Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

450. országos ülés 190 k június 28-án, kedden. 103 (Szünet után.) Elnök: T ház! Az ülést újból megnyitom. Kérem a t. képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Azt mondám az imént, hogy Kovácsevics t. képviselőtársam beszédétől búcsúzom ; rektifikálnom kell azonban ezt az állításomat, vissza fogok még térni a vasutasokra vonatkozó nyelvkérdés szempontjából a t. képviselő ur beszédének egy nem épen érdektelen és nem jelentéktelen részére. Most azonban, t. képviselőház, én oda konkludálok, hogy ha a magyar törvényhozás szine előtt soha semmiféle más adat nem feküdt volna, mint Kovácsevics tisztelt képviselőtársunknak tegnap elmondott beszéde, hát abból a mostanig kormányzott szabadelvű pártnak vád alá helyezését megkonstruálni nagyon könnyű mesterség. De megnyugtatásomra szolgál, t. képviselőház, az, hogy a tegnapi nap folyamán és pedig illetékes egyének részéről tapasztaltam, hogy akkor, mikor a fiumei kérdés szempontjából a t. képviselő ur ezt a helytelen elméletét felállította, sürün találkoztunk tiltakozásokkal, a melyek mindenesetre becsesek és értékesek maradnak előttünk. Már most, t. képviselőház, rátérek beszédemnek a magyar költségvetésre vonatkozó részére. Itt azonban előre is jelzem, t. képviselőház, hogy nagyon messze vezetne, ha én mai beszédem keretében fel akarnám ölelni a költségvetés pénzügyi részét is, Én ettől, most az egyszer, kivételesen tartózkodni fogok azért, hogy ne sokáig legyek terhére a t. képviselőháznak. (Halljuk! Ralijuk! a szélsöbaloldalon.) De a pénzügyi eredmények szempontjából is rá kell utalnom arra, a mit már illetékes helyről, magának a pénzügyminiszternek szájából hallottunk, hogy tényleg eljutott a magyar közgazdaság ahhoz a stádiumhoz, a hol a deticzittel való fenyegetőzés nem üres szólam, nem puszta vád, hanem, fájdalom, már ma is tény. Azokhoz a költségvetési számtételekhez, a melyek felett azután a zárszámadással mérlegelve, komparálva, Ítéletet kell, hogy formáljunk, semmi egyebet sem kell hozzáadnom, mint annak hangsúlyozását, a mi már más oldalról is megtörtént, hogy a kormányzati rendszer már ott áll, hogy nem jövedelmező, nem gyümölcsöző beruházások czime alatt kölcsönpénzekkel fedez oly tételeket, melyek a rendes költségvetés keretén belül kellene, hogy megoldást nyerjenek. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ehhez még csak azt keU hozzátennem, t. ház, hogy ha ezekhez a coé'fficiensekhez hozzászámítják az urak azt a mérhetetlen nagy terhet, a melyet az áüam az ő átruházott hatáskörében a községek nyakába varr, a melyek egyik-másik községi életet teljesen a pusztulás, az örvény szélére juttatták, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) akkor, t. ház, egyéb nem szükséges hozzá, mint a kérlelhetetlen és pártatlan, kormányelnöki protekczió alatt nem álló irón, a plajbász, hogy számés összegszerüleg is bebizonyíthassam a nemzet szine előtt, hogy a magyar költségvetés defacto már ma is deficzitben van. De, t. képviselőház, szólni akarok egynéhány sporadikus kérdésről. Miután a miniszterelnök ur sajnálatomra eltávozott — (a miniszterelnök belep a terembe) mindig bejön akkor, mikor róla beszélnek. (Elénk derültség.) A t. miniszterelnök urnak ezt a szvengáli természetét jól ismerjük. (Derültség.) De miután ismét szerencsém van, röviden akarom jelezni, hogy mi a t. miniszterelnök ur Ígéreteinek nemcsak politikai szempontból tulajdonítunk értéket, de értéket tulajdonítottam, különösen én magam, az egyén szempontjából is. Majd beszédem végén fogok mutatni a t. miniszterelnök urnak egy idézetet, hogy mit ismerünk mi Magyarországon Tisza-korszak alatt, és én azt értem az ígéretek beváltásának ténye alatt az ő személyéhez kötve, hogy nekem azt kellett hinnem, jóhiszemüíeg hittem is, hogy a t. miniszterelnök ur sokat akar a múltból jóvá tenni, hogy a Tisza-korszak más jelige alatt jelenhessen meg a nemzet szine előtt. Fájdalom, csalódás lesz jutalmunk. Ugy látom, hogy sürün ismétlődő sürgetések daczára semmiféle pozitív választ sem kapunk oly, egyébként szubordinált jelentőségűnek látszó kérdésekben, mint pl. a fogyasztási adók átengedésének a kérdése. (Igaz! TJay van! a szélsöbaloldalon.) De azután ne tessék elfelejteni, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak az a része, melyhez én tartozni szerencsés vagyok, a választási törvényre vonatkozólag tett ígéret szempontjából egy oly politikai palládiummal rendelkezik, a mely fegyver lesz e képviselőházban mindig a miniszterelnök úrral szemben, ha az adott szó beváltásának szentségéről lesz szó, s ha a t. miniszterelnök ur nem veszi komolyan és nem teljesiti azt, a mit igért. Mert ismételten elmondtuk és ez politikai reputácziónk és pártbecsületünk kérdése, hogy mikor mi a békés kormányzatot lehetővé akartuk tenni, bennünket elsősorban és kiválólag az a meggyőződés vezetett, hogy a mai választási törvény alapján ez a nemzet még el van ernyedve és egy uj választási törvény megalkotásával lehet és kell politikai erejében megerősíteni, gyarapitani a nemzetet, hogy jogait könnyebben és biztosabban vívhassa ki. Keserű lenne a csalódás, ha mi a nemzetnek nem tudnánk beszámolni azzal, hogy jogunk volt hinni a miniszterelnök ígéretében. De foglalkozni szándékozom egy pár kimagaslóbb kérdéssel. Az egyik a gazdasági kérdés. Bizonyára a hangulat sem megfelelő, az időpont sem lenne jól megválasztva, ha én ma vállalkoznám arra, hogy különösen agrárius t. képviselőtársaimmal felvegyem a harczot és vitát az önálló vámterület kérdése felett. De azokat a jóhiszemű politikusokat, a kiket, mint