Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-452

4-52. országos ülés 190í Julius 1-én, pénteken. 149 politikai irány mindig belenyúlt és dirigált. A hitel kérdésénél, t. ház, a vidéki góczpontok veendők figyelembe első sorban, mert azok szívják fel a helyi hitelt legelőbb; ezek elbírálásánál pedig kell, hogy egy kissé szem előtt tartsuk azon biráló bizottságok összeállítását, a melyek a hitelkérdések eldöntésénél a főszerepet _ játszszák az osztrák-magyar bank fiókjainál. És mit látunk itt, t. képviselőház ? Azt, hogy a bankfiókoknál a vidéki czenzuránál a czenzorok rendszerint a vidéki bankfiókok főnökeinek egyenes kreatúrái. Természetes dolog, hogy ott, a hol ezektől a czenzoroktól függ a bankkérdósnek hitelügyi megoldása, ez csak egyoldalú lehet. A mikor a kormány foglalkozik a kereskedelmi kérdésekkel, az iparfejlesztéssel és ezzel kapcsolatban a hitelkérdésekkel, ajánlom a miniszterelnök urnak, hogy ezzel behatóbban foglalkozzék. Nagyon helyes lenne, ha azt az intézményt, a melynél a czenzoroktól függ — hogy ugy mondjam — a hitelkérdés megoldása, olyan módon javítaná meg a kormány, hogy az tényleg a köznek javára szolgáljon, hogy ott ne történjék sem barátkozás révén, sem politikai irányok szolgálatában, sem egyéb érdekek szolgálatában olyan dolog, a melynek révén egyiknek megadják a hitelt, a másiknak meg az őt megillető jogos hitelt megtagadják. Hiszen a osztrák-magyar bank, mint a hitelkérdéseknek góczpontja, tulajdonképen olyan közhelye az egész kereskedelemnek, az egész iparnak, — sajnos, a mezőgazdaságnak nem, — a hol talán ezek képviselőinek beleszólási joguk volna. A mikor tehát az osztrák-magyar banknak ismert szabadalma annyira felöleli a nemzeti banknak összes szükségleteit, akkor kell, hogy azoknak az egyedeknek, azoknak a csoportoknak is feltétlenül joguk legyen beleszólni a hitel nyújtásába, a kiknek exisztencziáját ez irányítja. Mert elveszett az a hitelintézet vagy az a niagánczég, a melynek akár milyen okból az osztrák-magyar banknál egy számlája nincs. Miért van ez igy, mi ennek az oka? Talán valami személyi kérdés, talán — mondjuk — egy rosszul sikerült kalapemelés. Ez a kérdés elsősorban parallel a nemzeti hitel kérdésével. A czenzorokat tehát, a kik a hitelbírálatot teljesitik, legméltányosabban és legjogosabban azoknak az egyéneknek, azoknak a beczézett kereskedőknek és részvénytársaságoknak és ipari vállalatoknak tömegéből kellene szabadon választani, a melyek a bank rayonjában vannak. Nem akarnék ám ezzel a pár szóval oly institucziónak beldolgába avatkozni, a mely egészen magánjellegű, de az osztrák-magyar bank nem magánjellegű, hanem a mi hiteléletünkkel, a mi nemzeti életünkkel, a mi gazdálkodási életünkkel teljesen szoros összefüggésben van. A mikor tehát a hitelkérdés rendezését, a hitel igazságosan való elosztását feltétlenül a czenzorok kezében látjuk, a kiket ma tisztán a bank főnöke kreatúrájának kell tekinteni és a kereskedelmi kamarák kiküldötteinek, a nemzetgazdaság szempontjából mindenesetre igazságosabb, a hitel szempontjából pedig méltányosabb lenne, ha ezek a czenzorok abból a nagy közönségből választatnának, a melynek exisztencziája ennek az intézetnek működésétől függ, attól függ: vájjon kapnak-e ott hitelt, vájjon összeköttetésben vannak-e vele vagy nem. Ismétlem tehát, ezek közül volna választandó a czenzorok csoportja. Ezeknek előrebocsátása után szabadjon rátérnem még egy kérdésre. A miniszterelnök ur tegnapi beszédében azt mondotta, hogy módot kellene nyújtani a hitel olcsóságára, a könnyebb hozzáférhetőségre. De minden ember, minden állampolgár nincsen abban a nagyon kellemes helyzetben, hogy hitelszükség beköszöntésének szomorú napján egyszerűen előálljon azzal, hogy: ennyi meg ennyi birtokom van, 50°/

0 erejéig kívánom megterhelni, szépen fizetni fogom a kamatokat. A magyar nép társadalmi és, sajnos, politikai viszonyainknál fogva is nem kereskedő nép. A kisipart a szabad ipar behozásával agyonvágta a t. liberális kormány. (Ugy van! Ügy van! halfelÖl.) Az a szegény kisiparos manapság az ő keze munkájából megélni már nem tud. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha egy ilyen szegény ember valahogyan bérbe tud venni egy félhold földet, vagy káposztáskertet vagy ehhez hasonlót, akkor a kalapácsot otthagyja és a tanult mesterségét szegre akasztja. Ezekre vonatkozólag a hitelkérdés terén reorganizácziót alig lehet keresztülvinni, erről lemondhatunk. Azonban vissza kell térnünk a kisgazdákra, a kiknek tömegéből és zöméből ezek e sz?gény emberek kikerülnek. Statisztikai számokkal nem akarom untatni a t. házat, csak megemlitem, hogy a hitelkérdésnek egyik fontos, az egész ország közvagyonát sértő olyan részét kellett volna már régen a t. kormánynak, illetőleg a t. pénzügyminiszter urnak megoldani, a melyre vonatkozólag már ígéreteket is tett. E kicsinynek látszó, de igen nagy fontosságú dolog: a biztosítéki okiratok kérdése. Igazán unalmas volna az, ha az embernek egy másfél esztendős interpellácziót újra kellene elmondani, nem is hivatása az ellenzéknek, hogy ilyen dolgokat ismételjen, azonban épen ezen vita keretén belül kötelességemnek tartom, hogy a t. pénzügyminiszter ur figyelmét, a ki, nagyon sajnálom, hogy nincs jelen, erre a kérdésre még egyszer felhívjam. Kecskeméthy Ferencz: Ugy sem figyelne ide, a mint a többiek sem figyelnek! (Zaj balfelöl.) Udvary Ferencz: Milliárdos költségvetésről van most sző, a melyet az adóból kivannak fedezni. De ez az apró cseprő dolognak látszó kérdés, a melyről itt szólok, milliókkal terheli a hitelt használó kisgazdákat egy-egy esztendőben. S méltán felkelti az egyes embernek megsértett jogérzetét az, a mikor azt látja, hogy