Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

í58. országos ülés i90k Julius 8-án, pénteken. 321 kélt vitatkozási eszközhöz folyamodni: ez rám nézve a legnagyobb elégtétel. (Derültség jobbfelöl.) Különben ebben a formulázásban is, a melyet a miniszterelnök ur felolvasott, csak az van, bogy az 1868- iki védtörvóny nem tartalmaz határozatokat a jelvényekre, a szolgálati nyelvre nézve, és miért? Mert ezeket az ügyeket a vezénylet, vezérlet és belszervezet fogalma alá sorolta és igy a fejedelem hatáskörébe tartozóknak vélte. Feltéve tehát, — a mire én nem emlékszem — hogy talán én szövegeztem ezt a programmpontot, mert lehet, hogy én szövegeztem; feltéve, hogy én itt nem egészen szerencsés és szabatos kifejezéseket használtam, ezzel még egy szóval sem mondtam, hogy ez az én álláspontom, hanem csak azt mondtam, a mit országgyűlési beszédeimben is elmondtam itten, hogy t, i. az országgyűlés hallgatólag hagyta ezeket a dolgokat a fejedelem intézkedésére. Legyen különben ez akár igy, akár pedig máskép, mégis, a ki az én felfogásomat teljes lojalitással akarja kutatni és megállapítani, az elsősorban ahhoz fog fordulni, a mit én ezekről a kérdésekről itt az országgyűlésen elmondtam. (Egy hang halfelöl: Tények beszélnek!) Az igen t. miniszterelnök ur az 1889 iki véderővitai beszédemről azt mondja, hogy ebbe a beszédbe beleinterpretálhatom én azt a felfogábt is, a melyet szerinte csak most vallok, hogy t. i. a hadsereg szolgálati nyelvének megállapítása nem tartozik a fejedelmi jogkörbe, de bele lehet interpretálni a másik felfogást is, sőt sokkal plauzibilisebb az ellenkező interpretácziónak az elfogadása. Ez azonban, t. képviselőház, nincs igy. Nem tudom, hogy a t. miniszterelnök ur vette-e magának azt a fáradságot, hogy ugyanazzal a szorgos figyelemmel, a melylyel kikutatta a »Pesti Napló«-nak 1890-ben kiadott programmját, (Derültség jobbfelöl. Egy hang halj elöl: Liferálták neki!) 1889-iki beszédemet is elolvasta volna, de, ugy látszik, nem vette magának ezt a fáradságot, különhen azt kellett volna konstatálnia, hogy 1889-iki beszédembe lehetetlen más értelmet, bármely más magyarázattal ÍB belemagyarázni, mint azt, hogy a magyar nyelv érvényesülésének kérdését a hadseregben egész kiterjedésében fejedelmi jogkörbe utalhatónak nem, hanem az egész nemzeti törvényhozás jogkörébe tartozónak véltem. Igy tehát most kénytelen vagyok a t. házat untatni ebből a beszédből némely felolvasással, hogy ezen ténykérdést ezeknek a corpus delictiknek távollétében folytatott vitatkozásoknak homályából kivonjam és a nyilvánvaló tények világosságába helyezzem, (Halljuk! Halljuk!) 1889-ben egy hosszabb és több előzményre kiterjedő argumentáczió végén ezt mondtam (olvassa) : »Tehát, t. ház, meghozott, királyunk által szentesitett törvények és e század legnagyobb közjogi tekintélyének törekvései bizonyítják azt, hogy az a tan, mintha akár a katonai oktatás, KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVI. KÖTET. akár az ujonezok kiképzésének nyelve, akár a magyar nyelv érvénye a hadseregben egyáltalán a törvén} hozás körébe nem tartozott volna, közjogunk szerint határozott tóvtan, közjogunk alapelveivel ellenkezik.« (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) »Es midőn az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a ő Felsége alkotmányos jogainak értelmében, tehát fennálló törvények értelmében felsorolja a vezérlet, a vezénylet és belszervezetet az ő Felsége által intézendő tárgyak között, e törvényekből, e tekintélyek eljárásából világos, hogy a vezérlet, vezénylet és belszervezet kifejezés alatt minden érthető, csak a magyar nyelv jogának kérdése nem, csak a katonai oktatás kérdése, csak az ujonczképzés kérdése nem, mert minderre ellenkező preczedens létezik.« Menjünk tovább. (Olvassa): »Én igenis azok közé tartozom, kik ma sem akarják bolygatni ezt a kérdést — mondám akkor. Jól tudom, hogy ebben eltérek t. szomszédaimtól, a függetlenségi párttól a hadsereg belső szolgálati nyelvének kérdésénél, hanem tényleg ott akarják hagyni a mostani intézkedési körben.« Itt tehát egvenesen és kizárólag a hadsereg szolgálati nyelvének kérdését neveztem meg (olvassa): »De ha azután ugy vettetik fel a kérdés, hogy ebbe beleszólásunk nincsen, ha ugy vettetik fel a kérdés, hogy ez felségjog és hogy innen a törvényhozás ki van zárva: akkor, t, képviselőház, másképen beszélünk, mert akkor első kötelességünk az, hogy a magyar közjogot, a magyar nemzet alkotmányos jogait a maguk teljességében yindikáljuk és elhomályosítani ne engedjük,« (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én ezek után az idézetek után a t. miniszterelnök úrra bizom, hogy ő képes-e maga, vagy talál-e valakit, a ki képes arra. hogy ebbe a beszédbe más felfogást beleinterpretáljon, mint azt, hogy én akkor is a leghatározottabban tiltakoztam, mint most is tiltakozom azon tévtan ellen, hogy a magyar nyelv jogai körülhatárolásának kérdése akár hol is, a hadseregben is fejedelmi jogkörbe tartozhasson és a törvényhozás működése alól ki legyen vonva. (Helyeslés a bal- és a szélsóbaloldalon.) Hogy ez az álláspont helyes-e vagy nem, az más kérdés, e felett máskor vitatkoztunk, de én 1889-ben ezt vallottam és hirdettem a képviselőház előtt, és ugyanebből a beszédből még több idézetet is hozhatnék fel. Ezek után mérlegelje mindenki, hogy mekkora valószínűséggel bu* az, hogy én, miután 1889-ben ilyen hitvallást tettem ebben az irányban az ország szine előtt, 1890-ben egy újság számára kiadandó programmban akartam volna ezzel ellenkező nézetnek kifejezést adni. Csak ennyi megjegyzésem yan az igen t. miniszterelnök ur előadására. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsöbalohhdon.) Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! Csak egy pillanatra akarom a t. képviselőház figyelmét igénybevenni. (Egy hang a 41