Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-447

36 447. országos ülés 190í június 2'i-én, pénteken. De a bornál nem elég az átengedés. A bornál, ha Önök nem kötnek Olaszországgal vagy a külfölddel olyan szerződést, a mely tökéletesen megvédelmezi a magyar bortermelést, úgyszólván minden behozatal ellen, kivéve a finom csemegeborokat, a melyeket a kaszinóben fogyasztanak, nos hát akkor a magyar boradót le kell majd szállítani. A boradó leszállítása az a másik eszköz, — feltéve, hogy a szerződések nem nyújtanak teljes garancziát — a mely lehetővé teszi még a magyar bortermelés folytatását és felvirágzását és ezzel természetesen kapcsolatban a borfogyasztási adónak a növekedését, mert hiszen ez ezzel szervesen összefügg. És ha azt feleli erre a miniäzter ur, hogy ő a boritaladót le nem szállíthatja, mert jövedelememelésre törekszik és nem leszállításra, hát akkor utalok a szeszadóra. Tessék azt, a mit a boritaladó leszállításával az ország veszít, a szeszadó felemelésével kárpótolni; ennek megvan a maga erkölcBi jó oldala, igyék a magyar inkább több bort és kevesebb pálinkát. Hogy mily szomorú az ország állapota a jövedelmek szempontjából, erre nézve még néhány példára akarok rámutatni. Itt van a czukor-surtaxe kérdése. A brüsszeli konvenczióhoz hozzájárultunk, azt elfogadtuk. Ausztriával is megkötöttük a megállapodást, hogy termelési viszonyunknak megfelelő surtaxe-ot fizet a magyar czukor javára az Ausztriába beérkező czukorra vonatkozólag. De nem biztosítottuk magunknak ebből a valóságos jövedelem befolyását. A magyar fogyasztási adót a czukorra szedi az osztrák állam. Szedi, azaz, dehogy is szedi, nem is szedi; ha pedig szedi, be nem adja, ugy hogy folyton tárgyalások folynak, mert az egy odiózus adó, a melyből bevétele a minisztériumnak nincsen, hanem csak a papiroson van meg. És itt azután az a nevetséges dolog, hogy a quótaküldöttség tárgyal és azt mondják az osztrákok, hogy miután az urak surtaxe-ot is kapnak a czukor után, tessék ezt is belevenni a quótába és emeljük fel az egész quótát a surtaxe czimén. így játszanak velünk azok az urak. Hasonló ehhez a szállítási adónál észlelhető tapasztalat. A szállitási adónál Ausztriával megkötöttük a kiegyezést arra nézve, hogy a dunai szállítás maradjon szabadon. Ezen egyezség folytán nem emelhetjük a szállitási adót vasutainknál, mert ha azt felemeljük, a Duna szabadsága folytán az áruk odamennek és ez az aequiparáczió lehetetlenné teszi a szállitási adóknak is kellő kihasználását. (Ugy van!) így vagyunk ezzel a boldogságos osztrák viszonynyal, igy vagyunk a mi különböző adóforrásainkkal, hogy vagy a fizetésképtelenség és a polgároknak teljesitési képtelensége, vagy a szerződések, vagy, nem tudom, mi mindenféle leköti ezt a szerencsétlen országot arra nézve, hogy a saját jövedelmei felett rendelkezzék és azokat felfokozni ne birja. A pézügyminiszter ur kilátásba helyezte a hires reformok között a jogilletékek és a bélyegreformját is. Isten mentsen ettől! Hogyan ? Hát olyan jók azok a bélyegtörvények? Dehogy! A legrosszabbak! Minden más czivilizált orszában az illetékek, bélyegek arravalók, hogy az igazságszolgáltatás költségeit azok viseljék, a kik azt igénybeveszik és ne azok a békés államolgárok, a kik ártatlanul kapálják a maguk földjét. Tehát az igazságszolgáltatás költségei utaltatnak az igazságszolgáltatás jövedelmeire. A magyar fiskalitás azonban lefoglalta az összes jog- és bélyegilletékeket, a melyekből ép ugy jövedelmet csinált a közös költségekre, mint minden egyébből. Ezért olyan magasak ezek az illetékek és ezért oly drága jogszolgáltatásunk, hogy nagyon sok ember csak épen ezért nem keresi igazságát a bíróságoknál. Most jön a miniszter ur és azt mondja, hogy reformálja ezt a dolgot. Oh, igen, uram ! fia az a reform arravaló volna, hogy azokat a törvényeket, szabályokat, a melyekben a legjobb ügyvéd sem ismeri ki magát, csak az arra extra kirendelt pénzügyigazgatósági hivatalnok, összefoglalja, egyszerűsítse, ugy hogy minden ember el tudjon rajtuk igazodni: akkor helyes, sőt követeljük, mint szükségeset. De hogyha annak a finánczpolitikának, a mely az asztalon hever, a bélyegilletékek fokozásával az a czélja, — a mint az előirányzatból látjuk, — hogy abbói több jövedelmet hozzon ki, akkor, uraim, tökéletesen igaz lesz az, hogy nincs többé igazság, mert meghalt Mátyás király. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezen kalandozások után maradtak az emiitett üzemek, mint a magyar állam főbb jövedelmei. Megjegyzem, hogy ezeknek a budgetbe való foglalása helytelen eljárás, mert ily specziális valamit a budget-törvény keretében ellenőrizni nem lehet. Oda csak az üzemek tiszta jövedelmét szabadna beiktatni, mint bevételt. Korántsem akarom e dolgot elvonni a parlamentáris ellenőrzés alól, de tessék azt külön kezelni. A vasutasokról pl. tessék a pénzügyi bizottságnak külön tárgyalni, a mikor is a vasúti gazdálkodást apróra átnézheti, nem pedig per sundam-bundam a költségvetéssel együtt, hogy a kontrol semmivé váljék. Ez nagy budgetirozási hiba, a mely, azt hiszem, sehol máshol legalább olyan mértékben nem gyakoroltatik, a milyen mértékben Magyarországon gyakorolják. A vasutakról nem szólok; hisz annyi vita volt ezekről a múlt napokban. A vasművekről sem szólok. Fel van említve a bizottság jelentésében, hogy a vasművek nem jövedelmeznek, vagy csekély mértékben jövedelmeznek. Ez igaz. Hogy miért jövedelmeznek oly keveset, nem kutatom; mindenesetre az állami gazdálkodásnak bürokratikus, nem kereskedői szempontokból valő vitele következtében. De odáig nem tévedek el, — a mit sokaktól hallottam a szabadelvű pártból követelni, a bizottságban is, — hogy a vasművek