Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-449

íí9. országos ülés 1904 június 27-én, hétfőn. 87 leg ellenkeznek a jogegyenlőség elvével, a melyet pedig nekünk mindenkor fenn kell tartanunk^; ha mi törvényeket hozunk, a melyek a sajtószabadságot, a melyek a szólásszabadságot korlátozzák, ezt én helyesnek és jónak el nem fogadhatom, pedig nem tartom magamat liberális embernek, és önkéntelenül felmerül előttem az a kérdés, hogy hogyan képes azt Vietorisz t. képviselőtársam a liberalizmus eszméjével összeegyeztetni, hogy a jogegység rovására egész megyéktől és fajoktól megvonassák a szólásszabadság, a gyülekezési jog ós a sajtószabadság. Lehetséges, hogy ki ezt helyesli, a legjobb szempontból, a legjobb indulatból, a salus rei publicae elve alapján teszi, de ezt a felfogást én liberális felfogásnak minősíteni képes nem vagyok. (Helyeslés a néppárton.) Én azt hiszem, hogy nem kivételes törvények kellenek ide, hanem éreztetni kellene a néppel azt, hogy ez a magyar állam neki jóitevő édes atyja; éreztetni kell a néppel, hogy Magyarországon igenis a magyar törvény az, a mely védelmezi a kicsit és nagyot egyformán; nekünk pártatlan igazságszolgáltatásra, pártatlan közigazgatásra van szükségünk. Nem szoktam én sohasem személyes invektivákkal előällani; sajnálom is, hogy nincs itt igen t. képviselőtársam, de nézzük meg pl. Nyitra vármegyét. Méltóztassék elhinni, hogy Nyitra vármegyében az igazság nem egyforma és onnan van azután az a tót közmondás, a melyet ott gyakran hall az ember, hogy »az az igazság, a mit az urak akarnak.* {Ügy van! a néppárton.) T. ház! Én nem abban látom a bajt, hogy nemzetiségi izgatók vannak, hanem abban, hogy azok az izgatások talajra találnak. (TJgy vanl a néppárton.) A mig élt Felső-Magyarországon az az uri osztály, a mely a nép gondjával, bajával foglalkozott, addig az a nemzetiségi izgatás ott talajra nem talált, de a midőn az elfordult a néptől; a midőn a nép ott maradt támasz nélkül, akkor az a nép az ő lelkivilágának szegénységében az ottani egyéb intelligencziához fordult. Az ottani magyar nemesség részint kipusztult, részint elszegényedett, vagy olyan áramlat hive lett, a melyet régente nem követett a magyar nemesség; dölyfös lett a néppel szemben és a nép bajaival nem foglalkozott. Akkor az a nép igenis odafordult, a hol támaszt talált: a pánszláv izgató paphoz, a pánszláv izgató tanítóhoz, a pánszláv izgató ügyvédhez. Szőts Pál: Odavittók ők maguk! Szüllő Géza: Ennek következtében ott folytonosan előtérbe nyomul a nemzetiségi eszme; ez ott hálás talajra talál és ottani legjobb híveinket lassankint elveszítjük. Nem kivételes institucziókkal vélem ezt a kérdést megoldhatni, hanem igenis tartsa kötelességének minden magyar ember, a ki Felsőmagyarországon él, hogy kisérje figyelemmel azon eszközöket, a melyekkel a pánszláv agitátorok dolgoznak és konkurrencziát, nemes versenyt fejtsenek ki velük szemben. Ha azt mondja t. képviselőtársam, hogy a szövetkezetek a pánszlávizmus melegágyai, — részemről nem osztom ezt a nézetét — ám tessék a magyar földbirtokos osztálynak kezébe venni a szövetkezetek ügyét. Ott van pl. Nyitra vármegyében báró Schmerczig, a ki a maga hatáskörében megcsinálta a szövetkezeteket és ezek utján képes volt a népet az izgatók karjai közül kiszabadítani. Ha azok az agitátorok társadalmi utón tudnak előnyöket szerezni, ám tegyük meg mi is ezt társadalmi utón. (Helyeslés a néppárton.) Figyeljük meg, hogy miben áll az ő erejüknek, az ő hatásuknak a titka? Bizonyos demokratikus egyenlőségre való törekvésben; abban, hogy pl. a legtekintélyesebb pánszláv agitátorok is közvetlenül érintkeznek a néppel; a legelőkelőbbek pl. ott játszanak együtt a műkedvelő tót színpadon a legegyszerűbb czipészlegénynyel. Ebben a demokratikus együttérzésben, együttmunkálkodásban és az egymás iránti szeretetben nyilvánuljon meg a mi magyarságunk, nem pedig abban, a mit Nyitra vármegyében tapasztalunk, hogy elnyomják azt, a ki más pártnak hive és meggyanúsítanak mindenkit a pánszlávizmus vádjával. (Ugy van ! a néppárton.) Hogy ez milyen mértéket ölt, arra nézve csak egy esetet akarok felhozni. A midőn báró Kaas Ivor t. képviselőtársam mellett leutaztam korteskedni és ott beszédet intéztünk a néphez, a községi jegyző azt mondta, hogy: »az urak ne csináljanak nemzetiségi izgatást*. (Mozgás a néppárton.) Mindent el lehet mondani; azt is lehet állítani, hogy t. képviselőtársam, báró Kaas Ivor izgatni tud, de hogy nemzetiségi izgatást követne el, azt hiszem, józan észszel senki sem mondhatja. Azt látom azonban, hogy nemcsak az szükséges, hogy társadalmi tevékenységet fejtsünk ki, de szükséges az is, hogy a magyar állameszmét a maga tekintélyében megőrizzük, a magyar nem szupremácziáját fentartsuk és mindenkivel szemben megvédjük. Ebben a tekintetben pedig — nem tudom elhallgatni — oly inczidensek, mint a minőknek a múlt napokban voltunk tanúi, a magyar állameszme megszilárdítására nem alkalmasak. Hogy ha magyar nyelvünket meg tudják bántani idegenek, akkor a nemzeti izgatóktól sem várjuk, hogy azt egy noli me tangere-nek tekintsék. Nem akarok tovább is ennél a kérdésnél immorálni, csak azt jelentem ki, hogy minthogy a budget megszavazását bizalmi kérdésnek tekintjük, nézetem szerint helytelenül ebben a házban, a budgetet ^ ennek a kormánynak nem szavazom meg. (ElénJc helyeslés a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Dedovics György jegyző: Seemayer János! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Holnap! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nyegre László: Csak ő kérheti, ha holnap akar beszélni! (Zaj.)