Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-447

447. országos ülés 1904 június 24-én, pénteken. 37 adassanak el. Ennek a követelésnek üzleti szaga van. Először az államtól államjószágokat vettek el, herdáltak el azzal, hogy az állam a mezőgazdaságból nem él, adjnk el. S adták el derüreborura. Ugyebár jó volna azokon most telepíteni? Most igy járunk avasművekkel, a bányákra nézve is hányszor hallottunk hasonlókat, szóval: mindent eladni ... Madarász József: És elkölteni! B. Kaas ivor: , . . csináljunk Magyarországon liczitácziót, adjuk el ezt az országot, van rá vevő. Ebbe a dologba én nem mennék bele és ép oly kevéssé mennék bele a dohányjövedéknél hasonló gazdálkodásba. Hiszen a dohányjövedéknél Magyarországon már nagyon sokan gazdagodtak meg azelőtt, most is. (Zaj a baloldalon) A főrendiházban két dohánybáró ül. Az ellen nincs kifogásom, hogy az érdemeket jutalmazni kell és hogy a vagyonnak helye van a főrendiházban, az a gazdag uraknak legyen a háza; hanem, ha már a dohányjövedékből meggazdagodnak egyes családok, — nem érdemükön kiviü — akkor mégis azt tartom, hogy Magyarországnak, a magyar népnek az volna az érdeke, hogy minél többen a termelők közül jussanak ezen nagyobb jövedelmekhez. A belföldi fogyasztás le van foglalva a kincstár által; a külföldi fogyasztás át van adva kiviteli czégeknek. Ez ellen sincs kifogásom. De az a kivitel és egyszersmind ezen czégeknek behozatala, ugy a mint most van, nem egyéb, mint monopólium. Azt újra kellene szabályozni, még pedig oly módon, hogy nyers dohányban Magyarország ma nem lévén versenyképes, — de versenyképessé lehet a külföldi piaczokon — nekünk nem nyers dohányt kell elsősorban kivinnünk, a melyben amerikai és egyéb dohányokkal bajosan fogunk megküzdeni, hanem gyártmányt kellene kivinnünk, de nem kincstári gyártmányt, mert annak vevője nem akad vagy alig akad, hanem nekünk szabad gyártmányt kellene kivinnünk. A dohánygyártásnak felszabadítása és a dohánygyártás számára a dohánytermelés szaporítása és szabadsága — nem ugy értem, hogy kontrol nélkül — ez volna a módja annak, hogy Magyarország a dohányból több jövedelmet kapjon a külföldtől, egyszersmind pedig meg terem tessék egy magyar ipar, a mely ne korlátoltassék azon dohánygyárakra, a melyeket a kincstár kezel és a melyeket szerintem a jövőre is a kincstár kezelésében kell hagyni. Mindezen fejtegetések a jövedelmekről nagyon szomorú képét adták a mi financziális fejlődésünknek, mert nem adták magyarázatát annak, hogy a már bekövetkezett vagy ezután bekövetkezendő állandó kiadások miből fognak fedeztetni. Hiszen vannak olyan dolgok, a melyeket el nem fogunk kerülhetni, a melyek nincsenek benne a költségvetésben. Ott van mindenekelőtt a horvát kiegyezés, ott van a kilátásba helyezett létszámemelés a véderőtörvényben. Ugyebár meg fogják szavazni? És ha megszavazzák, nem fogja ez tetemesen növelni a kiadásokat a mostani kereteken túl? Hát a közoktatás reformja nincs tervbe véve? Hiszen most tárgyal róla a közoktatásügyi miniszter ur. Hát erre nem lesz pénz? Ott vannak a felekezetek igényei: nem tett Ígéretet a miniszterelnök ur az 1848 : XX. t.-cz. értelmében a protestáns felekezetek jogigényeinek kielégítésére ? Nem ugyanazzal fogadta az izraelita hitközségek deputáczióját, a mely hasonló igényekkel lépett fel? Ha nem tudott ellentállani a t. kormány azoknak a nyomásoknak, a melyek rá eddig gyakoroltattak, ellent tud-e majd ezeknek állani ? És az iparfejlesztés? Nem halljuk-e a minisztertől, nem halljuk-e künn, mindenféle iparosgyűléseken, hogy az iparfejlesztés okvetlenül szükséges? Hát erre a kormány szubvencziója, intervencziója, pártolása kell, hogy megadassák : ki tagadná ezt? Szóval, a fejlődésnek csak kilátásban lévő, részint már törvényjavaslatokba foglalt költségemeléseit említettem fel és mindezekkel szemben nem tudok kimutatni semmi fedezetet. Tud a miniszter ur? Ha nem tud, belemegyünk a deficzitbe. Ha belemegyünk: vállalja-e érte a felelőséget? (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Ha sem a terheket apasztani, sem a jövedelmeket fokozni nem lehet, akkor Magyarország mérsékelt önállóságát is komoly veszély fenyegeti. Uj keresetforrások nyitása, vagyis a a gazdasági reform az egyetlen mód, hogy a fokozódó állami követeléseknek és igényeknek alapot nyújtsunk. Ha Magyarország megmarad ebben a tespedésben, ha Magyarország gazdasága hanyatlik, akkor az állami kiadások fokozása egyfelől okvetlenül agyonnyomja egész gazdasági életünket, másfelől katasztrófa elé viszi az államot. Ennek ellenszere a gazdasági felvirágzás. Maga a miniszter ur mondotta, hogy e gazdasági felvirágzásra szükség van, ha az egyensúly fentartásával továbbra is helyes finánczpolitikát akarunk követni. Szerintem ezt nem lehet máskép elérni, mint a gazdasági önállósággal. Hogyan virágoztassuk fel ezt az országot, hogyan erősítsük meg nemzetünk gazdasági és munkás-tényezőjét, ha nem adjuk meg ezeknek a módot az érvényesülésre, ha ezeket lekötjük? Ez igy képtelenség. Már i>edig a gazdasági önállóság minden objektív ember ítélete szerint egyetlen módja annak, hogy a magyar állam és a magyar nemzet a maga szuverén életét a jövőben is biztosithassa és folytathassa.. És mit kell gazdasági önállóság alatt érteni? Önök azt mondják, hogy Magyarország gazdasági önállóságát kifejtheti a közös vámterület alapján. Nem tagadom, hogy ez bizonyos irányban lehetséges. Madarász József: Fából vaskarikai