Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-452

164 í52. országos ülés 190b Julius 1-én, pénteken. adásokban is nagy csalódás állhat be akkor, a midőn tudjuk, hogy a legutóbbi zárószámadások óta mily sok adóalany pusztult el; a midőn tudjuk, hogy egy majdnem ínséges év előtt állunk: azt hiszem, nem túlzok, a midőn azt mondom, hogy ismét deficzit előtt állunk, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sőt a látens deficzit már a mostani költségvetésben meg is Tan. Nem azért hozom fel ezt az összehasonlítást, mintha azon retrográd nézeten volnék, hogy egy állam költségvetési összegeinek és előirányzatainak emelkedniök nem szabad. Hiszen épen egy állam intelligencziájára mutat az, ha minél több igénye van és szomorú volna egy államra nézve, mert ez már nemcsak stagnálás, hanem egyenesen retrográd, visszaeső folyamat volna — ha igényei 30 esztendő óta nem emelkedtek volna — ha nem is ilyen horribilis módon. De csakis akkor szabad nézetem szerint az igényeknek emelkedniök, ha az államháztartás vezetésének két kelléke megvan. Nevezetesen megvan először a kiadások produktivitása. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi a kiadások produktivitását illeti, a költségvetésen végignézve azt tapasztaljuk, hogy nagyon megboszulja magát rajtunk az a politika, a mely nagyon sok pénzünket improduktív kiadásokba ölte és öli még ma is (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a melynél fogva egyáltalában nem maradt pénzünk arra, hogy valóban produktív kiadásokat eszközöljünk. Tévedés azt hinni, hogy egy beruházási javaslattal nagy mértékben segíthetünk a nép helyzetén. A beruházás mindig csak efemer segítség, mert hiszen egy bizonyos idő múlva azon beruházási munkálatok megszűnnek. Tartósan csak ugy javíthatunk a helyzeten, ha, mint Dobiecki Sándor t. képviselőtársam mondotta, a nép foglalkoztatásáról történik elsősorban gondoskodás. {Helyeslés jobbfelől.) Nem szándékozom a produktív tételekre nézve adatokat felhozni, mert hiszen akkor a vonatkozó intézményeket is bírálnom kellene; csak egy-két tételt említek fel. Felhozom azt a sok millióra menő nyugdijat, a melynél igazán nincsen improduktivebb kiadás, mert sok ember azért nyugdíjaztatott, hogy másnak helyet adjon. Alig képzelhetünk improduktivebb kiadást a czivillista emelésénél. Improduktív a nemzeti állam szempontjából; — mert a nemzeti állam kiépítését elősegítő, bárha anyagi hasznot nem is hajtó kiadások is lehetnek produktívak — nem produktív anyagi szempontból sem, mert hiszen tudjuk, hogy annak csak egy minimális része költetik el itt. Nem csoda, ha a költségvetésben olyan czélokra, a melyekre szükségünk van, igazán minimális összegek fordíttatnak. Például valóban nevetnünk kell akkor, ha azt látjuk, hogy a szőlészeti és borászati czólok, illetve a bor értékesítésének előmozdítására a költségvetés 54,900 koronával vesz fel többet, mint eddig, holott az indokolásban ki van fejtve, hogy ma Magyarországon ismét annyi bormennyiség terem, mint a filloxera megjelenése előtt, vagyis 4'2—4*5 millió hektoliter. Ha tekintetbe veszszük azt, hogy ilyen óriási mennyiség értékesítése végett a siker garancziájával biró akcziót akar komolyan a kormány indítani, akkor az ilyen összegű tételnek a költségvetésbe való felvétele valóban nevetséges. Nevetség mikor a székelyek és a hegyvidéki lakosság támogatására összesen 223 ezer koronával többet vesz fel a kormány, mert méltóztassék elképzelni, mit lehet ezzel keresztülvinni? Keresztül akarja vinni a segélyakeziót a hegyvidékre nézve, Zemplén-, Sáros- és Ugocsamegyéket, tehát még három megyét bevonva az akczióba, a székelyekre nézve pedig a volt Aranyosszéket, Toroczkó községet és KisKüküllő vármegye székely községeit is bevonva. Már most méltóztatnak belátni, hogy ebből az összegből ilyen akcziót keresztülvinni akarni, ez nem egyéb, mint látszata annak, hogy segíteni vágyik, mert tényleg az ilyen produktív kiadásra egyáltalán nem telik. Fel kell említeni még a gazdasági munkásügyet is. (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági munkásügyre épen annyit szán a kormány, mint a mennyit a csendőrség és a fővárosi államrendőrség szaporítására, mert a gazdasági munkásügyre a költségvetés 740 ezer koronát szán, a belügyi tárczánál pedig, a hol, megjegyzendő, legnagyobb a hiány, illetve a többszükséglet, mert ott 12 millió van többszükségletre, ott a csendőrség szaporítására 649 ezer koronát szán, a fővárosi rendőrség szaporítására pedig, hogy a budapesti pályaudvarokra még 30 rendőrt helyezhessen el, 78 ezer koronát szán. Ez érdekes jelenség, hogy a gazdasági munkásügyre csakugyan ennyit szán, a mikor egy ilyen óriási szoeziális kérdést akar megoldani. Részletezi is a földmivelésügyi miniszter ur a feladatát három irányban: akarja a háziipari ismereteket elterjeszteni, a háziipart a munkások között be akarja vezetni, továbbá az eszközöket is rendelkezésre akarja bocsátani. Erre annyi telik a kormánynak, mint a mennyi telik a csendőrség szaporítására és a csendőri illetmények felemelésére. A mi pedig a teherviselési képesség emelését illeti, erre nézve az a legszomorúbb, a mi nincsen a költségvetésben, t. i. az az ígéret, a melyet 1895 óta az igen t. pénzügyminiszter ur minden beszédében rövidebben vagy hosszasabban elmondott, hogy akczeptálja a pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök 93-as memorandumát, a melyben az egyenes adó reformjára vonatkozó munkálatok előkészítve voltak. Hegedüs Sándor képviselő ur, a ki akkor a pénzügyi bizottságnak előadója volt, még 1897-ben nemcsak elkerülhetetlennek jelezte az adóreformokat, hanem sürgősebbeknek is. 1901-ben a pénzügyminiszter ur azt mondotta, hogy az egyenes adóreformokra vonat-