Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-452

150 452. országos ülés 190í Julius 1-én, pénteken. úgyis megfizeti a bélyeget a váltóra vagy kötelezvényre s mégis meg kell azt neki még egyszer fizetnie a biztosítéki okirat felülhelyezésével. (Mozgás a baloldalon) A t. pénzügyminiszter nr annak idején már kijelentette a törvényhozás előtt, hogy az illeték-üayek reformját sürgősnek látja és azért azt rendezni kívánja. Arra csak mégis volna idő, hogy módját találjuk annak, hogy azok az emberek, a kik milliókat forgatnak egy esztendőben, ezt az igazságtalanságot ne legyenek kénytelenek nap-nap után átszenvedni. Ezeknek a biztosítéki okiratoknak sorsa és természete miért vág bele ezen diskusszió anyagába? Egyszerűen azért vág bele, mert kapcsolatos azon eszmével, a melyet tegnap hallottunk, hogy a hitelt olcsóbbá kell tenni. Azonban ezt csak rövid, világos és egyszerű, akár törvényhozási, akár rendeleti utón teendő intézkedéssel érhetjük el. Akkor azután már tetemesen és oroszlánrészben hozzáférhetővé teszszük annak a bitéit igénylő kisgazdának a második helyen lévő hitelt. Ha a statisztika adatait nézzük, azt látjuk, hogy első helyre nem igen akad sem Budapesten, sem másutt az országban sem jelzálog-, sem más bank, a mely olyan kölcsönt adna, a mely a jelzálogi kölcsön természetének megfelelne, tehát a második helyen biztosított kölcsönre kell gondot forditani, azt kell olyan módon rendezni és irányítani a t. törvényhozásnak és kormánynak, hogy könnyen hozzáférhető és egészséges alapon nyugvó legyen. Igaz, hogy itt magyarázata lehet annak, hogy, a ki hitelt akar élvezni a második helyen, fizesse az ezzel járó költségeket. De, t. ház, a Bach-korszakból vette át a magyar kormány a biztosítéki okiratok II. fokozatos illetékét. A Bach-korszakban hozták be azt, hogyha valaki egy bizonyos meghatározott legnagyobb összeg erejéig akar hitelt élvezni, erre is fedezetet lehessen nyerni a telekkönyvben. Ez azután a gyakorlatban ugy alakult, hogy rendszerint második helyre kerültek a telekkönyvben ezek az összegek, mert első helyen volt az annuitásos bankkölcsön. Akkor a biztosítéki okiratokra nálunk csak egy korona bélyeget kellett leróni. Jött azután a pénzügyminiszter ur rendelete, a mely meghagyta, hogy ezeket az okiratokat II. fokozatú bélyeggel kell ellátni. Ez a rendelet fölöslegesnek látta foglalkozni azzal, hogy miből indult ki a kérdés. Kiindult a folyószámla-tartozások telekkönyvi biztosításával; ha valaki folyószámlahitelt akar élvezni, helyes, fizesse meg a második fokozatú illetéket, de nagyon helytelen ezt kiterjeszteni váltókra és kötelezvényekre is. íme Ausztriában, a kiknek a példája után ezt nálunk is behozták, már régen törölték a váltók és a kötelezvények alapját képező biztosítéki okiratok második fokozatú illetékét és csakis a folyószámlákra nézve tartották ezt fenn. Én, t. ház, másfél esztendővel ezelőtt terjesztettem elő ebben a tárgyban interpellácziót, a kérdés még ma sincs elintézve, a nép még ma is kénytelen viselni a birságként kirótt ötvenszeres illetéket. (Egy hang balfelöl: Adóemelést akarnak!) Hiszen, ha adóemelést akar a kormány, van neki arra nagyon sok módja. Nem kívánom hosszan untatni a t. házat, banem csak egyszerűen felhívom a t. miniszter ur figyelmét arra, méltóztassék megnéznie a Oompassban azoknak a bankoknak a kimutatásait, a melyeknél a stornotételek nincsenek kitüntetve. Ha ezeket, a bankoknak váratlanul jutó hasznokat veszi figyelembe a t. miniszter ur, kitűnő adóalapot talál. Mi az a storno-kérdés? Ha valaki hosszú lejáratú kölcsönt vesz fel és azután, talán egykét év múlva a hitelviszonyok javultával a kölcsönt konvertálni kívánja, fölmondja a kölcsönt, a bank a kölcsönügylet törléséért egy-két-három, de sőt néey százalék stornodijat is szed. Sajnos, joga van hozzá, ez az ő üzlete; a pénz is csak olyan áruczikk, mint a liszt vagy a búza. Azonban ennek daczára sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy ezek a stornodijak váratlan és véletlen nyeresége a bankoknak, olyan, mintha valami váratlan nyereményt csinálna a bank; ha pedig a főnyereménynél lehet húsz százalékot adóban levonni, nem látom be, miért ne lehetne a stornodijaknál is ezt megtenni. T. képviselőház! Ezek után még csak arra kívánnék rámutatni, hogy a költségvetési vita keretén belül azt is láttuk és látjuk, t. ház, hogy milyen alakban és irányban volt a mi nemzeti létünk és magyarságunk képviselve. Nem akarok rátérni a debreczeni esetre, valamint azon dolgokra sem, a melyek a katonai kormányzat terén szomorú képét mutatják annak, hogy a mi nemzeti önállóságunkat eltussolni igyekeznek, mindezek előadására lesz módom és alkalmam az egyes tárczák költségvetési vitájánál. De itt az altalános vita folyamán szükségesnek látom, t. ház, hogy felszínre hozzak egy olyan kérdést, a melyet idáig tudtommal nem igen feszegettek és ez vonatkozik a magyar polgároknak szellemi tulajdonára. Egyetlen kis terület volt még ez országban, a hol kidomborodott a magyar állam önállósága: a szabadalmi kérdéseknél. Itt észrevehette a külföld, hogy van egy önálló magyar állam is. Eddig a szellemi vagyon tulajdonosa, a találmány birtokosa tudta azt, hogy ha ő Magyarországon szellemi kincsét biztosítani akarja, — a mit minden kulturállamban garantiroznak az illetőknek — előbb tárgyalnia kell az önálló magyar állammal, a mely neki a jogot megadja és kimondja, hogy ezt meg ezt az iparczikket fejleszteni, kiépíteni kizárólagos joga van. T. ház! Addig, a mig a szabadalmi kérdésekre senki sem gondolt, tényleg kidomborodott e téren a magyar állam önállósága. Most azonban, a midőn a szabadalmi kérdéseknél az unió eszméjét végre valahára Magyarországon is meg-