Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

50 H8. országos ülés Í90í június 25-én, szombaton. azok meg ne ingassák a magyar állami függetlenséget, ugy az 1791-iki mint az 1848-iki törvényt. És most kérdem: azon intézményeknek, a melyek ezen az alapon létesültek, szabad-e olyan magyarázatot adni, mely tovább megy az együttes birtoklás biztositásánál ? Nem szabad. Ennek a törvénynek értelmében tebát nem szabad-e kimondani a bázban azt, a mit múltkori beszédében a miniszterelnök ur mondott, hogy az ezen intézmény keretében lévő konzulátusoknak törvényes joguk van a német nyelv használatára a magyar hatóságokkal szemben. 1867-ben ezen törvények megalkotói mindjárt intézményeket is létesitettek. Ilyen intézmény volt a nemzetiségi törvény is. Az ő nagy szivük nyilatkozott meg e törvényben. Az e földön élő minden népre a legnagyobb mérvű szabadságot kívánták alkalmazni. Legyen e földön olyan szabadság, mint e világon sehol. Hát fel lehet tételezni ezekről a férfiakról, Deák Ferenczről és a többiekről, hogy ők ezen törvényt minden meggondolás nélkül hozták létre? Fel lehet róluk tételezni, hogy ezt ugy gondolták és képzelték el maguknak, hogy Magyarországon más legyen az ur, s ne a magyar? Szabad-e ugy elképzelmi, hogy a midőn a nemzetiségeknek ez a törvény megadja a jogot, hogy iskolájukban anyanyelvüket használhatják, hogy akkor a kaszárnyák nyelve a német legyen? Hiszen ha ezt megtették volna, a legoktalanabb emberek színében tűnnének fel, akkor kijátszották volna ezt az országot, mert a házban és hazában az az ur, a kinek az erő, a hatalom a kezében van, a kinek nincs, az nem ur a maga házában. Ennek a következménye azután, hogy a nemzetiségi törvények oda fajultak, a hol vannak, a melyekkel szemben hasztalan minden védekezés. A mig intézményeinkben a magyar nyelvet nem érvényesítjük, hasztalan mennek önök és megyünk mi mindannyian ki az országba a magyar nyelvet terjesztő közművelődési egyesületeket alkotni és egyeseket rábeszélni, hogy magyarosodjanak meg. Ez mind csak gyermekjáték marad, mert véglegesen a czélhoz nem vezet. Még az Amerikába kivándorolt tót is, a ki ott megtanult angolul, midőn kérdezték tőle, hogy miként van, hogy angolul megtanult, magyarul pedig nem, azt felelte, hogy Amerikában nem lehet megélni angol nyelv nélkül, de Magyarországon meg lehet élni magyar nyelv nélkül. Mindaddig, a mig ez az állapot fennáll, a mig intézményeink maguk nyitják meg az idegen nyelv, a német nyelv előtt a kapukat, a mig ezt hivatalosan is deklarálják, addig minden törekvés csak nevetséges játék. Ez a kicsiség, a hogy a t. miniszter ur sokszor a mi feljajdulásunkat elnevezi, a melyre különben majd még rá fogok térni. Közjogi állapotunk, t. ház, 35 esztendő óta nagymérvű hanyatlást és visszaesést mutat, Megtörtént a múlt nyáron, hogy a nemzet élő lelkiismerete végre megnyilatkozott; a népek ezrei jöttek fel a képviselőházba, küldöttség küldöttség után, mind azzal a feljajdulással: adjátok vissza a nemzetnek a nyelvét, mert nyelvében él a nemzet! Itt viszhangzottak a szavak é palota folyosóin, hallottuk mindnyájan. A t. miniszterelnök ur kormányra jutásakor beszámolt azzal az eredménynyel, hogy az egyik iskolában a mathematikát, a másikban talán a nyelvtant magyarul tanitják. íme, ennyi az egész. De azután bekövetkezett a számadás órája is, mdőn a delegáczióban 100 milliós kölcsönök jöttek és a miniszterelnök urnak nemhogy kifogása lett volna az ellen, de egészen természetes dolognak tartotta, a nélkül, hogy e kölcsönök megszavazásának feltételeként nemzeti kedvezményeket kötött volna ki. Neki a nemzeti követelések kicsiségek, a fődolog, hogy a hadügyi kiadás meglegyen. Igaz, hogy kaptunk a mi nemzeti érzelmeinknek igen kedves ajándékot is, hogy Rákóczy Ferencz megsiratott hamvait a hazába szállítsák. Eszembe juttatja ez a história a régi mórok történetét. Mikor a mórok Spanyolországban uralkodtak, természetesen a benszülötteket mindenáron kipusztítani igyekeztek. A mór az útszélen koczkát vetett, az arra haladó benszülött nézte. A koczkavetés után a mór felállt és azt mondta: »Itt van egy kis pénz, ez a tied«. Az utas kérdezi, miért kajnaőezt? »Koczkát vetettem Allahval, Allah nyert és a nyereséget az kapja, a ki épen arra jön«. A benszülött megörült neki, visszafelé megint nézte a játékos mórt Egyszerre a mór feláll és felszólítja az utast, hogy fizessen 100 pénzt. »Miért ?« —kérdezi. »Mert Allah vesztett és az fizeti, ki legelőször arra jön«. És miután nem volt nála 100 pénz, a mór leszedte ruháját és a bensziilöttet meztelenül bocsátotta el. Ugy tűnik fel nekem, mintha ez a példa időnként ismétlődnék: egy kis pénz helyett száz milliókat kell fizetnünk, még ha lemeztelenítenek is ennek fejében! Ez is a kormány politikájához tartozik, mely a nemzet veszedelméhez vezet. (Igaz! Ugy van! halfelöl.) Ne ugy méltóztassék ezt érteni, mintha azt akarnám kifejezni, hogy a Kárpátok alatti föld talán elpusztul; nem pusztul el, lesz itt nép, a föld is megmarad, — még ha a t. túloldal tegnapi szónoka előadása szerint rögtön követelik is azokat a milliókat — csakhogy az a kérdés: kié lesz utoljára az a föld? Midőn én végveszedelmet hirdetek, azt értem végveszedelem alatt, hogy az a nép, a melyik itt lesz, nem a magyar nemzet lesz. Ez a kérdésnek sarkpontja és épen azért tartom a kormány politikáját veszedelmesnek, mert az a magyar nemzeti államiság feltételeit nem hogy erősíteni, hanem azt folyton gyengíteni törekszik. Tudva vagy nem tudva — lehet, hogy az ő akarata talán nem ez — de végtére is nem az a kérdés, hogy