Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

í57. országos ülés 190í Julius 7-én, csütörtökön. 297 tásra, ne csak duzzogásra, ne csak eltűnésre birjuk azokat az erőket, hanem hogy azokat megszüntessük, Hogy asszimiláljuk, hogy a magyar nemzeti organizmusnak életerős tagjaivá és alkotó részeivé alakitsuk át azokat az elemeket, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) a melyekben ma, sajnos, a magyar állam és magyar nemzet gyengeségének egyik kutforrását látjuk. Ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha a magyar állam, a magyar nemzet minden irányban megóvja a maga presztízsét és minden erkölcsi befolyását arra irányítja, hogy minden magyar honpolgár, minden olyan intézményben, a mely rája nézve honpolgári iskolát képez, a magyar állami tudatnak alkotó elemeivel szaturáltassék, hogy mindenütt a magyar államot lássa maga előtt, mint a legmagasabb politikai egységet, mint a legmagasabb ideált. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Addig, t. képviselőház, a mig a mi idegen ajkú honfitársaink három évet töltenek katonai szolgálatban, akkép, hogy ezen egész idő alatt a hadseregnek sem jelvényeiben, sem nyelvében, sem semminemű nyilvánulásaiban a magyar államnak nyomát sem látják, (Ugy van! Ügy van! a bal- és a széls'óbaloläalon.) mert ha van nyoma, az ugy el van ott bujtatva, hogy mi törvényhozók, mi közjogászok, mi, a kik politikával foglalkozunk, megtaláljuk, de az a szegény tót vagy szegény román fiu, a ki közjogot nem tanulmányoz, a ki a mi törvényeinket nem ismeri, a kire az hat, a mit szemeivel lát és füleivel hall, nem találja meg annak nyomait; addig, mig a legnagyobb politikai iskola — mert a katonai szolgálat a legnagyobb politikai iskola minden honpolgárra nézve — nem járul hozzá ahhoz, hogy nekünk magyar honpolgárokat neveljen; mindaddig, mig mi a képviselőházban ledorongoljuk azokat az elszigetelt szerencsétlen képviselőtársainkat, a kik a magyar állam szuverenitásának érvénye ellen felszólalni merészelnek, hanem, hogyha egy konzul nekünk egy német iratot az arczunk közé csap, azt vitatjuk itt, hogy ehhez neki joga van és hogy a magyar hatóságnak ezt el kell fogadnia: (Igaz! Ugy van! bal/elöl.) addig ne beszéljünk a magyar államnak azon presztízséről, a mely vonz, a mely asszimilál. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Épen azért, ha a nemzeti kérdéssel meg akarunk birkózni, akkor ne az legyen a fő dolgunk, hogy ezek az izgatások ne kapjanak olykor-olykor egy ingert a mi belállapotainknak pillanatnyi megzavarásából, hanem hogy ne kapjanak táplálékot, ne kapjanak állandó erősséget, ne kapjanak erőt a, mi közállapotainknak állandó gyengeségéből, a magyar nemzeti tudatnak a magyar államiam éltóságnak krónikus meghátrálásából. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalion.) T. képviselőház! Az a dietetika, a mely azt mondja, csak ne legyenek itt fennakadások a mi alkotmányos életünkben és akkor nem lesz KBPVH, NAPLÓ. 1901 1906, XXVI. KÖTET. baj, körülbelül épen olyan, mint hogyha egy krónikus betegségben szenvedő embernek azt mondanók, hogy tartózkodjék attól, hogy magát meghütse, tartózkodjék attól, hogy gyomrát megrontsa. Igenis tartózkodjék tőle, tartózkodjék életrendjének minden olyan megzavarásától, mely a krónikus bajokat akut kitörésekké fokozza, de ezzel még nem gyógyítjuk meg őt. A fő dolog az lesz, hogy olyan kezelést ajánljunk neki, mely egész organizmusát átalakítja, mely vérkeringését frissé, egészségessé, erőteljessé teszi, (Helyeslés balfélöl.) melynek erejével a betegséget magából kilökheti, nem pedig csak annak kitörését olykor-ojykor csendes magaviselet által meggátolja. És ha a meghűléstől és az ilyen akczidentális bajoktól való félelem még odáig visz, hogy ezért a beteget visszatartjuk attól, hogy azokat a gyógykezeléseket alkalmazza, azokat az eszközöket felhasználhassa, a mely eszközökkel organizmusát tényleg állandóbbá, erőteljesebbé és egészségesebbé képezheti: akkor ezek az aggodalmaskodó tanácsok megszűntek helyesek lenni, akkor ezek az aggodalmaskodó tanácsok egyenesen az illető páczienst a gyógyulásnak és megerősödésnek útjától visszatartják, nem hogy oda vigyék. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Legnevezetesebb része az igen t. miniszterelnök ur beszédének az, a melyben ő az 1899: XXX. t.-czikkelés mellesleg egy kicsit az 1867: XII. t.-czikkel is magatartását igazolni iparkodott. Tény az, hogy a kormány az 1899 : XXX. t.-czikk rendeletének ellenére tárgyalásokat kezdett idegen államokkal. A kormány már régen benyújtott egy javaslatot, a melyben felhatalmazást kér, hogy az 1899. évi XXX. t.-czikknek határozataitól eltérhessen. Hogy helyes-e, vagy nem az ilyen felhatalmazást kérni, arra még visszatérek, de ha a kormány ennek a felhatalmazási törvénynek a tárgyalását, elfogadását, törvényerőre emelkedését bevárta volna s azután kezdte volna meg a tárgyalásokat, akkor törvényes és alkotmányos alapon állana. A t. kormány azonban ezt nem teszi; és miért nem teszi? A t. miniszterelnök ur megmondja nekünk: egyszerűen azért, mert ő azt hiszi, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatnak a tárgyalása a parlamentben igen hosszura nyúlnék. Én nem akarok erős kifejezéseket használni, de könnyüvérübb elbánást az alkotmányosságnak alapelveivel én a. parlamenteknek történetében nem ismerek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én elismerem, hogy vannak pillanatok és helyzetek, a midőn egy kormány a végszükség esetén, a midőn az alkotmányos tényezők akaratnyilvánítását provokálni és elérni lehetetlen és a midőn a nemzet érdekében cselekedni sürgős szükség, cselekedhetik a törvény ellenére is saját felelőségére és szembeszállva az alkotmányos következményekkel. SS