Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

104 í50. országos ülés 1904- junius 28-án, kedden. például Sándor Pál t. képviselőtársamat is, bántja az a gondolat, hogy, habár az önálló vámterületre való átmenetelnek őszinte és igaz hivei, mégis azt mondják, hogy pro nunc vesze­delmesnek tartanák az ugrást, és nem most, csak a jövendőben akarják azt érvényesíteni, azokat a t. képviselő urakat és politikusokat, a kiket e téren szintén a tiszteletreméltó jóhiszemű­ség vezet, figyelmeztetnem kell a történő tényekre. Semmi kétség sem lehet az iránt, hogy bár­mely nemzet a föld kerekségén, ha egy gazda­sági rendszerről átmegy egy másikra, legyen az a bimetallizmus kérdése a valuta szempontjából, legyen az a védvámnak vagy a szabad keres­kedelemnnk rendszere, legyen az az önálló vagy külön vámterületnek vagy a vámszövetségi el­méletnek a kérdése, például a középeurópai vám­uniónak a kérdése, ez egy átmeneti időben szük­ségszerüleg és természetesen mindig és mindenütt bizonyos területen áldozatokat kivan. De akkor, midőn ezzel minden nemzetgazdász tisztában van, a magyar gazdasági politika terén azzal is tisztában kell lenni, hogy az a rázkódás, a mely az önálló vámterületre való átmenettel járna vagy járhat, megközelítőleg sem lehet olyan, mint a mennyi jár azzal a bizonytalansággal, a mely 1894 óta áll fenn Magyarország köz­gazdasági életében, a hol a kereskedők és vál­lalkozók tarifa és szerződések hiányában a bi­zonytalanságnak legnagyobb gazdasági veszélyével és legrosszabb faktorával kell, hogy számoljanak. T. képviselőház és t. képviselő ur, Sándor Pál; én különösen ő neki szólok most néhány szót. Látom azt a nemes igyekezetet, látom azt a jó polgárokhoz illő elszántságot, bátorságot, a melyet különösen a t. képviselő ur vezetése alatt álló országos magyar kereskedelmi egye­sület kifejt az önálló vámterületre való átmene­tel czéljából. De, t. képviselő ur, nem kellene hozzá semmi egyéb, csak ez a propaganda ta­láljon hitelre és követőkre, hogy nem most, hanem majd jövőre, és Magyarországon soha sem lenne önálló vámterület. Mert ha majd lejár az a későbbi kereskedelmi szerződés, akkor megint áll az az argumentum, hogy az átmene­tel rázkódással jár, tehát megint nem kell meg­csinálni, hanem majd megcsináljuk jövőre. Erre azt mondaná nekem a t. képviselő ur és joggal: igen, de erre a külön vámterü­letre való átmenetelt természetszerűleg elő kell készíteni és a t. képviselő ur az ő jóhiszemű­ségében és az ő hazafias r felbuzdulásában el is hiszi, hogy az meglesz. És most nézze meg a t. képviselő ur, és nézzék meg azok a keres­kedők, a kik őt támogatják, hogy ezzel a prin­czipiummal milyen kormányt támogat a t. kép­viselő ur ma. Abból a szempontból bírálom a kérdést, hogy van-e látszat, van-e valamely szimp­toma, a mely a t, képviselő urat arról győzné meg, hogy ez a magyar kormány tesz valamely lépést arra, hogy az átmenetelt az önálló vám^ területre ^előkészítse, hogy ennek veszélyeit el­simítsa. Én most nem szándékozom általános szólamokkal dolgozni, nem szándékozom azzal foglalkozni, hogy az autonóm vámtarifának életbeléptetését mesterségesen akadályozzák meg, de nézze csak a t. képviselő ur, mint szak­ember, és nézzék mindazok, a kik hivei az ön­álló vámterületnek és vallják ezt a védelmi rendszert, mi történik? Az történik, hogy van nekünk egy törvényünk, az 1899. évi XXX, t.-cz., nagy ütközetek árán, parlamenti válságok árán keletkezett, paktumszerü a jellege, a mi csak annyiban emeli annak értékét, hogy a pártok megegyezésének, tehát a politikai becsü­letnek is része van benne. Ez a törvény az 6 4. §-ában gondoskodott arról, hogy legalább 1907-ben az önálló vámterületre való átmenetel lehetővé tétessék. Azért rendeli az a törvény, hogy ha 1903-ig vámszövetség Ausztria és Magyar­ország között nem létesül, akkor kereskedelmi szerződések 1907-en túl nem köthetők, másod­szor, hogy az önálló magyar autonóm vámtarifa iránt a javaslat előterjesztendő. Most mit lát a t. képviselő ur, és mik a tények, daczára ennek az elég világos törvénynek, daczára annak, hogy ez pártok közötti megegyezésen, tehát a magyar adott szó szentségén is nyugszik? Látja azt, hogy folyamatba tétetik egy kereskedelmi szerződés megkötése iránti tárgya­lás Olaszországgal és Németországgal, folyamatba tétetik akkor, a midőn a régi autonóm vámtarifa, a mely közös vámterületre szól, nem létezik, mert közös vámterület szövetség hiányában nincsen. Megkezdenek egy tárgyalást egyik állam által el nem fogadott autonóm tarifa alapján, vagyis egy olyan tarifa alapján, a mely sem az egyik, sem a másik^ állam törvényhozása által el nem fogadtatott. És most már azt hiszi ön, t. képviselő ur, és ha hiszi, kontesztálja nyilvánosan, hogy Olaszországgal vagy Németországgal 1907-ig terjedő szerződésről folyik a tárgyalás? Ugy-e nem ? Hát, t. képviselőház, eltekintve attól, hogy ez egy rút törvényszegés, nézze csak a képviselő ur, ha ez a politika gyökeret ver, akkor az é legjobb törekvéseit hiusítja meg. Mert mi tör­ténik? Először az történik, hogy a nemzetközi viszonylat okából egy kényszerhelyzetbe hozzák mind a két államot, vagy legalább akarják hozni és ha megkötnek egy szerződést egy tarifa alap­ján, a mely elfogadva nincsen, akkor a kényszer­helyzetre való tekintettel oktrojálni akarják itt, oktrojálni akarják ott. (Igaz! TJgy van ! a szélső­baloldalon.) De, t. képviselőház, a lényeg nem ebben van, hanem hogy meddig terjed az a két szer­ződés. Én nem tudom, t. képviselő ur, nem is­tudok titkokat elárulni, mert ezeket velem nem közlik, de képtelenségnek tartom, hogy a szer­ződés e két állammal tiz évnél rövidebb idő­tartamra köttetni czéloztatnék. Már most melyik határidőtől számíttatik a 10 esztendő? Bár^

Next

/
Oldalképek
Tartalom