Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-450
4-50. országos ülés 190í június 28-án, kedden. 105 melyiktől számítja t. képviselő ur, mihelyt hozzájárul ahhoz a politikához, annak a kereskedelmi szerződésnek a tartamára, a mely Olaszországgal és Németországgal megköttetnék a mostani alapon, annak a tartamára t. képviselő ur már kizárja az önálló vámterület létesítését. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) A t. képviselő ur tehát egy politikát reprezentál, a mely azt mondja, hogy: én hive vagyok az önálló vámterületnek, — ezt mondja utána a kereskedelmi világ is — de nem most. A t. képviselő ur tehát, minimo calculo tíz esztendőre elzárja az önálló vámterületre való átmenetelt e politikával most. De hol van a garancziája a t. képviselő urnak arra, hogy nem hosszabb időre fog az a szerződés megköttetni ? Sándor Pá!: Nem olvasta a törvényt! Polónyi Géza: Mit tetszik mondani? Sándor Pál: Vagy ugy olvasta, a hogy akarta! (Felkiáltások a szélsobalóldalon: Melyiket? Az 1899 : XXX-iHt?) Polónyi Géza: T. képviselő ur, legyünk tisztában ezzel a kérdéssel. Én azt állítom, hogy az 1899 : XXX. t.-czikk 4. §-a először azt tartalmazza, hogy ha 1903-ig vámszövetségi szerződés létre nem jött, külfölddel kereskedelmi szerződések 1907-en túl nem köthetők. Másodszor benne van, hogy az uj autonóm vámtarifa előterjesztendő. És harmadszor, — most még ezzel megtoldom t. képviselő ur, — a paktum jegyzőkönyvében kifejezetten benne van — és ez ennek az 1899: XXX. törvényczikknek egyik garancziális, czclzatos intézkedése, — hogy kereskedelmi szerződéseket pedig jövőre nem köthetünk más tartamra, mint addig, a mig a vámszövetségünk Ausztriával tart. (Igaz! JJgy van! a szélsobalóldalon.) Mondja meg tehát a t. képviselő ur, hogy mit és hol olvastam rosszul a törvényben ? Tessék ezt megmondani. De méltóztassék megengedni, folytatom okoskodásomat. Megköttetik Olaszországgal tiz évre a szerződés. Megköthető tizenkét esztendőre is. Rosenberg Gyula: Ha vámszövetség van! Polónyi Géza: Ha vámszövetség van. Hiszen vámszövetség feltételével kötjük meg. Az természetes, de most jön a vámszövetségi kérdés. Mi garantirozza a t. képviselő urnak azt, hogy Ausztriában ugyanazon tartamra és egyáltalában el fog-e fogadtatni a vámszövetség? A t. képviselő urakkal szemben nincs-e nekem jogom arra hivatkozni, hogy a mit 1894, mondjuk 1897 óta nem tudtak keresztülvinni Ausztriában, hogy t. i. vámszövetségi szerződés a mai napig létrejöjjön: ez az állapot továbbra is fenn fog tartatni? Nem ez-e a jogos és helyes konzekvenczia, hogy az az Ausztria, a mely konzekventer megtagadta, mig a nyelvkérdés nem rendeztetik, a vámszövetségi szerződés megkötését, a jövőre is meg fogja azt tagadni? És önök, tiszteletre méltó képviselő urak és augurok, ki KÉPVH. NAPLÓ. 1901—1906. XXVI. KÖTET. akarják Magyarországot szolgáltatni annak, hogy évtizedeken át esetleg tarifa és kereskedelmi szerződés nélkül lézengjen az arme Bitterek módjára a nemzetközi kereskedelmi forgalom területén? Ez az önök politikája, t. képviselő urak! Épen azért végzetes és veszélyes azt mondani, hogy én hive vagyok az önálló vámterületnek, de nem akarom, hogy meglegyen! (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Sándor Pál: Nem is! (Zaj.) Polónyi Géza: Ez annyit jelent, hogy hirdetem az eszmét, de meggátolom annak valósulását. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) A t. képviselő urnak tudom, hogy nem ez a czélja, de jóhiszeműségével hanyatt-homlok rohan ebbe a politikába, hogy önálló vámterület ne legyen megvalósitható! (Zaj a baloldalon. Egy hang: Bolondítja választóit.) Sándor Pál: Mi az? Förster Ottó: Azt mondják, hogy boldogítja választóit! (Derültség bal/elöl) Sándor Pál: Nem vagyok néppárti, nincs szenteltvizem, a melylyel boldogítsam őket! (Zaj.) Förster Ottó: Én nem mondom. Polónyi Géza: A t, képviselő ur politikája ezzel a ténynyel szemben rám nézve nem közömbös, mert én nagy fontosságot tulajdonitok annak a mozgalomnak, a melyet a t. képviselő ur vezet, de fontosabb dolog, hogy önök ott mindannyian elnézik, eltűrik, sőt hallgatag helyeslik, hogy a kormány egyenesen megszegve a törvényt, alkudozásokba lép a külfölddel, a mitől őt a törvény eltiltja. Már most elérkezett az ideje annak, hogy ha más nem teszi meg, erről a helyről figyelmeztessük ugy Olaszországot, mint Németországot a várható komplikáeziókra. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Mosolyogni van kedve a t. miniszterelnök urnak? Sándor Pál: Ezt se szabad ? Kubinyi Géza: Szabad talán? Polónyi Géza: Hogyne szabadna! Ismerjük már ezt a mosolyt! Rákosi Viktor: Valahányszor az ország sir, önök mindig mosolyognak! (Ugy van! bal felől.) Sok pénzünkbe került ez! Sándor Pál: Csináljunk inkább rossz vicczeket ? Kubinyi Géza: Műharag! Rákosi Viktor: Gabona Bismarck Sándor Pál! (Derültség a bal- és a szélsobalóldalon.) Kubinyi Géza: Egy rossz viccz kedvéért műharagba gurul! (Derültség és zaj.) Polónyi Géza: Mi nem haragszunk, t. képviselőház, de majd megharagszik az ország, csak tessék megvárni, mikor látni fogja azt a vagyoni tönköt, a mely felé önök kérlelhetetlenül viszik a nemzetet. Akkor majd önök sem fognak mosolyogni, t. képviselő ur! Tudom, hogy elszorul a szivük azon, hogy ha látni fogják azt a pusztulást, a melyet a magyar társadalomban végez a hadseregféle 450 millió, a melyről majd még beszélgetni fogunk! 14
