Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

320 tä8. országos ülés WOí Julius 8-án, pénteken. nem hozathatott fel ellenem, mint épen az, hogy én a magyar állam közjogi helyzete minden követelményének érvényesítése tekintetében és a katonai kérdésekben a legkülönbözőbb nézeteket vallottam volna. T. ház! Nagyon természetes, és nem értem, hogy a miniszterelnök ur ezt vádképen hozza fel ellenem, minden politikus nézetei kell, hogy a nyert tapasztalások, a megfigyelés, a gondolkodás és a tanulmány folytán egy bizonyos érlelésen, egy bizonyos fejlődésen menjenek keresztül. Ez nem következetlenség, ez ép ugy nem következetlenség, a hogy nem következetlenség az, ha a csemetéből fa lesz, ha az ágon virág nyilik és ha a virágból gyümölcs lesz. Ez az élet törvénye és az a politikus, a ki nem kiséri figyelemmel nemzetének életét, a ki az ő alapfelfogásának keresztülvitele módja tekintetében, annak konkrét alakítása tekintetében nem alkalmazkodik ennek a fejlődésnek igényéhez, nem teszi gyümölcsözővé tanulmányait ós tapasztalásait, az a politikus egy holt ág a nemzet fáján, a melyet arról a fáról mentül hamarább le kell nyesni. (Elénlc helyeslés a baloldalon.) A verbum régens, a megkülönböztető momentum az, hogy egy következetes fejlődés, hogy egy bizonyos irányban előrehaladó fejlődés létezik-e? És én mindig azt vallottam, a mit egy szellemdus politikus, a ki most nem tagja e háznak, évek előtt hirdetett a liberalizmusra nézve, a mikor ő az intranzigens liberalizmusról azt mondotta, hogy ennek az intranzigens liberalizmusnak sem követelménye — az ő felfogása szerint — hogy mindent felállítson, mindent kívánjon, mindent rögtön megvalósítani akarjon, a mit a liberalizmus fogalmából levezetni lehet, hanem csak azt, hogy az óramutatója a haladásnak előretolható, előre mehet, gyorsabb, vagy lassúbb tempóban, de vissza soha. No, t. képviselőház, merem állítani, hogy attól az időtől kezdve, a mióta én mint önálló politikai egyéniség és mint vezető politikus ebben a házban működtem — és az igaz, hogy ez már jó régóta van — soha tétova abban az irányban nem volt, hogy a nemzeti iránynak, a nemzeti, követelményeknek elismerését, államiságunk és nemzeti egyéniségünk érvényesítését a hadseregben követeltem, követeltem különböző fokozatokban a szerint, a mint arra a körülmények alkalmat és módot nyújtottak, a szerint, a mint ezt az igazságot és annak követelményeit világosabban felismertem, a szerint, a mint a nemzeti életnek és különösen a nemzetiségi kérdés fejlődésének szövétneke mellett az erősebb és a gyorsabb fejlődés szükségességét mindinkább beláttam. (Ugy van! balfelöl.) De az irány mindig ugyanaz volt és egyetlenegy pillanatot sem mutathat nekem sem a t. miniszterelnök ur, sem más, a mikor ez a fejlődés, ez a módosulás a részletekben ne felelt volna meg annak a nyílvessző egyenességével haladó iránynak, hogy mindig előbbre kell vinni a nemzeti irányt, a nemzeti közjog érvényesülését a közös_ intézmények és a hadsereg tekintetében. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Volt egy epocha, — nem régen, — a mikor ezen a téren talán hallgatagabb voltam. Ez akkor volt, a mikor a politikai vezetésről lemondtam és a szabadelvű párt kötelékébe beléptem és magamat alárendeltem annak a vezérletnek, a melyet én bölcsnek és igaznak elismertem. De akkor is abban az első beszámoló beszédemben, a melyet, mint a szabadelvű párt tagja Jászberényben tartottam, — ez véletlenül nincs nálam, ámbátor egy egész apparátussal szereltem fel magam, várva a miniszterelnök ur támadásait — azt mondottam, hogy azon irányról, hogy nemzeti egyéniségünk, nemzeti közjogunk az udvarban, a közös intézményekben, a hadseregben mindinkább érvényesüljön, le nem mondok, bár ez idő szerint ebben az irányban is a vezérletet és az ütemnek a meghatározását arra a férfiura bízom, a kit a körülmények és qualitásai abban az időben a vezéri szerepre predesztináltak. Azonban abban az epochában sem, a mikor megszűntem egy időre vezéri szerepet játszani, mondtam le erről a nemzeti előrehaladásról és ezen előrehaladásnak sürgetéséről, (ügy van! balfelől.) És már most az igen t. miniszterelnök ur épen ma szolgáltat nekem bizonyítékot abban a tekintetben, hogy az én mostani felfogásom, mostani követelményeim nem térnek el olyan lényegesen, sőt azonosak azzal, a mi tényleg lelkemben, mint vágy, lakott, de a minek teljes kifejtését korábbi időkben sok mindenféle tekintetből, — a melyekre most nem akarok kiterjeszkedni, — opportunusnak nem tekintettem, a midőn a t. miniszterelnök ur egy lap programmjából, a mely csakugyan az én beleegyezésemmel, az én hozzájárulásommal és az én direkt sugalmazásomra készült, felolvasott egyes részleteket. Hock János: De nincs aláírva! (Derültség.) Gr. Apponyi Albert: Akár alá van irva, akár nem, a mi az én véleményem, s a mihez hozzájárulok, azt ha nekem felhozzák, minden körülmények között magaménak vallom, (Elénlc helyeslés a jobboldalon.) valamint magaménak vallom azt az akcziót is, a mely akkora »Pesti Napló« kiadásánál ezen programm alakjában megindult, és a mi abbamaradt, mert akkori elvbarátaimnak egy nagy része nem akart az ilyen gyors haladás kitűzésében megnyugodni. Ha azonban valaki ennek a programmnak, a melynek kiadása az ón hozzájárulásommal történt, egyes nem egészen szabatos kifejezéseiből akar az én közjogi meggyőződésemmel szemben fegyvert kovácsolni, mikor ezzel szemben áll az, a mit én itt az országgyűlésen elmondtam, ez, t. képviselőház, egy kicsit mesterkélt vitatkozási eszköz. (Ugy van! a baloldalon.) És, hogy a t. miniszterelnök ur kénytelen volt ehhez a mester-