Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

Í30. országos ülés 1904 május 19-én, csütörtökön. 83 Ernszt Sándor; A jelen törvényjavaslat sorsa, ugy látom, előre is biztosítva van. A kor­mány annyi érdeket csomózott itt össze, hogy az ezt bírálók, bármennyire meg vannak győ­ződve arról, hogy az ország teherviselési képes­sége teljesen ki van merítve, mégis azon hely­zetbe jutottak, hogy a választás nekik ezen javaslattal szemben nem nehéz. Mi már régen azon az állásponton vagyunk, t. ház, hogy a teherviselési képesség teljes mér­tékben ki van merítve. A miniszter ur néha ugy tesz, mintha álláspontunkat teljesen osztaná, ismét más alkalmakkor a jókedvű adakozó sze­repét játszsza. De talán nem jól használom ezt a kifejezést, mert ő legnagyobb ajándékainál is atyai intelmeket szokott adni, kesergésekben tör ki. s akárnyszor, mint az utolsó költségvetési expozéban — ugy rémlik előttem, akkor csen­dült meg ez az ő beszédében —• emfatikusan felszólított bennünket, hogy ezentúl takarékos­kodjunk, mert ez a végső határ, s ezentúl menni nem lehet, de másrészt ugyanazon költségvetés előterjesztéséből azt veszem észre, hogy egy lap­pangó, nagy kiadás bejelentése foglaltatik ugyan­azon költségvetésben, s most ismét nem voltam tisztában azzal, hogy mi fog ezután következni: a takarékoskodás, vagy pedig uj kiadás. Csak a hét története győzött meg arról, hogy mi fog ezután következni, mert a delegáczió rövid tör­ténete megtanított erre bennünket. (Ugy van! a baloldalon.) Bármily pénzügyi helyzetben le­gyünk, bármennyit panaszolkodjunk is mi ebben a teremben, hogy azok a kategóriák, melyek az államteherrel meg vannak terhelve, többet már el nem birnak, mégis ezen törvényjavaslatnál — mert oly ritkán van alkalmunk ebben a teremben törvényjavaslatokkal foglalkozni, melyek produktív kiadásokat jeleznek — ennél a törvény­javaslatnál a merev tagadás álláspontjára helyez­kednünk nem lehet. Két szempont áll mindenek­előtt előttem. Egyrészről biztosan tudjuk, hogy az ország hosszú és tetemes időkön keresztül beruházási javaslatok és beruházási kiadások nélkül nem lehet el; másrészről összefüggésbe tudjuk hozni az ipar pangásával ezt a javaslatot, Azonkívül látjuk, hogy kezdve a fczivdlistától, végig az egész vonalon, mily rendkívül mérték­ben emeltük volt a kiadásokat, s ezekben én logikai nexust látok, hogy t. i. ennyi improduk­tív kiadás után egyszer már produktív kiadást is teljesítünk. De vissza kell térnünk azokra, a miket már annyiszor hangoztattunk ebben a teremben, hogy azon teherviselő osztályok érde­kében, a kik oly túlságos mértékben vannak már megterhelve, kell, hogy történjék valami, s azért ezen állandó, szakadatlan és folytonos teheremelés folyamán állandóan hangsúlyoztuk mi is és követeltük, hogy a szegény néposztály érdekében az adóreformra vonatkozó javaslat terjesztessék egyszer már elő, s a létminimum a legszegényebb néposztályok érdekében bizto­síttassák. (Helyeslés a báloldalon.) Látom, hogy a pénzügyi kormány ezekre a kérdésekre nem érett meg, ezeket a limine elutasítja, s egyáltalában komoly megfontolás tárgyává sem tette. Ezen szűkkeblűség meg fogja magát bőszülni. Mert ha valaki azt gon­dolja, hogy az ipar azért pang ebben az ország­ban, mert a beruházási javaslat hosszú ideig késett, azt hiszem, teljesen rosszul gondolkozik. Én azt hiszem, hogy az ipar pangása legelső sorban összefüggésbe hozandó a mi fogyasztó közönségünk teljes kiadásképtelenségével, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Kétségtelen, t. ház, hogy ezen javaslat el­fogadása után egynehány iparág nyereségre fog dolgozni ; kétségtelen, hogy azok az urak, a kik az egész tárgyalás után a pénzügyi transakcziót fogják kezükbe venni, nyereséggel fognak dol­gozni, kétségtelen tehát az is, hogy a sajtónak az a része, a mely legközelebbi rokonságban van ezekkel a bankokkal és bankcsoportokkal, most általában a publikumot preokkupálni akarja ezen javaslatok érdekében: de mikor látom, hogy egyrészről nagyon sokan lesznek ezen be­ruházási javaslatok elfogadása után is, s általá­ban mindezen javaslatok után, a melyek ebben az esztendőben elfogadtattak, sokan fognak lenni olyanok, a kiknek egyáltalában üres marad a kezük ezentúl is, s épen ezen néposztályok vannak rettenetes mértékben megterhelve: az én örömem nem lehet egészen teljes ezen javas­lat felett. A ház szíves engedelméből most röviden tekintetet vetek az iparnak jelenlegi helyzetére. Áz előadó ur, s a pénzügyi bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen javaslatok tárgyalásánál elsősorban nem az ipar érdekét, hanem a befektetett összegeknek gyümölcsöz­tetését kivánja szem előtt tartani. Elismerem, hogy ez striktebb álláspont; azonban ha valaki ezt a javaslatot az ipar jelenlegi helyzetével hozza javaslatba, ez semmiképen nem kicsiny­lendő dolog. Azt látjuk, hogy az utolsó esztendőkben magában Budapesten 164 ipari részvénytársu­lat 366.555,180 korona tőkével dolgozik. Ezen ipari részvénytársulatokból 93 ipari részvény­társulat 148.109,680 korona nyereség nélkül dolgozik, vagyis a fővárosi iparrészvénytársula­tok 57 százaléka semmi jövedelmet nem élve­zett. Ha pedig kombináljuk a részvénytársasá­gokat a nem jövedelmezőkkel, azt találjuk, hogy az átlagos osztalék volt 1899-ben 6, 1900-ban 5*9, 1901-ben 5*2, 1902-ben 4'6 százalék, vagyis 1902-ben oly alacsony volt, hogy 30 esztendőre kell visszamenni Magyarországon, hogy ipari részvénytársulatoknál ilyen alacsony átlagos szá­zalékot találjunk. 55 ipari részvény társulat ösz­szesen 150.657,820 korona tőkével pozitív vesz­teséggel dolgozott. A veszteség, nem számítva a csődokozta kiadásokat 8.759,682 koronát, az egész részvénytőke 8'3 százalékát teszi. 71 jövedelmező ipari vállalat kiosztott összesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom