Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-446

446. országos ülés 1904- június 23-án, csütörtökön. 15 van szükség, a hol, tudjuk, hogy az államháztartási egyensúly csak nagy áldozatok árán volt helyreállítható. Nemcsak a kormányt, nemcsak az ellenőrzésre hivatottakat, hanem az egész nagy társadalmat félrevezette ennek a nagy pénztári készletnek tudata. Méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, hogy micsoda addig nem létező igények kezdtek itt felelevenedni és feltámadni. Minden oldalról abban a hitben voltak itt, hogy az államnak szolgáltatási képessége kimeríthetetlen. És tényleg oly fokozott igényekkel léptek fel különösen az állam alkalmazottai, hogy ennek minden embert meg kellett döbbentenie. Igaz, el kell ismernünk, hogy nekünk magyaroknak megvan az a hibánk, hogy mi nem nagyon sokat törődünk az előirányzatokkal ás különösen a zárszámadásokkal. Az előirányzat egy idea, a valóság a zárszámadás. Sokan nem tekintenek abba bele és nem tudják levonni abból a konzekvencziát. Ez szülte azt a sajátságos helyzetet, hogy egész özönét hoztuk a törvényeknek, melyek mind nagy költséggel jártak ós mindegyiket a kimeríthetetlennek hitt állami feleslegekre utaltuk, melyeket az állam összegyűjtött. Igaz, hogy nem mindenki gondolkozott igy. A kik mélyebben tekintettek bele ebbe a dologba, óva figyelmeztették a kormányt és a képviselőházat is arra. hogy szabjon határt az előrehaladásnak, mert már elmentünk a költekezésnek legszélsőbb határáig. Én magam is, szerény tehetségemmel és ismeretemmel, a mit tudtam, mind előhoztam a pénzügyi bizottságban, hogy figyelmeztessem a kormányt a kellő óvatosságra. Azonban a kormány ment tovább a maga utján. A legutóbbi költségemelés alkalmával is azzal a gyerekes kifogással élt, hogy bizonyos dolgokat meg kellett csinálnia, mert a közvélemény nyomásának engedni volt kénytelen. Az arra hivatott tényezők, kik mélyebben tekintettek bele az ország pénzügyi helyzetébe, már régebben észrevették, hogy túlmegyünk a költekezés határain, és itt hivatkozom a pénzügyi bizottság 1900. évi jelentésére, a melyben világosan azt mondja a bizottság, hogy szigorúan kell őrködni a felett, hogy a mostani költségvetés kereteit megtartsuk és hogy a legjobb ügy szolgálatában is csak akkor tehetünk kivételt, ha annak fedezete előre biztosítva van. Pedig mikor a képviselőház pénzügyi bizottsága ezt az óvatosságra intő kijelentést tette, méltóztassanak utánanézni, akkor még az állami kiadások rendes átmeneti beruházása 1060 millióra rúgott; ma pedig, ha az 1904. évi költségvetést méltóztatnak nézni, 1190 milliót képvisel az, tehát 130 millióval többről van szó. Nagyon helyes volt ez a figyelmeztetés, t. képviselőház, mert mindenkinek, a ki mélyebben beletekintett a dologba, látnia kellett, hogy egy oly tőkeszegény országban, mint Magyarország, a mit épen a 67-es politika teremtett meg Magyarországon, (TJgy van! balfelöl.) közgazdászatilag nem tudtunk előre menni, a vagyoni források szaporítása és a kereseti viszonyok javítása nélkül nem lehet sokáig arra számítani, hogy kiadásainkat a rendes bevételekkel leszünk képesek fedezni. Már akkor figyelmeztettük többen a kormányt, hogy eljön az idő, a mikor a kiadások szertelen emelkedése nem fog fedezetet találni. Arra pedig, mint az előbb is mondtam, hogy vagyoni forrásainkat szaporítsuk és hogy kereseti viszonyainkat javítsuk, kilátásunk egyáltalában nem lehet. Abban a béklyóban, melyben közgazdászati téren Ausztriával szemben vagyunk, Magyarország teng, de életet nem él. (TJgy van! a szélsöbaloldálon.) Már 1901-ben — és itt szintén a pénzügyi bizottság akkori jelentésére és az előadó úrra hivatkozom, a ki a jelentést készítette — kimondotta a pénzügyi bizottság, hogy a bevételek tényleg visszaesést mutatnak, pedig ez abban az esztendőben volt, a mikor a fogyasztási adókat egésü mértékben kiaknázták és e kiaknázás eredménye a költségvetésben jelentkezett is. Most menjünk vissza a pénztári készletek tenyere és a magángazdálkodás józansága alapján folytassuk az okoskodást. Ha egy ország képes ily készletet szerezni, mire kellett volna elsősorban felhasználni? Ez a kérdés. Arra. hogy az adózó nép terhein könnyítsen. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) És eszeágában sem volt a kormánynak, hogy a különben is megnyomorított adózók terhein könnyítsen, sőt tovább megyek, eszébe sem jutott, hogy akkor a szükséges adóreformokat hozza be, holott a készletekből fedezhette volna a jövedelemcsökkenést, a mely a kormány nézete szerint a reformok miatt esetleg bekövetkezhetett volna. De méltóztassék elhinni, hogy a legnagyobb hátránya e pénztári készleteknek nem ez volt, hanem az, hogy látták a katonai körök, hogy pénztári készlet van, erre aztán az étvágyuk is megerősödött és a követeléseik nagyobbakra nőttek. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Thaly Kálmán: A valutarendezés alapját is el fogják vinni. Komjáthy Béla: Ne méltóztassanak ezeket a részleteket unalmasaknak tartani, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) mert Magyarországnak nagyon kell vigyáznia. Be fogom bizonyítani. Addig a határig értünk el ugyanis, hogy nem elég az óvatosság, már parancsolni kell, hogy: ne tovább, mert Magyarország léte és nem léte forog kérdésben. Térjünk ki itt egy dologra különösen, a mely a legégetőbb a mi pénzügyeink tekintetéből, az u. n. személyi kiadások és az ezekkel járó kiadások óriási növekedésére. Előrebocsátom, hogy félre ne értessem, hogy Magyarország, a mely oly sok éven keresztül nem volt annyira önsorsának ura, mint most is, nagyon sok mulasztást követett el. E mulasztásokat