Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-452

k52. országos ülés ÍWk Julius 1-én, pénteken. 165 kozó munkálat már kodifikálva is van, és ime, most hogy állunk? Ugy, hogy daczára annak, hogy Lukács pénzügy miniszter ur már az egész programmját is elmondotta, mert elmondotta, hogy a másodosztályú kereseti adót igazságtalannak tartja és hogy a harmadosztályú kereseti adó tétele leszállítandó, és hogy a progresszivitásnak, a létminimum adómentességének és a külföldiek megadóztatásának hive, elmondotta, hogy a házadót reformálni akarja és óhajtja, hogy a husadó mint állami adó megszűnjék, daczára annak, hogy ez nyolcz millió kevesebb bevételt jelent, ezt át akarja utalni a községeknek, ennek daczára, mondom, azt látjuk, hogy az adóreformok kérdése ad graecas calendas elhalasztatott. Sőt talán jobb is, hogy nem lettek előterjesztve, mert azt kell hinnünk, ép azért, mert hallgatnak, hogy ha elő akarják terjeszteni, az olyan szellemben lesz előterjesztve, a mely csak ujabb igénybevételét és megerőltetését óhajtaná a polgárságnak. Miután az idő nagyon előrehaladt, t. ház, kötelességemhez képest csak még néhány szót szólok a politikai kérdéshez. Arról nem beszélek, hogy a függetlenségi pártnak mi a politikai hitvallása és hogy mi ezen az oldalon azért sem szavazhatjuk meg a költségvetést, — ha egyébként annak pénzügyi része, egyébként a kormány programmjának más része és a kormány közérdekű cselekedetei ellen semmi kifogásunk sem volna, mert az 1867: XII. t.-czikket a nemzetre nézve károsnak tartjuk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ebbe azonban felesleges dolog volna belemenni. De nem szavazhatjuk meg azért sem a kormánynak, mert olyan interpretáczióval kezeli és hajtja végre az 1867: XII. t.-czikket, hogy ezen végrehajtás és ezen interpretálás mellett még azon jogaink sem érvényesíthetők, melyek megvannak az 1867: XII. t.-czikk keretében. (Iqaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az az interpretálás vonatkozik mindkét közös ügyre; ugy a külügyre, mint a hadügyre. A mi a külügyet illeti, méltóztatnak látni, t. ház, hogy Magyarországnak a külügyre semmi ingerencziája nincs, daczára annak, hogy Deák Ferencz felirati beszédében még nagyon élénken tiltakozott az előző királyi leirat azon állítása ellen, hogy Magyarországnak nincs a külügyre befolyása. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar parlamentben a külügyekről egyáltalán szó nem esik, daczára annak, hogy a kiegyezés után, mikor még komolyan vették az 1867 : XII, törvényczikk 8. §-ának azon rendelkezését, hogy Magyarország a felelős kormány által ingerencziát gyakorol a külügyekre, hosszas és tartalmas viták folytak a külügyi kérdések felett; ma már ezekről szó sincs. De nagyon természetes, t. ház, hogy ha nagyon röviden is, de érintenie kell mindenkinek, a ki ezen. padokról felszólal, azt a hires galaczi esetet. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt a függetlenségi pártnak mindig felszínen és napirenden kell tartani, hogy minél eró'sebben átmenjen a nemzet közérzületébe és a nemzet köztudatába, hogy a miniszterelnök ur felfogása és törvénymagyarázata helytelen és hazafiatlan. (Igaz ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Felszínen kell tartanunk arra az esetre gondolva, hogy lesz még egy idő, mikor az osztrákok a miniszterelnök ur nyilatkozatára és a többség szankcziójára, melyet az interpelláczióra adott miniszteriális válasz tudomásul vétele által megnyilvánított, mint jogforrásra fognak hivatkozni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán : Lesznek még Chlopyk ! Nagy Sándor: Elsősorban is a miniszterelnök ur téved, mikor azon bizonyító erőt, melyet Bakonyi Samu az 1791 : XVI. és az 1844 : II. törvényczikkre alapított, lekicsinyelte, azt mondván, hogy daczára annak, hogy ezen törvények a magyar nyelv uralmát mondják ki, lehetetlenség, hogy akkor Magyarország arra gondolt volna, hogy ez a diplomácziában érvényesíttessék, hisz nem lehet feltételezni, — még akkor rendi alkotmány volt — hogy arra gondolt volna, hogy a magyar nyelvet az osztrák diplomácziába bevigye. (Egy hang bal felől: Törökországra gondolt!) Nem a törökországi követekről beszélek, arra nézve nyilatkozott már a miniszterelnök ur; hanem igenis arról, hogy 1847-ben Trencsénmegye »Nyelv és Nemzetiség* czimen felirt az országgyűléshez, a Karokhoz és Rendekhez, és ebben az a kifejezés van, hogy azt óhajtja a magyar nemzet, hogy a magyer nyelv »külső diplomácziai méltóságra emeltessék«. Megvan ez tehát a históriában és abból bebizonyítható, hogy a miniszterelnök ur téved és helytelenül akarta lerontani ezen két törvényre alapított bizonyító erőt, mert a rendi alkotmány idejében is megvolt a magyar nemzetben a törekvés, hogy az osztrák diplomácziába bevigye a magyar nyelvet. Megvolt, mert akkor sem osztrák diplomácziának, hanem közös diplomácziának fogta fel. Már most, t. ház, hogy helyesen bírálta el a t. miniszterelnök ur a galaczi esetet és nevezetesen, hogy helyes-e és megfelel-e a magyar állameszmének az ő nyilatkozata, arról nagyon keveset akarok beszélni. Azt hiszem, kimondható, hogy nem felel meg sem az első nyilatkozat, midőn azt mondja, hogy törvényes gyakorlat van, a mely ezt igazolja, sem a második nyilatkozat, a mely tulajdonképen nem is módosítása az elsőnek, midőn azt mondja, hogy a német nyelv használatának nincs törvényes akadálya. Kétségtelen, hogy az 1867 : XII. t. ez, semmiféle változást arra nézve, hogy a törvényekben kontemplált és fixirozott joga a magyar nyelvnek megszüntettessék, nem hozott; hiszen épen Andrássy miniszterelnök korában egyik interpelláczióra adott válaszában azt mondta, hogy a közös külügyminisztériumot, mint a 8. §.