Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

08 Hü. országos ülés l\)Ob június 25-én, szombaton. Az akkoron a kormánypárton levő valamennyi felvidéki képviselő ama határozott kijelentése daczára, hogy erre nincs szükség, az akkori balközépnek, igen természetesen magának a törvénynek üdvös hatására nézve a legnagyobb jóhiszeműséggel folytatott sürgetésére, a mi döntő támogatást nyert b. Eötvös József nemes és fenkölt gondolkodásában, de eszményi felfogásában. így létesült ez a törvény, melyről az 1902. évi költségvetés tárgyalása alkalmával a volt t. kultuszminiszter ur a következőkép nyilatkozott (olvassa): »Annak a törvénynek nemcsak szavai vannak, hanem szelleme is van és ez mindjárt a bevezetésben jut kifejezésre, a mikor azt mondja, hogy az államnak összes honpolgárai az alkotmány alapelve szerint politikai tekintetben egy nemzetet képeznek: az osztatlan egységes magyar nemzetet. Ezt az elvet tekintem mintegy deyizül, a melynek szövétneke mellett kell a törvény minden egyes szakaszát magyarázni és ott, a hol az osztatlan egységes magyar nemzet veszélyeztetve van, a törvény szavát sem tudom végrehajtani, mert különben a törvény ellentétbe jönne magának a törvénynek szellemével* (Általános élénk helyeslés.) És Hódossy Imre igen t. képviselőtársam ugyancsak, midőn az egyes szakaszok magyarázatába bocsátkozik, segitségül hivja a bevezetésben lévő szellemet. Hát ezt a magyarázatot elfogadom, t. képviselőház. De a gyakorlati életben egészen mást látunk, mert a pánszláv agitátor, midőn a nép elé áll és a nemzetiségi törvény szakaszainak rideg betűjét magyarázza, távol áll attól, hogy a bevezetésben rejlő szellemet segitségül hivja, hogy egyáltalában ezt a szellemet, ezt a bevezetést említse, hanem segitségül hivja a maga állam- és nemzet-egység rontó és bontó átkos szellemét, és ennek a segedelmére! igenis beigazolja, hogy a magyar a tót nemzetiség elnyomására, tör és azokban, a kik jó- és balsorsban egy évezreden át velünk testvéri viszonyban éltek, azt az érzést kelti, hogy nekik tömörülniök kell és védekező helyzetbe kell helyezkedniük és kiviszi a törvény tiszteletlenségének hirét a külföldre. Pedig hát, t. képviselőház, valamely állam belső konszolidáltságának, erejének, hatalmának és kifelé való súlya megbirálásának fokmérőjét elsősorban az állam polgárainak a hazai törvény iránti tisztelete képezi, és igy annak a hitnek a keltése, mintha itt a törvények nem respektáltatnának, magának az állam tekintélyének csorbitását jelenti. Es ha Magyarország közönsége mindezen állapotok és eredmények kutforrását a nemzetiségi törvény nem épen szerencsésnek mondható konczepcziójában találja: akkor azon csodálkoznunk nem lehet, hogy Pozsony vármegye felhívására a törvényhatóságok és ellenünk a közönség szinejava a nemzetiségi törvény revíziója mellett állást foglaltak. (Helyeslés.) De hát, t. képviselőház, kérdem: vájjon okvetlenül szükséges-e, hogy ezen ultima ráczióhoz nyúljunk? Rákosi Viktor: Igaza van Pozsony vármegyének ! Vietoris Miklós: Vájjon, t. képviselőház, az állami kormányzat bölcseségének megfelelő volna-e, hogy a hazafiatlan agitácziónak módot nyújtsunk a hazafias, nem magyar anyanyelvű közönség körében a bizalmatlanság érzelmének bevitelére. Az államkormányzat bölcseségének nem megfelelőbb-e az: más törvények létesítése és a meglevők módosítása által odahatni, hogy magának a nemzetiségi törvénynek szakaszaiba más, mint a bevezetésben rejlő szellem bevihető legyen . . . Ugron Gábor: Ausztriával szemben is! Vietoris Miklós: ... és ekként a hazafiatlan agitáczió és a hazafias, de nem magyar anyanyelvű közönség közé mintegy ék üttetvén, maga a nemzetiségi törvény azon magasztos feladat teljesítésére, a melynek czéljából nemes alkotói létesítették, alkalmasabbá tétessék. T. ház! Én erre az álláspontra helyezkedem és ugy vélem, hogy teljesen egy irányban haladok Hódossy Imre t. képviselőtársammal, a ki általam ugyancsak emiitett emlékezetes beszédét a következőképen fejezte be (olvassa).' »A pánszláv agitátorok már régen kivetették rájuk hálójukat, de Kollártól kezdve a legújabb időkig még nem sok sikerrel.« T. i.: a tót anyanyelvű közönségről van szó. Kollár tudvalevőleg a pánszlávizmus életrekeltője volt. »Az ujabb időben, igaz, 1890 óta ugy veszem észre, hogy nagyobb sikerrel kezd működni, de a kormány feladata ugy intézkedni, hogy az iskolai oktatás kellő alkalmazása és jó és helyes adminisztráczió utján ezt az elemet teljesen és véglegesen, örök időkre idecsatolja az államhoz; ne engedje ott azokat az agitátorokat szabadjára; kisérje éber figyelemmel azoknak működését. Ha ez meg fog történni, nagy eredményeket fogunk elérni, de ez most már csakugyan az utolsó óra, hogy ezt megtegyük.« Ezzel, t. ház, felszólalásom azon részéhez jutottam el, a melyben, miként azt már előre jelezni szerencsés voltam, utalni fogok azon eszközökre, a melyek az agitáczió megszüntetésére nézetem szériát alkalmasak, de a melyeknek sürgős igénybevételét okvetlenül szükségesnek tartom a Eelvidéken napról-napra tarthatatlanabbá váló helyzet szanálására. (Halljuk! Halljuk ! jobbfelöl.) Az agitátorok legfőbb tényezője a sajtó, de nem vetik meg az élőszóval folytatott izgatást sem; dalos- és olvasókörök, mindenféle néven nevezendő társadalmi egyesületek, színielőadások, az iskola, — ideértve a papnevelést és a tanítóképzést is — ujabban a pénzintézetek és legújabban a szövetkezetek és ipari vállalatok utján is izgatnak. (Halljuk!) Hogy a mindezekből eredő káros hatások ellensúlyozása szem-