Egygyel legyünk tisztában: hogy a nagy horvát álom, akárhogy magyarázzák ott a túloldalon, merőben ellentétben áll a magyar állameszmével. A ki a horvát álmokat lelkében hordja, az Magyarországnak csak ellensége lehet, (Ugy van! a sz&söbaloldaIon.) azzal Magyarország csak mint ellenséggel szállhat szembe. Hiszen nézzük, hogy maguk a horvát urak is hogy konstruálják ezt a nagy horvát államot ? Azt mondják, hogy ez a horvát állam a régi horvát királyság visszaállítása volna, a mely a mostani Horvátországon kivül Dalmácziát, Boszniát, Isztriát és a Muraközt is magában foglalná és igy képes volna saját elhatározását a délszláv ügyekben érvényesíteni. Miért hozom ezt fel? Azért, mert ha ez a horvát álom megvan, természetes dolog, hogy azok, a kik erre törekszenek, bennünket csak gyűlölhetnek, mert mi ezen horvát álomnak a magunk törekvésével, államunk egész erejével ellentállunk és ellentállani mindig készek vagyunk. De ugy igyekeznek néha a dolgot feltüntetni, mintha az irántunk való ellenszenv nem a miatt volna, mert mi a nagy horvát állammal ellentétben álló magyar állameszmét tartjuk szem előtt, hanem azért, mert talán bizonyos mértékig az ő jogosult igényeiket nem elégítettük ki. De erre egy eklatáns példát hozok fel czáfolatul. Ott laknak Horvátország területén a velük egy nyelvet beszélő szerbek és ezekkel szemben ép oly gyűlölettel viseltetnek, mint velünk szemben, de nem vallási okokból, a mint azt magyarázni akarják, hanem azért, mert ezeknek is megvan a maguk nagy szerb álmuk egy Nagy-Szerbiáról, a mely ugyanazt a területet foglalná magában, mint a nagy horvát állam, csakhogy kiegészítve Szerbiával és Montenegróval. Vallási tekintetek ott — hiszen Kovácsevics képviselőtársam mondotta már — nem sokat S/ámitanak a szenvedélylyel szemben, mert hiszen tudjuk, hogy bármilyen vallásosak is, bármennyire ragaszkodnak is a katholikus valláshoz, azért az 1883 iki események alkalmával Szent István szobrát képesek voltak templomukból kidobni, mert magyar volt. T. képviselőház! Tudom, hogy sokan vannak itt most a képviselőházban jelen, a kiknek ez a kérdés talán unalmas. (Halljuk! Hallj uh!) Méltóztassanak azonban elhinni, nem egyéni passziómat követem ezúttal, sőt tovább megyek, a hiúság sem vezet arra, hogy itt a képviselőház előtt beszéljek, mert hisz ez nekem terhes feladat. De mert egyszer ez a kérdés felvettetett itt e napokban és mert nekünk nem szabad azt megengednünk, hogy Horvát-Szlavonországnak csak egy lakosa is félreértse a mi törekvéseinket, és mert különösen ez a párt súlyt fektet arra, hogy az ő politikai belátását itt mindenki tudja apprecziálni vagy akár megtámadni: azért bizott meg engem, hogy kellő nyíltsággal és kimeritőleg tárgyaljam ezt a kérdést. (Általános helyeslés.) Azt hiszem, hogy a mit eddig elmondtam, abból ellenzéki velleitások nem tűntek ki, hanem tisztán a magyar állam iránti szeretet és az a törekvés, hogy a félreértéseket kikerüljük. Mert igenis, elismerem, hogy sokszor megtörténhetett velem is, másokkal is, hogy egyes, esetleges helytelen cselekedet bennünket indulatra ragadt és a kifejezésekben erősebbek voltunk, mint kellő meggondolás után lehettünk volna, de épen ezért állott elő annak szüksége, hogy a párt részéről egész határozottan kimutassam, hogy mi az a politikai tendenczia, a mely bennünket ebben a kérdésben vezet, és azt hiszem, ezzel nemcsak a pártnak, de talán az országnak és az országgyűlés minden pártjának szolgálatot teszek. (Ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.)