Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-458
314 i58. országos ülés 190i Julius 8-án, pénteken. »itt a magyar nemzet csak addig marad, a mig tagja marad egy olyan nagyhatalomnak, melyben vagyunk." Ennek a nézetnek ellentmond Magyarország múltja, jelene és jövője. (Igaz! TJgy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Darányi Ferencz: És minden magyar ember! Molnár János: íme, már ezer esztendő előtt megküzdött a magyar nemzet a némettel, sőt annak réme ló'n; megküzdött a tatár hordákkal is, a melyek mint sáskarajok özönlötték el az országot; és megküzdött hosszas véres csaták árán a török hegemóniával már akkor, a mikor még hire-hamva sem volt annak, hogy Magyarország felajánlja koronáját Ausztria császárjának és Ausztriával közösségre lépjen. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Mivel pedig az én meggyőződésem szerint annál a török és tatár inváziónál — azon kort tekintve — nagyobb áramlatok nem zúdulhatnak hazánkra, meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzet most is, a jövőben is megállaná helyét akármilyen politikai, államterületi konstellácziók és káoszok közepette. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Épen ezért nagyon melegen üdvözlöm gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamat, a ki tegnap stante pede, azon melegében retorqueálta a t, miniszterelnök ur nyilatkozatát és odaállította a valóságot, vagyis kimondotta, hogy Ausztria mint »nagyhatalom csak addig áll fenn, mig magyar nemzeti erőre támaszkodik^, {Helyeslés halfelöl.) a mit a t. miniszterelnök ur is kénytelen volt igazolni, helyeselni. Gr. Tisza István miniszterelnök: Hogyne! Molnár János: Ha a külföld tudomást akar szerezni valamely nemzet életrevalóságáról, erejéről, hova forduljon inkább, mint az illető nemzet miniszterelnökének nyilatkozatához? Mert ha valaki, bizonyára azon nemzet saját miniszterelnöke lesz leginkább képes és hivatott apprecziálni annak a nemzetnek értékét. Midőn tehát a t. miniszterelnök ur a helyett, hogy odaállította volna ország-világ elé a valót, t. i. a magyar nemzetnek szívós, kitartó, félvilággal szembeszállni biró képességét; a helyett, hogyha csakugyan olyan volna is az állapot, mint a milyennek- ő festette, inkább takarná azt, (Helyeslés halfelöl.) mert az utolsó sánta ember is igyekszik elpalástolni sántaságát; midőn — mondom — e helyett inkább mankót függeszt nyilatkozatával az ország falára, hogy minden átmenő gunynyal vagy szánalommal mutathasson iránk, hogy íme, itt egy megrokkant nemzet lakik, mely mint a penziónált ember, csak múlt dicsőségének emlékein rágódik. Mindezzel mélyen kompromittálta az egész világ előtt a magyar nemzetet, Ausztriával szemben pedig azt érte el ily nyilatkozatokkal, hogy az vérszemet kapva, még nagyobb áldozatokat fog követelni Magyarországtól pénz- és véradóban. (Igaz! TJgy van! balfelölj Darányi Ferencz: Kompromittálta pártját is! Molnár János: A másik indok, a mely miatt felszólaltam, az, hogy kimutassam, hogy mindennap jobban és jobban beigazolást nyer a néppárt nemzetiségi politikája. Midőn a néppártot megalkottuk, programmjába ezt vettük fel a nemzetiségeket illetőleg: »Pártunk a nemzetiségek iránt teljes előzékenységgel kivan viseltetni és igényeiket, a mennyiben azok a magyar állam egységével és nemzeti jellegével megegyeztethetők, méltányolni fogja és őket igazságos és méltányos elbánásban kívánja részesittetni.« Midőn mi ezt hirdettük a parlamentben, akkor hazaárulók voltunk a t. túloldal véleménye szerint. Éveken keresztül nemcsak gyanúsítottak minket, hanem egyenesen vádoltak és folytonosan belekiabáltak a beszédeinkbe, hogy »hazaárulók!« Azután jött Széll Kálmán miniszterelnök, a ki a nemzetiségeket illetőleg majdnem szóról-szóra ugyanazt mondotta^ az akkori kormány programmja gyanánt. És midőn én a házban idéztem, s a mi programmunk ezen szamellé helyeztem Szélinek a miénkkel majdnem szószerint azonos nemzetiségi programmját: akkor Széll miniszterelnök ur nem volt hazaáruló; senki sem kifogásolta ugyanazt a programmot, a mely miatt, a mikor azt mi vallottuk, hazaárulók voltunk. (Zaj a haloldalon.) S ime, a jelenlegi miniszterelnök urnak mi a nemzetiségi programmja? A miniszterelnök ur azt mondja (olvassa): »Abból a tényből, hogy a magyar nemzet nyomta rá ez államra jellegét, folyik az is, hogy a jogtisztelet és a testvéri szeretet álláspontjára helyezkedik ez állam az országnak idegenajku polgáraival szemben,* S igy fejezi be (olvassa): »Egyenesen a magyar nemzet legjellemzőbb egyéni tulajdonságához maradunk hivek és egyúttal a magyar nemzet jól felfogott érdekét szolgáljuk, ha magunktartását a nemzetiségekkel szemben a jövőre is a jogtisztelet és az igaz rokonszenvtől áthatott testvéri érzület fogja vezetni.« Ha ez nem rokon, ha ez nem azonos a mi programmunkkal, akkor a tojás sem hasonlít a másik tojáshoz. (TJgy van! a néppárton. Derültség jobbfelöl.) Sőt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is, a ki pedig katexochen a magyar nemzeti politikát tűzte ki, irta fel zászlajára, azt mondja, hogy (olvassa): »A nemzetiségi kérdés bajainak ellensúlyozására elsősorban a magyar nemzetnek és a magyar államnak egyfelől jótékonysága, igazságszeretete, másfelől pedig megtámadhatatlan presztízse, mindenkivel szemben megóvott és érvényesített erejére van szükség.« Azt hiszem, t. ház, hogy nagyon igazolva van tehát a mi nemzeti politikánk, midőn mi is egyrészről folyton a magyar államnak jjresztizsét, önállóságát, hegemóniáját hangoztatjuk, de másrészről előzékenységet és testvéri szeretetet hirdetünk a nemzetiségekkel Bzemben. (Helyeslés a haloldalon.) Felszólalásom harmadik indoka az, hogy kijelentsem a magam nevében, és azt hiszem:
