Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-446
446*. országos ülés i90b június 23-án, csütörtökön. 17 úrra, (Mozgás a szélsöbaloldahn.) a ki 1896-ban mondotta ki, hogy adórendszerünkből ki kell küszöbölni az aránytalanságokat és egyenlőtlenségeket. Ez 1896-ban történt; 1901-ben tovább ment, és akkor bejelentette, hogy az előadói tervezet a házadóra, a földadóra és a tőkekamat- és járadékadóra nézve megvan. Azonban mikor már azt hittük, hogy mégis előrehaladunk, mivel kell találkoznunk a pénzügyi bizottság jelentésében? Azzal, hogy: hjah, igaz, de ennek bizonyos előfeltétele van, a kataszter kiigazítása, az pedig hat évig tart és 12.500,000 koronába kerül. Hogyha tehát azt végre akarjuk hajtani, hat évig arra nem számithatunk, mig a szükséges előfeltétel be nem következik. A mint beszédem folyamán mondottam, a kiadások emelésénél én nagyon óvatos vagyok, azonban kijelentem a magam és ezen párt nevében: hogy minden oly kiadást, mely a kis exisztencziát lábra állítja, a mi a magyar fajpolitikának egyedüli alapja, megszavazok. (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) A mai rendszer az abszolút korszakból maradt meg, mikor a legegyszerűbb gondolkozás alapján keresték az adó objektumot ott, a hol találhatják. Ott van a föld, a ház, könnyen megtalálhatták; annak adója egyformán nehezedik a szegény emberre, a gazdag emberre. De fogyasztási adórendszerünk tisztán az életszükségletet támadja meg, (Igaz! Ugyvan! a szélsőbaloldalon) pedig meg kellett volna, szívlelni Kossuth Lajosnak 1848-ban mondott intését, mikor a fogyasztási adóról azt mondta, hogy annak meg kell kimélnie az életszükségletet és olyannak kell lennie, a mely a nemzetgazdászatban az alkotás elemévé válik, a mit a mi fogyasztási adónkról el nem mondhatunk. Ott van a II. osztályú kereseti adó, mely a középkori fej adónak felel meg; szégyene az országnak, hogy eddig fentartotta. (Elénk helyeslés a sz élsöbalolda Ion.) Azt is mondja a t. miniszter ur, hogy nem jó lesz sürgetni a reformot, mert az ország jelenlegi helyzetében nagy fellendülésére nem számithatunk és ez a reform jövedelemcsökkenéssel fog járni. Én megvallom őszintén, hogy ezt az állítást komolynak el nem fogadom, nem is hiszem. Azt elismerem, hogy egy ily reformnál a kezdet elején a kezelés és behajtás körül mindenesetre fognak előállani differencziák, de ha keresztülviszik, a mint kell, a szükséges jövedelemhez viszonyítva a progresszivitás elvét, akkor a jövedelemcsökkenéstől tartani nem kell. Hogy egyebet ne mondjak, ha a progresszivitást keresztül viszszük, az nem jelent egyebet, mint azt, hogy a szegény erőtlen népről veszszük le a terhet és rárakjuk azokra, a kik azt jobban elbírják. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Csak egy pénzügyi politikai tételre hivom fel a t. képviselőház figyelmét. A mely perczben megállapítjuk pl. az örökösödési százaléknál a progresszivitást, ez nem jövedelemcsökkenéssel, haKÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906. XXVI. KÖTET. nem óriási emelkedéssel fog járni. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Már pedig ezzel számolnunk kell. Én nagyra becsülöm a munkának eredményét és azt megbecsülöm, de igenis gátat akarok vetni annak, hogy a tegnapi munka képes legyen parancsolni a holnapi munkának. (Ügy van! a szélsöbaloldahn.) De hogy egészen komolyan akarták a pénzügyi reformot, onnan is látszik, hogy magában a trónbeszédben is fel volt hiva a figyelmünk arra, hogy az egyenes adókat reformálni kell, ma pedig ad graecas calendas ez megint kitolatik. Sajátságos a mi országunknak a szokása. Ha valami alkotást kell létrehozni, a mely az anyagilag erősebb osztálynak érdekében áll, ott akadályok nem igen szoktak elő fordulni. Nagyon messze terjedne, ha ki akarnám mutatni, hogy számtalan nagy költséggel járó intézményünk van, a melyeket a kis exisztenczia igénybe sem vehet, de azért prosperálnak és a szükséges költségek is megvannak. De hogy milyen érzékünk van nekünk a kis exisztencziák iránt, e tekintetben csak egyre hivom fel a t. képviselőház figyelmét. Evek hosszú sora óta ugy innen, mint onnan a gondolkodók már több ízben sürgették, hogy a kis exisztencziák hitelviszonyait rendezni kellene, mert az a magva a jövő Magyarországnak. ígéret, szó bőven volt, de azért egyáltalában nem történt semmi. Igaz, hogy épen a napokban adták ki a kisbirtokosok földhitelintézetének legutolsó jelentését, és ott a 300 koronától kezdődő kölcsönök nagy számmal fordulnak elő, mert hisz az elhelyezett pénzeknek 96° ; ; o-a ezekre megyén, de kik azok, a kik ezt igénybe vehetik? Hiszen Magyarországon csakugyan ázsiai állapotok vannak pl, telekkönyvi szempontból; olyan rendetlenség van ma, hogy a kis exisztencziák legnagyobb része meg sem közelitheti azt a hitelforrást. De tovább megyek, mielőtt még igénybe vehetné az is, a ki nagy költséggel esetlegesen rendbe hozza a maga dolgát arra nézve, hogy hitelt vehessen igénybe, először meg kell, hogy küzdjön a magyar állammal, mert a magyar állam legalább 5—6°/o-ot bélyeg és egyéb ily kiadások czimén előzetesen zsebrevág azon kis exisztencziáktól. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) De hát mi csak az ígéret hazájában élünk. Ha már így a hitelviszonyokról beszélünk, méltóztassék megengedni, hogy egy másik tételre is rámutassak, és ez a valuta-rendezés kérdése. Azt mindenki tudja, a ki ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozott, hogy egyedül a valutarendezés volna hivatva arra, hogy hitelviszonyainkat konszolidálja. Nagyon szépen, nagyon ügyesen, nem emlékszem melyik pénzügyi bizottsági jelentésében, azt mondotta a t, előadó ur, hogy mindaddig, mig hitelviszonyainkat bele nem kapcsoltuk a nyugati államok forgalmába — és ezt meg én teszem hozzá — mig nem emanczipáljuk magunkat az osztrák 8
