Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

352 Í59. országos ülés I90k Julius 9-én, szombaton. kozdlag mondottakat egyszerűen felolvasnom (olvassa): »Hogyha mi azt akarjuk, hogy az uralkodóház tagjai mentül számosabban, minél több időt töltsenek körünkben, akkor ezen igyekezetnek a magunk részéről is meg kell adnunk előfeltételeit, a magyar társadalmi életnek és a magyar közéletnek olyan kialakulása állal, a mely vonzó erőt gyakorol, vonzó erőt, mely rokonszenvet ébreszt és vonzó erőt, mely tiszteletet és becsülést parancsok* Tehát először is nem főrangú társaságok ünnepélyeiről és nem tudom, miről beszéltem, hanem a magyar társadalmi életről és a magyar közéletről, vagyis az életnek minda-zon megnyilatkozásairól, a melyben egy államnak, egy nemzetnek anyagi, szellemi és erkölcsi erői felszínre jönnek és megnyilvánulnak. Másodszor pedig a világért sem mondottam azt, hogy mi, nem tudom, micsoda kegybajhászat vagy hízelgő tónus által igyekezzünk ezt elérni. Ellenkezőleg, azt mondottam, hogy vonzóerőt akkor fogunk gyakorolni, ha magunktartása tiszteletet és becsülést parancsol ; mert csakis az erő az, a mely igazán vonzóerőt gyakorol. Tehát, gondolom, el fogja t. barátom ismerni, hogy ezen nyilatkozatomat alaposan félreértette. Azután legyen szabad még azon ujabb szenzáczióra nézve tennem egy pár megjegyzést. T. barátom csakugyan az önleleplezésnek egy ujabb példáját mutatta, a mennyiben, mint ő konstatálja, kitűnik a »Pesti Naplónak« azon felhívásából vagy programmjából, hogy az udvartartásra nézve akkor a >Pesti Napló« csak a közjogi vonatkozású tényéknél kívánta magyar méltóságok szereplését. És azután azt mondja t. barátom egy pár lelkes hívének igen lelkes derültsége között, hogy miután akkor tovább nem ment, tehát szerintem tovább mennie most már nincs joga. Én sohasem mondtam azt, hogy t. barátomnak r nincs joga tovább mennie, mint akkor ment. Én csak azt állítottam, hogy nem mindig ment olyan messzire, mint a mennyire ma akar menni. És ha t. barátom múltban való felszólalásait szembeállítom jelenlegi nyilatkozataival, ezt egyáltalában nem azért teszem, mintha a véleményváltoztatás jogától őt megfosztani akarnám, — hiszen ezt nagyon világosan hangsúlyoztam tegnap is — hanem azért, hogy azon tiszteletteljes kérést fűzzem a tények ezen konstatálásához, hogy mint minden más ember, vallja be ő is és mondja meg az egyszerű és teljesen jogosult igazságot, hogy egy vagy más kérdésben megváltozott a véleménye. Fülöp Béla: Evoluczió! (Mozgás.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Ha azt állítja ma is az én t. barátom, a mit a múltban, hová lett az evoluczió? Ha pedig evoluczió van tényleg, akkor nem azt állítja, a mit a múltban állított. Azt hiszem, mind a két esetben így áll a dolog. Végül, t. ház, és ez azt hiszem objektív dolog, igen ékesen szólóan és igen nagy szónoki apparátussal kifogásolta t. képviselőtársam, hogy én minduntalan a 67-es kiegyezési mű megalkotóira hivatkozom, mintha hozzá akarnám magamat szegezni azokhoz a hézagokhoz vagy hiányokhoz, vagy azon passzívumhoz, — mint ő magát kifejezte — mely ezen nagy államférfiak politikai leitárában is feltalálható. Bocsánatot kérek, ezt sohasem

5 mondtam és sohasem tettem. (Zaj bal felöl. Halljuk! Halljuk! johb felöl.) De igenis, mikor arról volt szó, hogy mi az 1867 : XII. t.-cz. igazi értelme, mikor arról volt szó, hogy valamely uj intézkedést kell megtenni, mert a status quo beleütközik az 1867. évi XII. tör vény czikkbe és jogsérelmet képez: akkor igenis abból a szempontból, hogy konstatáljuk az 1867. évi XII. törvényczikk igazi értelmét, hogy konstatáljuk azt, meglévő intézményeink tényleg beleütköznek-e a törvény helyesen felfogott értelmébe és jogsérelemnek tekinthetők-e szemben a törvénynyel: akkor a dolog természeténél fogva nem lehet klasszikusabb tanukra hivatkozni, mint azokra, a kik az 1867. évi XII. törvényczikket megalkották, és a kik felelősek voltak azon módozatokért is, melyekkel az 1867. évi XII. törvényczikk megalkotása alkalmával az életbe átment. Ez az, a mit kénytelen voltam ismételve tenni, sem több sem kevesebb. És hogy ép az udvartartás kérdéséről beszélünk, ez épen egy olyan théma, mely frappánsul illusztrálhatja ezt. Állítottam én, hogy ennek a kérdésnek nem szabad fejlődnie ? Hibáztattam én, hogy pl. a közjogi méltóságokra vonatkozólag egy lényeges és helyes újítás történt ? A világért sem. Ép mai beszédemben is határozott kifejezést adtam annak, hogy itt a fejlődés útja elzárva nincs, de hivatkoztam Deákra és Andrássyra abból a szempontból, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. nem rendeli el a különálló magyar udvartartás felállítását, és hogy a mai állapot nem jogsérelem az 1867 : XII. t.-cz. alapján. És azt hiszem, ebben a keretben és ebben az értelemben teljes joggal hivatkozhattam, mint klasszikus tanukra, azon nagy államférfiakra, a kik ezt igy vitték bele az életbe. Ezeket azt hiszem, kötelességem volt felvilágosításul megjegyeznem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Gróf Apponyi Albert személyes kérdésben kíván nyilatkozni. Gr. Apponyi Albert: Személyes kérdésben legyen szabad nekem néhány szót válaszolnom. Először is kötelességem nyugtázni azon nyilatkozatokat, melyek a miniszterelnök ur részéről történtek, a melyek csakugyan leszállították a beszédével t szemben nyilvánított aggodalmaim mértékét. Én tehát azt megelégedéssel veszem tudomásul, hogy azok a tótelek, a melyeket a magyar társadalom és a magyar közélet viszonyainak vonzó erejére vonatkozólag mondott, nem birtak azon értelemmel, melyet én kifogásoltam, sőt tartalmaztak azon értelemből is