Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-466

96 Í66. országos ülés 190% nem lehet más, mint a külön, önálló magyar udvartartás. Hiszen ha a 67-es törvényhozás közös udvartartásra gondolt volna, ha az a törvényhozás azt akarta volna, hogy a magyar királynak udvartartása beolvadjon az osztrák császár udvartartásába, akkor az a 67-es törvényhozás az udvartartást közösügynek nyilvánította volna, és akkor annak költségeihez a quóta arányában járult volna hozzá. Az a 9.300,000 korona, a melyet az ország eddig évenkint a királyi udvartartásra áldozott, oly nagy, oly magas, oly jelentékeny összeg, hogy az egy, az osztrák császári udvartartástól teljesen különálló, külön magyar udvartartásnak minden szükségletét bőven fedezné és untig elég volna arra, hogy azzal a magyar király kellő fénynyel tudjon az ország és világ szine előtt megjelenni Ennek az összegnek rendkivüli nagyságából is következik az, hogy az ország nem azért adott és ad a királynak évenkint annyi meg annyi millió forintokat, hogy azzal a királyt az anyagi megélhetés gondjaitól mentesitse, mert hisz arra a királynak az ő mérhetetlen gazdagságánál fogva szüksége nincs és arra nem is szorult rá. Nem is azért adja a nemzet azokat a milliókat, hogy azokat a király az ő osztrák császári udvartartása fényének emelésére fordítsa, hanem azért, hogy azzal biztosítsa a magyar királyi udvartartásnak létesítését, felállítását és fentarthatását. Ha az ország bizonyos meghatározott czélra nagyobb összeget áldoz, méltán elvárhatja és megkövetelheti azt, hogy az az összeg arra a czélra fordíttassák, melyre azt felajánlotta. Abból a tényből, hogy a magyar királynak külön magyar czivillistája van, hogy az udvartartás költségeire ő Felsége Magyarországtól olyan rengeteg összegeket huz, ugy az erkölcs, mint a jog és a józan ész szabályai szerint is mindenkinek szükségképen és feltétlenül azt kell következtetnie, hogy ő Felségének külön magyar udvartartása van. Ámde ő Felségének magyar udvartartása nincs. A hogy e tekintetben mi magyarok vagyunk, az egy teljesen fonák, sivár, képtelen és lehetetlen helyzet, a mely sem állami önállóságunkkal, sem önérzetünkkel, sem törvényeinkkel össze nem fér, meg nem egyeztethető. Az a körülmény, hogy vannak a bécsi udvarnál magyarok is, még nem jelenti a magyar királyi udvartartást, mert ez csak arra mutat, hogy a bécsi czászári udvarból a magyarok végleg és teljesen kizárva nincsenek, a mint hogy a Bach- és Schmerling-korszakban sem voltak kizárva. A magyar udvartartás fogalmának és gondolatának az sem felel meg, hogy van itt Magyarországon, Budapesten, ő Felségének szék- és fővárosában Budán egy nagy és fényes palotája, a mely nem barátságos otthon, nem kedves lakóház, hanem egy megszálló hely, egy vendégfogadó, a hová a magyar király nem haza, hanem csak vendégségbe jő. De ha ilykéjulius 18-án, hétfőn. pen is néhanapján, olykor-olykor, ideig-óráig, télen vagy nyáron egy vagy két hétre el is jő ő Felsége ide hozzánk, nézzük: vájjon hoz-e magával, és ha igen, miféle udvartartást ? Családjának, a dinasztiának a tagjai azok nem jönnek, sőt tüntetőleg maradnak távol. Pedig illő volna, hogy a magyar nemzettel ők is megismerkedjenek és a magyarnak nyelvét és történetét megtanulják, A külföldi nagy hatalmasságok követei, képviselői, konzulai nem kisérik a királyt Magyarországra ; az a csekély személyzet is, a mely őt itt környezi, kevés kivétellel német, a mint német maga az egész udvartartás is. Egyedül a magyar nemesi testőrség az, a mely az udvarnak itteni külső nyilvánulásainál arra emlékeztet, hogy talán a magyar király is jelen van. Ámde erről a magyar testőrségről is jobb volna nem beszélni. (Ügy van! a szélsöbahlbalon.) Mert hiszen ez is be van osztva a közös hadseregbe, bár ennek tagjai magyar honosok, csak a ruhájuk magyar, de az sem egészen, a vezényleti nyelvük és különösen pedig a társalgási nyelvük, az meg teljesen és tökéletesen német, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha már maga a fejedelem, maga a király is érzi szükségességét annak, hogy néhanapján, olykor-olykor Magyarországra jöjjön, bizony végre-valahára beláthatná azt is, hogy teljesen jogosult a magyar nemzetnek az a kívánsága, hogy a király necsak vadászatokra, necsak vendégül jöjjön ide, hanem hogyha már idejének javarészét nem is töltheti el nálunk, legalább idejének felerészében lakjók itten nálunk Magyarországon. Ha minden jóravaló magyar embertől megköveteljük azt, hogy azt a jövedelmet, a melyet Magyarországon szerez, ne a külföldön, hanem Magyarországon költse el: akkor attól, a ki a költő szerint a legelső magyar ember, méltán megkövetelhetjük azt, hogy azt a jövedelmet, a melyet Magyarországtól huz, ne a külföldön, Ausztriában, Bécsben, hanem Magyarországon költse el, annyival is inkább, mert ezzel megtermékenyítené a magyar ipart és kereskedelmet és lehetségessé tenné azt, hogy azok az áldozatok, a melyeket a nemzet az ő fejedelme házés udvartartására hoz, a magyar állam gazdasági erőforrásaiba folyjanak vissza. Ugy kellene lenni, hogy az udvartartás révén a király az ő magyar társadalmi hivatásának is eleget tegyen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azonban a magyar királyt sem a magyar társadalomban, sem a magyar társadalom élén nem látjuk, a királyi udvartartás hijján a királyt mint a magyar társadalom fejét hiába keressük, pedig ez nagyjelentőségű közgazdasági kérdés is, mert az udvar: vonz. A bécsi udvar Magyarországból el és magához vonzza a magyar nagyúri és gazdag világot, mint fogyasztót. Ha összeállítanám azokat a magyar főúri és gazdag családokat, a kiket egyedül az udvartartás vonz