Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-451

45Í. országos ülés 190í június 30-án, csütörtökön. 127 volna ám a katonai játékrendszerhez alkalmazott tárgyak elkészítése. Leleményes, feltűnő volna ez ugy, hogy ez az ország még a japánokat is túlszárnyalná. Igen sokan azt hozhatják ez ellen fel, hisz ez sehol sincs, miért volna rá szükségünk épen minekünk ? Erre én az mondom, ha Edison is igy beszélt volna, hogy minek csináljon fonográfot, a mikor nem csinál senki, akkor Edison neve aligha volna ma világszerte ismert. Miért ne lehetne a magyar nemzet e tekintetben kezdeményező? Miért ne nevelhetné gyermekeit csupán ezzel a két kényszer-eszközzel: karddal, meg ostorral ? Még tanárokat sem kell hozzá nagyon sokat szerezni, mert ma már minden falusi tanító, minden tanár egyszersmind rezervista kiszolgált katona. Van azonban más téren ennél aktuálisabb mondani valóm is. Ezt csak általánosságban mondom, de legszigorúbb kötelességemnek ismerem megemlíteni azt, hogy mi a nemzeti érzület fejlődése tekintetében gyors léptekkel haladunk lefelé. Legjobban fel fogjuk ezt ismerni saját anyanyelvünknek oly sajátságos hanyatlásáról, a melynél a külbehatási erőknek mikénti ráhatását, alkalmazkodását nem tudom teljesen részletezni. Ezért sok közül csak azokat hozom fel, melyek itt a t. házban zavargásra adtak okot. A katonaságról pl. azt mondják, hogy az anyagobjektum, pedig ezt különösen a magyarról nem lehet elmondani, mert egyetlenegy nemzetnek sincs erre a szóra, hogy »ember«, helyesebb, találóbb kifejezése, mint a magyarnak, mert a magyar nem elégszik meg azzal, hogy »magyar«, hanem hozzáteszi, hogy magyar »ember«. Soha sem hallottam azt, hogy angol ember vagy német ember, pedig azok nagy tudásúak. A magyar azonban hozzáteszi, hogy én nemcsak vagyok, de ember is vagyok. (Derültség.) De nemcsak a közlegényt nevezik ám anyagnak, hanem a tiszteket is. Most már csak azt várom, hogy a generálisokat mikor fogják anyagnak nevezni ? Ez az egyik dolog. A másik és ezt általában másutt is használják, a hol a nyelv ilyen elfordított alakban szerepel, az, hogy pl. a mélyen t. miniszterelnök ur beszédének folyamán többször használta ezt az abnormis kifejezést, hogy »nem fedi egymást.« Gondolkozzunk csak egy kicsit. Az eszme nem tárgyi, hanem ideális fogalom, a » fedni« szó tehát nem felel meg annak a gondolatnak, a mit ki akarunk fejezni. Van erre a magyar nyelvnek tiszta, teljesen közönséges, egyszerű kifejezése és ez az, hogy nem értünk egyet. Hiszen ez olyan egyszerű, hogy nem értjük egymást, vagy hogy te itt őrölsz, de én más malomban őrölök. Mikor ennyi sok szép kifejezés van erre a gondolatra, hát minek használjuk azt, hogy »nem fedi egymást.« Hiszen ha ez lehetséges, akkor maholnap Budapesten a háztetőket gondolatokkal fogják fedni. (Derültség.) Lehet, hogy ez is megtörténik, de én nem hiszem. Arra nézve, hogy mennyire gyengül a magyar nemzetnek lelki ereje, bizonyság az is, hogy most már nem tartja elegendőnek a magyar ember azt, hogy Ígérem, vagy szavamat adom, hanem azt mondja, hogy: »hozzászegezem magamat. « Hát ha még az ígéretet sem teszi meg, hogyan szegezi magát hozzá? Hiába szegezi hozzá magát, mert ez csak kibúvója az igéiét megtartásának, kibúvója a megtörténendő dolog valóságának, hisz nem szegeztem magam oda, tehát nem is tartok meg semmit. Folytathatnám ezt tovább is, de nem untatom vele a t. házat, hanem kijelentem, hogy a tárgyalás alatt lévő költségvetést nem fogadom el általánosságban sem, nemcsak azon indokból, melyeket ellenzéki képviselőtársaim már eddig is kifejtettek, hanem azon okból sem, mert ugy láttam az eddigi történtekből, hogy a nemzeti érzület felölelésére, talán akarata ellenére is, mélyen t. miniszterelnökünknek szive hideg, már pedig hideg szívvel a nemzeti érzületet táplálni nem lehet; továbbá nem fogadom el azért sem, mert a kormányzás irányitására hivatott többség akaraterejét átruházta magára a miniszterelnök úrra, ez pedig felfogásom szerint igazi parlamenti életet, igazi országgyűlési állapotot nem képezhet; végül nem fogadom el azért sem, mert annak a sokszor hangoztatott nemzeti iránynak kifejlesztésére irányuló csak egy hajszálnyi cselekvést, sem a hatalmi többség, sem a kormány részéről nem látok. Mindezek és még számos más egyéb okok lelkemben elhomályosítják abbeli legjobb óhajomat, hogy a legnagyobb dicsérettel, a legnagyobb elismeréssel szólhassak a kormányról és a többségről, ennélfogva én ragaszkodom a gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz és kérem a t. házat, hogy ezt elfogadni méltóztassék. (Helyeslések a középen és a szélsöbaloldalon.) Elnök: A miniszterelnök ur kíván szólani! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, az immár meglehetősen hosszura nyúlt vita annyi érdekes és fontos témát hozott felszínre, hogy valóban elérkezett az ideje annak, hogy a magam részéről is tőlem telhető rövidséggel megtegyem a vitában felhozottakra észrevételeimet. (Halljuk ! Halljuk!) Tőlem telhető rövidséggel fogom ezt tenni, mert valóban nem szeretnék odahatni, hogy a ház tanácskozásai még mélyebben nyúljanak bele a késő nyárba, mint a mennyire az igy is, ugy is. elkerülhetetlennek mutatkozik. Épen ezért lehetőleg kerülni fogok minden olyan témát, a mely az előző diskusszió során már körülbelül kimerittetett. Ez a költségvetési vita annyiban üdítő oázisnak nevezhető, a parlament utolsó egy-két évi tárgyalásaival egybehasonlitva, a mennyiben itt igen komoly tanulmányra mutató, igen értékes fejtegetéseket hallottunk egyes, a nemzetre nézve valóban nagy fontossággal biró, életbevágó,