Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-461

46í. országos ülés 190í Julius 12-én, kedden. 405 mely semmi egyébre nem fog vezetni, mint az elhidegülésre. (TJgy van! a szélsőbaloldalion.) Már pedig ismétlem, Magyarországnak és magának az uralkodónak és családjának is egyformán érdeke, hogy itt egy erős magyar nemzet, egy olyan nemzet álljon, a mely egyetértésben koronás királyával bárhonnan jövő támadásnak képes ellentállni, és bárminő viszonyok és körülmények között is fenn tudja tartani az egyensúlyt. De akkor azután legyünk igazságosak és méltányosak, hogy ne mindig azt keressük, a mi fenn tetszik, hanem fordítsunk arra is gondot, a mi lent is nélkülözhetlen szükség, t. i. az erők kímélésére. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy nagyon klasszikus tanunk van arra, • • • Endrey Gyula: Tisza Kálmán! Babó Mihály: . . . hogy miként kell értelmezni és magyarázni ezen kérdést egyrészről a nemzet, másrészről a király és a királyi család szempontjából is. Maga Tisza Kálmán magyarázta meg ezt kétségbevonhatatlan és megdönthetetlen igazságossággal, a mikor erről a kérdésről 1873-ban szó volt. Akkor Tisza Kálmán a következőket mondotta (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Hazánk speczifikus viszonyai között azt is egyenesen kimondom, hogy határozottan monarchista vagyok.« Azután igy folytatja (olvassa): »És mert határozottan az vagyok, rosszalnom kell minden olyan lépést, mely a monarchia elvének árthatna. Hazánk kormánya bizonyosan törvényes jogánál és kötelességénél fogva eljár azok ellen, kik a monarchia elve ellen izgatnának az országban, de higyjék el, száz ilyen izgató nem árthatna az elvnek annyit, mint a mennyit árt ezen törvényjavaslat^ — a mely akkor is a czivillista felemelését czélozta. Én azt gondolom, hogy a milyen joggal elmondotta Tisza Kálmán a most idézett szavakat, ugyanolyan joggal mondjuk most, hogy ez a törvényjavaslat árt mindenkinek, de használni nem használ senkinek, legfeljebb csak Bécsnek, de annak is csak anyagi téren, morális és politikai téren pedig annak is feltétlenül kárára és hátrányára van. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) És nagyon jó lett volna, ha a t. miniszterelnök ur boldogult édesatyjának idevonatkozó intelmét megszívlelte volna, mielőtt ezen törvényjavaslatot benyújtotta. Tisza Kálmán ugyanis igy folytatja (olvassa): »Figyelmeztetnem kell a házat és a kormányt, hogy már annyira elmentek a legszélsőbb határokig; annyira feszitették ez irányban a húrt, hogy én azt tartom, hogy ha bármely néven vagy czimen ezen törvény tartama alatt nagyobbitást követelnének, nemcsak mint népképviselőknek, és nem is főleg az adózók érdekében, de a monarchia érdekében is kötelessége volna mindenkinek, minden tőle telhető módon annak elfogadását meggátolni«. Nekünk fel kell tételeznünk, hogy a t. miniszterelnök ur atyjának politikai örökségét is átvette, és akkor neki ezeket a figyelmeztetéseket lehetetlen volt meg nem szívlelnie és szem előtt nem tartania. Mert a mi állt akkor, az áll ma is: hogy igenis odáig feszíttetett már az a hur, hogy tartani lehet attól, hogy el fog pattanni, és akkor azután akármiként fogjuk is összekötni, nem lehet azt többé ugy összeállítani, hogy az egészen sima legyen és hogy mindenkor és minden irányban kellemes hangpt adjon ki. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Épen azért arra kérem a t. kormányt, hogy ezt a javaslatot vonja vissza; világosítsa fel ő Felségét, hogy az adott viszonyok és körülmények között sokkal helyesebben cselekszik a maga, családja és a magyar nemzet érdekében, ha ezt a jogosulatlan kívánságot, a melyet bizonyára a kormány akar ráoktrojálni, csak azért, hogy magának bizonyos szolgálatok teljesítésével érdemeket szerezzen, elejtené; ha ennek a törvényjavaslatnak a napirendről való levételét ő Felsége elrendelné. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon, s felkiáltások: Vonják vissza!) A mint a t. miniszterelnök ur mondotta, és a mint ez állítást gr. Apponyi Albert képviselő ur is megerősítette: Magyarország királya szerény igényű; az ő kiadásait nagyon csekély összegből lehet fedezni. Nos akkor, ha ez igaz, a mint el kell hinni, hogy igaz, akkor lehetetlenség feltételezni a mai szomorú gazdasági viszonyok mellett azt, hogy ha ő Felsége felvilágosittatnék a viszonyokról: ő egy ilyen tehernek a nemzet nyakába varrását megengedné. Ezt kizártnak kell tekinteni és épen azért, mert e tekintetben kellő felvilágosítást nem kapott az uralkodó — de nem is kaphatott, mert a javaslat 1902-ben kelt, és ma már 1904-ben vagyunk — ha azokat a közbeeső intézkedéseket, a melyek részben ő általa elég szerencsétlenül tétettek, részben a kormány által teremtettek meg, egyrészt az adott viszonyok, másrészt pedig a kormánynak saját hibája következtében ; ha ezeket számbavenné a kormány, lehetetlen, hogy nyugodt lélekkel ne állhatna az uralkodó elé és ne mondhatná azt, hogy ez a törvényjavaslat egyenesen megsértése a nemzet önérzetének, jogainak, kívánságának, az igazságnak és a közérdeknek. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ha csakugyan igaz az, mit a t. miniszterelnök ur hangsúlyozva kiemelt, hogy az uralkodó annyira túl van terhelve olyan kiadásokkal, a melyeket mint fejedelem fedezni kénytelen: akkor ne álljanak a magyar országgyűlés elé azzal, hogy tessék a czivillistát emelni, mert ebből fogja visszatéríteni a király a palota építésének költségeit. Én azt gondolom, hogy a nemzet méltóságának és önérzetének is inkább megfelelne az az eljárás, hogy ha nem tudja ő Felsége visszatéríteni azt, a mire kötelezte magát a pénztára, akkor, miután a magyar törvényhozásnak feladatát képezi az, hogy a királynak otthont teremtsen, akkor sokkal férfiasabb, őszintébb és igazabb volna az az eljárás, ha azt