Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

12 463. országos ülés 190't Julius 14-én, csütörtökön. Bizony, bármennyire fáj, bármennyire szégyenletes, mint történelmi tényt be kell ismerni, hogy az első kiegyezési párt, a kiegyezési pártoknak ez a/, ősapja nem áliott a lehető legerkölcsösebb alapon. (Ugy van! a szélsbhaloläalon. ÜJgy hang: Tahin okulnalc belőle ') Ferdinánd azonban sem a megvásárolt, sem az őszinte meggyőződéssel köréje álló bazafiakban nem bízott. Midőn testvére Mária, az özvegy királyné, a magyar uraknak tett Ígéret beváltására, további pénzküldeményre kéri, egész felháborodással irja: »Ezek a magyar urak nagyon követelőzők, már kiienczvenezer aranyomba kerültek és még mindig nem elég.« És őszintén bevallja, bogy neki nem azért van szüksége a pénzre, bogy a magyar urakat továbbra is tömje, hanem azért van szüksége, bogy hadseregre támaszkodjék, mert csak a hadseregben van bizodalma, csak a hadsereg megbízható támasza a trónnak és nem a megbízhatatlan magyarok. Bizodalma tehát a fegyverek erejére támaszkodik, elfeled minden Ígéretet, el, a mit megvásárlás czéljából, el, a mit a bizodalom felkeltése czéljából tett, el azt az Ígéretet is, a melyet a nádornak és tizenkét zászlós urnak tett ünnepélyesen, hogy Magyarország minden rendjeit azon szabadságaikban és törvényeikben, a melyekben a néhai magyar királyok ideje alatt éltek, habár fegyverrel jutott is az ország birtokába, ép ugy megtartja, oltalmazza, mintha mindnyájunk akaratából választatott volna meg királynak. Az irány tehát, a melyen az udvari politika halad, meg van mutatva. Ez az irány azonban nem azonos, hanem merőben ellentétes a nemzet irányzatával. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És, hogy a magyar király az eszközökben nem válogatós, hogy inkább akarja Magyarország vesztét, mint szabadságát, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Magyarországot a török járom alól se igyekszik felszabadítani, noha megválasztásának politikai és hazafias indoka ép az volt, hogy egy idegen ország segítségével a török jármot minélhainarább lerázhassuk. A szégyenletes vasvári békekötést is azért kellett megkötni, a legveszedelmesebb ellenséggel is azért kellett kibékülni és megalkudni, a vallásőrjöngésben szenvedő keresztény fejedelemnek azért kellett a kereszténység leggyülöltebb ellensége javára lemondani minden kivívott előnyről és diadalról, hogy ettől nem rettegve, annál inkább vethesse magát a magyar szabadságra és a magyar nemzetre. Köztudomású, s a tényekre tekintettel nem is alaptalan a hit, hogy a vasvári békekötésnek volt egy titkos pontja, mely szerint a szultán nem fogja a császárt megakadályozni abban, bogy a pártos magyar urakat megfékezze. Nem lehetett tehát e korban kétség az iránt, bogy a császár tanácsosai és a magyar alkotmány egymással meg nem férhettek. És e konkrét helyzetnek analógiája ismétlődik századok múlva. Vörös fonálként vonul végig a történelmen a császári ház ezen hagyományos politikája, mehet kisebb-nagyobb erővel, — melyet nem annyira saját erejük, mint a külbefolyás biztosított neki, — de mindig nagy szivósággal és lankadatlan erővel igyekezett megvalósítani. Nincs egyetlenegy kivétel, ki e politikát szem elől tévesztette volna. (Halljuk! Halljuk! aszélsöbaloldalon.)Nincs egyetlenegy kivétel, ki erről egy pillanatig is lemondott volna. Nem kivétel még Mária Terézia sem. ki trónját köszönte a ma_gyar nemzetnek, (FelMáltások a baloldalon: 0 legkeve'sbbé!) a ki hálával tartozott ennek a nemzetnek, a mely megmentette őt a világ minden részéből jött megtámad tatás ellen; a kinek, ha nem is mint uralkodónak, de mint nőnek is a legékesebb erénye a hála kellett volna, hogy legyen. A történetíró mondja, hogy (olvassa): »0 sem volt Magyarország királya, ő sem volt a magyar állam feje, hanem az ausztriai házat képviselte a családi bitbizomány gondolatában, a mely családi bitbizománynak Magyarország az egyik tartozéka, a mely országot tehát a családi politika értelmében, s annak hasznára kell kezelni,« Ez a gondolat, ez az irányzat vezényelt tovább. 1848 deczemberben az ifjú császár trónralépésekor azt irja (olvassa): ^Felvirult a haza a maga teljes nagyságában és megifjudott erőben, mint rendithetetlen épület az idők viharában, mint tágas lakóház különféle nyelvű törzsek számára, melyeket apáink kormánypálczája századok óta testvéri kötelékben tartott együtt«. Ez az introdukczió, ez annak az eszmének megtestesülése, hogy tágas lakóházban a különféle nyelvű törzsek megférjenek. 1861-ben, a midőn már azt hittük, hogy dereng az alkotmányosság hajnala, jött az októberi diploma. Uralkodónk azt mondja, bogy: » Alattvalóink érdekében fejedelmi kötelességünknek tartjuk az osztrák birodalom hatalmi állását fentartani, s a világosan és minden kétértelműséget kizárólag megállapított jogállapotokban, s egyakaratu közremunkálásban rejlő biztosítékokat megadni. Ezen biztosítékokat csupán oly állami szerkezetek és jogállapotok szerezhetik meg teljes mértékben, melyek a mi különböző országaink és tartományaink jogtudatának, létező különféleségeinek és az oszthatatlanul és elválaszthatatlanul szilárd kapcsolatok kívánalmainak egyáltalában megfelelnek*. Kubik Béla: Akár a chlopy-i parancs! Vertán Endre: A királyi család évszázados álmai küzdöttek még mindig a nemzet ezredéves történetével. E küzdelmet kellett volna kiegyenlítenie az 1867-iki törvényhozásnak, azon kiegyezésnek, a mely fátyolt borított a múltra. Megpróbáltunk ekkor feledni, a nemzet feledett, őszinte jobbot nyújtott királyának, de a feledés nem volt elég, s e helyett lemondást követeltek tőle. Hiszen arra nézve, hogy akkor, az alkotmányosság első perczeiben az udvarnál is feledtek, kell-e megbatóbb példa, mint a koronázási