Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

köQ. országos ülés 190b június 28-án, kedden. 95 kiket, a kik után joga volt mindenkinek azokat a horvát fiukat odaállítani, a kik nem a magyar nemzeti eszme szolgálatában, hanem mindig a szabadság ellen törve, olyan emléket hagytak a maguk számára a történelemben, a mely azoknál, a kik a szabadságért élnek és halnak, nem tiszteletreméltó. De, t. ház, a képviselő ur beszédében azt mondja, hogy miért teszünk nekik szemrehányást azért, hogy a negyven tagból álló horvát képviseló'ség nem teljesiti kötelességét a gazdasági önállóság kérdésében. Arról a sajátságos közjogi viszonyról, a mely Magyarország és Horvátország közt fennáll, mindjárt nyilatkozni fogok. De a mi nekünk szembeötlő, az nem az, a mit a t. képviselő ur mond, hanem az szembeötlő, hogy 30 és annyi éven keresztül szorgalmasan támogatták a horvát képviselők a váltakozó kormányokat, a melyeknek kormányzati eredményét Kovácsevicu t. képviselőtársunk abban állította elénk tegnap, hogy ő maga konstatálta, hogy magát a nemzedéket is ki kell pusztítani előbb, mielőtt ott a magyar állameszmónek tiszteletben tartásáról csak beszélni is lehet. (Az elnöki szélcet Jakabffy Imre foglalja el.) Az a sajátságos közjogi berendezés, a mely a közvetett választások révén 40 horvát képviselőt küld ki közénk, azt is eredményezte, hogy a horvátországi képviselő urak valóságos pärtmonopóliumot gyakorolnak a magyar országgyűlésen, mert hosszú évtizedek óta gondosan lehetetlenné tették azt, hogy a magyar országgyűlésre küldött képviselők közé a horvát ellenzéknek csak egyetlenegy férfiuja is bejussson. Azért annak a politikának minden eredményeiért és annak a meglazult testvériségnek és békebarátságnak minden kärhozatos következményeiért, a melyeket a t. képviselő ur tegnap felemiitett, azok a pártmonopóliumot gyakorló horvát képviselő urak elsősorban felelősek, a kik nem teljesítették kötelességüket. De most, t. ház, ugy látszik, jobb jövendő hajnala dereng. Kovácsevics István t. képviselő ur ideáll a nemzet szine elé és azt mondja, hogy neki nemcsak kifogása nincs az ellen, hogy a magyar hadsereg és a magyar hadseregben a magyar vezényleti nyelv érvényesüljön, de kijelenti világosan és határozottan azt is, hogy habár vannak a Felségnek átruházott jogai a hadseregre vonatkozólag: ez átruházott jog a Felséget arra, hogy a hadseregbe idegen nyelvet használhasson, nem jogosítja fel. Én, t. ház, tűnődve állok meg itt. Ha ez így van, és a t. képviselő urnak ez a programmja, akkor mily czimen ül a miniszterelnök ur háta mögött, (Ugy van! a szélsőialoldalon.) holott a kilenczes-bizottságnak proklamált programmja homlokegyenest ellenkezőt tartalmaz. Továbbá egy tiszteletteljes kérdésem is van azt a politikát illetőleg, a melyet itt láttunk érvényesülni, hogy t. i. akkor, a midőn a nemzeti nyelvért folytatott nagy harczban az ellenzék híven teljesítette kötelességét: a horvát képviselő urak, köztük Kovácsevics István képviselő ur is támogatta azt a kormányt, a mely a német vezényleti nyelvet védelmezte és védelmezi. Azt mondja Kovácsevics képviselő ur, hogy igen ám, de, ő azt ugy akarja, hogy ha a hadseregben érvényesül a magyar vezényleti nyelv, érvényesüljön a horvát hadseregben a horvát nyelv is. Szószerin t idéztem, a mit mondott. Az elsősorban közjogi szempontból lehetetlen, hogy meg ne magyarázzam a t. képviselő urnak, hogy ilyen posztulátummal a magyar képviselőház elé a t. képviselő ur nem léphet. Röviden azért nem, mert horvát állam nincs. A hol nincs állam, ott nem lehet hadsereg. Horvát hadsereget mi nem ismerünk. A magyar államnak van hadserege, de Horvátországnak csak hadkiegészítő kerületei vannak; horvát hadsereg nincsen. Ép olv kevéssé van horvát állami felségjog. A képviselő ur nagyon jól megtalálja a distinkcziót: hogy a nyelv kérdése a hadseregben, eltekintve az 1867 : XII. t.-cz. rendelkezéseitől, az állami szuverenitásnak, az állami felségjognak folyománya. Ha tehát az állami felségjog folyománya, akkor nem lehet horvát állami felségjog folyománya a horvát nyelv, mivel horvát állam és horvát felségjog nincs. Megvan a históriai preczedens arra, hogy Magyarország Horvátországgal szemben, talán nem is egészen megbocsátható jóhiszeműséggel, megtette a honvédségi intézmény felállításánál azt, hogy a Horvátországban sorozott honvédek számára és az ott létesített két ezred számára a horvát nyelv használatát törvényhozási utón biztosította. Lehet, sőt valószínű, hogy a magyar törvényhozás eddig gyakorolt példás lovagiasságával (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! a szélsobaloldalon.) és, a mint mondám, a könnyelműségig menő jóhiszeműségével talán bele fog egyezni abba is, hogy a közös hadseregnek nevezett, tényleg azonban magyar hadseregben a Horvátországból sorozott ezredeknél a horvát nyelv használatát meg fogja engedni. . De, t. ház, annak szerintem a premisszája elsősorban az kell hogy legyen, hogy maguk a horvát képviselők is statuáljanak példát, hogy ők a magyar államnyelvnek a hadseregben való érvényesüléseért nemcsak^ beszédekben, hanem tényekben is küzdenek. És tiltakoznom kellene az ellen a dél-szláv politika ellen, hogy megvárjuk, mig mások küzdenek a magyar nyelv diadaláért, és addig ellenük harczolunk, de mikor az eredmények megvannak, akkor eljövünk velük osztozkodni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezt a politikát sem elfogadni, sem helyeselni nem lehet és nem szabad. Már most mindezt csak azért mondom, hogy a t. képviselő urak tájékozva legyenek a felől, hogy Kovácsevics képviselő ur utján nem a nemzet méltányossági érzületére