Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-446

H6. országos ülés i90k június 23-án, csütörtökön. 13 a magyar küldöttség, hogy Horvát-SzlavonDalmátország területén a törvényhozás, a közigazgatás és a közös kormányzat közegeinél a hivatalos nyelv a horvát legyen «. Tehát a magyar küldöttség ismeri el, hogy a közös kormány közegeinél a hivatalos nyelv a horvát legyen, azt megérthetőnek, helyesnek, elfogadhatónak tartja. Sőt tovább megyén az a regnikoláris bizottság és azt mondja, hogy ezen a területen, azaz Horvát-Sziavon-Dalmátország területén a közös hatóságok egymás között is — mert a hivataloknál horvát a nyelv — horvátul érintkezzenek. Nem tett ez ellen kifogást az a regnikoláris bizottság, sőt nagyon helyesnek találta és még hozzátette, hogy nagyon természetesnek is találja, hogy a közös hivatalokban csak olyan egyének alkalmaztassanak, a kik a horvát nyelvet is ismerik. De még ebben sem nyugodott meg a magyar regnikoláris bizottság, hanem tovább menve — és ez a fő — azt mondotta: a központi kormány, tehát a Budapesten székelő magyar állami kormány, a melynek hivatalos nyelve törvény szerint a magyar, a horvát területen lévő közös hatóságokkal is horvátul köteles érintkezni és levelezni. Thaly Kálmán : Bolond magyar nagylelkűség! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, nem azért hoztam ezt fel, hogy azzal polemizáljak, lesz majd erre is alkalom, hanem felhoztam annak jellemzéséül, hogy azok az urak, a kik az 1867: XII. törvényczikket olyan alapnak tartják, a melyen Magyarország jogait és faji politikáját fel lehet épiteni, itt Magyarország területén, a magyar állam integráns részét képező területen elismerik azt, hogy a magyar központi kormány, a melynek pedig törvény szerint magyar a hivatalos nyelve, a Horvátország területén létező közös hivatalokkal való érintkezésnél is a horvát nyelvet köteles használni, No hát, t. képviselőház, ebből furcsa következtetést lehet levonni. Én azonban csak egyre mutatok rá. (Halljuk! Halljuk!) Mikor a horvát urak minden követelését nem akarták teljesíteni, akkor egész önérzettel azt mondja ez a regnikoláris bizottság: nem is volt joga Horvátországnak ezen túlköveteléseket támasztani Magyarországgal szemben és jegyezze meg magának Horvát-Szlavon-Dalmátország, hogy ő csak egy integráns része Magyarországnak, ne beszéljen hát arról a paritásról, a mely Magyarország és Ausztria között létezik, mert ott két önjogu és önálló állam szerepel. Hasonlítsuk már most össze a regnikoláris bizottság e^en kijelentésével a mi helyzetünket. Ez az önálló magyar állam még itt saját területén is megengedi, hogy a közös hatóságok az ő hivatalos nyelvét legyalázzák, tiszteletben ne tartsák, sőt a központi kormány feje mintegy helyeslőleg veszi ezt tudomásul. Nem tudom, emlékszik-e rá a t. ház, hogy a mikor az indemnitási tárgyalás során igénytelen felszólalásomban ezt a kijelentést tettem: »bizony sok szempontból jó volna, ha annyi jogot tudnánk magunknak biztosítani Ausztriával szemben, mint Horvátország Magyarországgal szemben« — erre azt mondta a t. miniszterelnök ur nagybölcsen, hogy én ellöktem a sulykot. T. miniszterelnök ur, én nem löktem el a sulykot, mert én tudtam akkor is, hogy mire értettem, értettem arra, a mit az imént felhoztam. De igenis ellökte a sulykot a t. miniszterelnök ur, s még ebben sem lett volna baj, ha nem egyúttal a magyar önérzetet, a magyar becsületet sújtotta volna. (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) Az utóbbi időben felmerült minden jelenségben, valamint a miniszterelnök ur minden nyilatkozatában mit találunk, t. ház? Azt, hogy ő meg akarja vetni lábát, de nem itt Magyarországon, hanem Bécsben, a bécsi udvarnál. (Igaz! TJgy van! a, szélsübaloldalon.) Azonban félreértés elkerülése végett ki kell jelentenünk, hogy mi a bécsi érdeket és bécsi befolyást nem a királyra értjük, mert, engedelmet kérek, mi Magyarország apostoli királyáról, a ki megesküdött a magyar alkotmányra és a kinek alkotmányos érzületéről annyit beszéltek urbi et orbi, nem tudom feltenni, és nem teheti fel egy magyar ember sem, hogy ennyire le akarná alacsonyítani a magyar nyelv jogát. Hogyan is tehetnők fel azt Magyarország apostoli királyáról, a ki e nemzetnek szeretetét és ragaszkodását birja és a ki e nemzetnek anyagi dotáczióját is igénybe veszi, hogy hatalmát a magyar nemzet ellen tudná fordítani ? (Mozgás a szélsőbaloldalion.) Mi, ez a párt, csak olyan politikát követhetünk és csak olyan kormánynak adhatjuk meg a támogatást és az eszközöket, a mely minden erőszakkal szemben azt a jelszót követi, hogy legyen Magyarország önálló, független állam, a mely minden beavatkozás nélkül intézi a maga ügyeit. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De ennek a kormánynak — kimondom nyíltan, pedig kifejezéseimben óvatos szoktam lenni — még az éltető levegőt sem vagyok hajlandó megadni, mert ez a kormány a nemzetet is az éltető levegőtől fosztja meg akkor, a midőn nyelve ellen intéz merényletet. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azon nyilatkozatában, hogy a jövőben is épen ugy fog mellőztetni a magyar nyelv, mint eddig, olyan politikai programmot adott, hogy valóban csodálatos, hogy azok az urak, a kik magukat magyar hazafiaknak tartják, ezen nyilatkozat után meg nem tagadták tőle támogatásukat. De eltekintve az általános nagy politikai szemponttól, a mely abban csúcsosodott ki, hogy mi az önállóságra törekszünk és az 1867-es alapon álló egy kormányt sem támogatunk, van még számos olyan körülmény a politika terén, a mely bennünket arra kényszerit, hogy minden lehetőt elkövessünk arra, hogy ez a kormány elhagyja helyét. A belI kormányzat terén nem mozdította elő a köz-