Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

hll. országos ülés 190i ji sohasem voltak olyan rosszak 800 év alatt, mint épen ma. Xem szeretném, ha félreértenének akár engemet, akár a pártot, a melynek a ne­vében most szólok, hogy én ezeket azért hoztam volna fel, mintha ez a párt az 1868 : XXX. törvényczikk megváltoztatására akarna töre­kedni. Ez a párt erről a kérdésről komolyan gondolkozik, a létező erőviszonyok és sok más oknál fogva egyáltalában ilyen törekvése nincs és respektáljuk még azt is, hogy ezen törvényt, a melyet mi bizonyos szempontból kielégítőnek nem tartunk, a magyar országgyűlés mintegy tüntetőleg egyhangúlag fogadta el, sőt Horvát­Szlavon-Dalmátországok országgyűlése is négy tag kivételével ahhoz egész készséggel hozzá­járult. Ez ekkép mintegy egyezményes törvénynyé válván, mi ezt az ország jól felfogott érdekében bolygatni nem kívánjuk. Erre az alapra állunk, de ezen az alapon azután, a mint feliratunkban kifejeztük, azt akarjuk, hogy Magyarországnak minden érdeke teljesen érvényre jusson és Ma­gyarországnak befolyása hatályos legyen. (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Mert bár­mennyire nem tartom is ezen törvényt helyes­nek, az a meggyőződésem, hogy megvan a lehetőség még ezen törvény alapján is arra, hogy érdekeinket megóvjuk, csak rideg követ­kezetességgel kell a czél felé haladnunk és igénybe kell vennünk a történteket, mint ta­nácsot a jövőre nézve, hogy miképen járjunk el. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy nemcsak horvát, nemcsak magyar, de igazán közös és egybeforrt érdek az, hogy mi békében és szere­tetben éljünk egymással, (ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn azt az álláspontot foglaltam el, hogy az 1868 : XXXVIII. t.-czikknek a jog­alapján akarok megállani, hangsúlyozom, hogy igenis, de a magyar törvény alapján, mert már előbbi felszólalásomban, midőn az államadós­ságokról szólottam, a törvények közötti elté­résekről beszélve hivatkoztam arra, hogy a ma­gyar és horvát kiegyezési törvények között kü­lönbség van, mert azokat az államjogi kifejezé­seket, a melyek a horvát törvénybe bevétettek, ellentétben állóknak tartom azon államjogi vi­szonynyal és helyzettel, a melyet az 1868. évi XXX, t.-cz. alapján megalkottunk, de a mely­nek fentartásákoz egész készséggel hozzájáru­lunk. Mielőtt megkísérelném ismereteim alapján, hogy lehetőleg röviden, de mégis megérthetőleg kimutassam azt, hogy micsoda okok és viszonyok játszódtak abban közre, hogy most Magyar­ország és Horvátország közt az a viszony van, a melyet kedvezőnek senki sem tarthat, engedje meg nekem a t. képviselőház, ha legelőször egy kijelentést akarok tenni és pedig azért, nehogy akár engemet, akár ezt a pártot, a melynek nevében beszélek, egy perczig is félreértsék. (HalljuTc! Halljuk!) Ezeket a kijelentéseket méltóztassanak tudomásul venni ugy, mint en­nek a pártnak a programmját, a melyhez ragasz­has 23-án, szombaton. 231 kódunk, azt becsületesen beváltani akarjuk, de viszont kijelentjük, hogy attól eltérni semmiféle viszonyok között, senkinek kedvéért hajlandók nem vagyunk. Mi Horvát-Szlavonországot Ma­gyarország elválaszthatatlan és integráns részé­nek tartjuk, azért, a ki bolygatni akarja, az a mi ellenségünk. (Ugy van! Ugy van! a szélső­baloldalon,) Belkormányzati életüket megerő­síteni kívánjuk, mert az a hitünk, hogy az ő erősségük a magyar állam erőssége. Az anyagi eszközöket meg akarjuk adni arra, hogy nemzeti­ségi egyéniségüket fentartsák és megerősítsék, de csak akkor és ugy, ha ugyanakkor egyúttal munkatársunkká válnak a magyar eszme ápolá­sában és megerősítésében. (Élénlc helyeslés a szélsöbaloldalon.) És most kijelentjük, hogy ezen igazi szeretet és — mondjuk nyíltan — politikai bölcseséggel megkonstruált programm mellett nem fogjuk tűrni és nem hagyunk megtorlás nélkül semmi olyant, a mi a mi nagy eszméinktől, nagy törek­véseinktől, a magyar állameszmétől csak egy hajszálnyira is eltér. (Helyeslés a szélsöbal­oldalon.) Mi mindig ezt a nagy czélt tartjuk szem előtf, a melyet mint alapgondolatot akartunk az 1868-diki törvényben megalkotni, hogy az egységes magyar államban, mint a magyar állam ereje, a horvát nemzet saját nemzeti egyéniségét kifejthesse, boldogan élhessen és szabadságát élvezhesse. Most már engedje meg a t. ház, hogy bizonyos mértékben rátérjek arra, hogy mi idézte elő azt a sajnos viszonyt, a mely most megvan, a mit tagadni nem lehet, Kovácsevics István t. képviselő ur igazán elismerésre méltó őszinteséggel beismerte a múltkor, hogy a 70-es évekig a köznép túlnyomó része a magyar nem­zet iránt barátságos érzelmekkel viseltetett, most pedig megfordult a dolog: iskola, egyház, szószék, püspöki pásztorlevelek, sajtó stb. meg­tették a magukét. Azt hiszem, t. ház, hogy nagyon jól meggondolta Kovácsevics István t. képviselőtársunk szavait, a mikor azt mondta és feltűnt mindenkinek, hogy a ragaszkodást, a mely megvolt, csak a köznépre akarta érteni és annak is csak egy részére. Tökéletesen helye­sen, tökéletesen igazságosan járt el, mert keve­sek kivételével — hangsúlyozom a kivételt — a horvát intelligenczia a maga egészében, fájdalom, nem volt barátunk és ma sem az. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Hiszen, hogy egyéb példát ne hozzak fel, csak azt hozom fel, hogy itt élnek köztünk, tud­ják, hogy a magyar államhoz vannak fűzve, attól elválasztani magukat mi sem engedjük, ha józanul gondolkoznak, saját érdekükben Ők sem fogják ezt akarni, de a nyelvünket még sem akarják megtanulni. Hiszen az ittlévő képviselő urak közt alig van, a ki érdemesnek tartotta volna a magyar nyelvet megtanulni. A horvát politikusokat 1868-ban a kiegyezési törvény

Next

/
Oldalképek
Tartalom