Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-445
445. országos ülés 190'+ június 22-én, szerdán. 341 Egészen máskép nyilatkozik Csernoch János t. képviselőtársam, a kinek beszédével nem azért foglalkozom utoljára, mintha azt kicsinyelném; ellenkezőleg, az igen szép, igen humánus beszéd volt és rám nagy hatást tett. 0 máskép szólt és azt mondja, »ubimulti peccant. nullus punitur.« 0 elismeri, hogy voltak olyanok, a kik pekkáltak. Ez pedig egészen más beszéd. Ezért a nélkül, hogy ezen kérdésnek, a melynek megoldása nem is kizárólag tőlem függ, most bővebb taglalásába bocsátkoznám, annyit kijelentek, hogy igenis, hajlandó vagyok abban a szellemben eljárni — a nélkül, hogy erre nézve Ígéretet tehetnék — a melyet Csernoch János képviselő ur hangsúlyozott. (Általános helyeslés.) Csak még egy ellen kell tiltakoznom, a mit megtettem már közbeszólás formájában, és ez az, hogy Hock János t. képviselő ur nekem azt imputálta, mintha én valakit előmenetel ígérete által, vagy pedig anyagi javadalmazásának javitása által igyekeztem volna rábírni, hogy szolgálatot teljesítsen. (Halljuh! Halljulc!) Nagyon rosszul ismer engem a t. képviselő ur, ha felteszi rólam, hogy én bárkit is kérleljek arra, hogy kötelességét teljesítse. Ezt nem tettem és nem is fogom tenni soha. (Helyeslés jobbfelöl.) Kötelességét teljesítse ebben az országban mindenki, tőlem kezdve az utolsó váltóőrig, de én azért soha, senkinek sem direkte, sem indirekté nem Ígértem soha semmiféle jutalmat. (Helyeslés jobbfelöl.) Kérem egyébiránt, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. (Hosszantartó élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Lengyel Zoltán képviselő ur szavai értelmének megmagyarázása czimén kért szót. Lengyel Zoltán: T. képviselőház! A t. miniszter urnak két dologban tett észrevételére bátor vagyok egy pár szót szólani. (Halljulc! Halljuk!) A refakeziák kérdésében az igen t. miniszter ur álláspontjában, a melyet most kifejtett, osztozom, mert a midőn felszólaltam, akkor sem foglaltam el más álláspontot. Én csak a miniszter ur figyelmébe ajánlottam azt a körülményt, hogy a refakeziák kérdésében a jogos területen belül is igen sok visszaélés történt és még ma is nagyon sok szabálytalanság van. Annak idején, a költségvetés tárgyalása alkalmával egészen j>recziz és részletes adatokkal fogok szolgálni a t. miniszter urnak arra nézve, hogy az államvasutak az önköltségen alul szállítanak árukat bizonyos czégek részére, ("ügy van! a szélsőhaloldalon.) Hogy felszólalásom teljesen jogos és helyénvaló volt, azt az igen t. miniszter ur is tudhatja, mert előfordultak az államvasutak kezelésében olyan esetek, hogy pl. egy czégnek 1000 kocsirakományon felül való szállítás esetére magas refakezia engedélyeztetett és a czég összeszedvén többi kereskedő társaitól az árukat, egymaga eszközölte a szállítást és évente másfél százezer frfcnyi refakeziát zsebrevágott, (Mozgás jobbfelöl. Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez semmi körülmények között sem válik a közgazdaság előnyére; ez megkárosítja az államvasutakat és e tekintetben a t. miniszter urnak igen egyszerűen módjában állana intézkedni a szerződés megmásitása nélkül is, mert csalással szemben könnyű eljárni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mi a budäpest—bécsi viszonylatot illeti, igen örvendek azon, hogy a miniszter ur teljesen beismerte adataim helyességét és a tényállás valódiságát, de szerettem volna, ha a t. miniszter ur egy lépéssel tovább megy ós elmondja annak a könnyelmű és tudatlan szerződésnek a históriáját, a melynek következtében olyan nagy károsodást szenvedett az ország, mert ez a kár sokkal többre rug, mint az az összeg, a mely a quóta tekintetében hárult veszteségképen az országra. Olyan szerződésről van szó, t. ház, a melyre nézve a t. kormány abban az időben talán azt sem tudta, hogy mit csinál. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszter ur hangoztatja az osztrákokkal szemben a lojalitást és azt mondja, hogy én azt kétségbevonom. Bocsánatot kérek, én dicsérem az osztrákok okosságát, (Derültség a szélsöbaloldalon) de gyűlölöm és megvetem a magyar kormánynak abban az ügyben elkövetett ostobaságát. (Nagy wiozqás és zaj a jobboldalon. Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Az ostobaságot itt lojalitásnak nevezik ! Hisz nem a mostani miniszterről van szó!) Igenis, a kormánynak kezében volt az igazságon kivül egy nagyon hatalmas eszköz: az aninai és petrozsényi szállításoknál való refakeziák kérdése, és igy a legegyszerűbb dolog lett volna az osztrákok minden követelésével szembeszállani és meggátolni őket abban, hogy jogtalan követeléseket támasz«zanak, de az akkori kormány ezt nem tette. Én az osztrák kormányhoz egy szót sem intéztem ós én dicsérném a magyar kormányt is, hogyha be tudná csapni az osztrák kormányt ugy, mint a hogy becsapta ebben az esetben az osztrák kormány a magyar kormányt. (Mozgás jobb felöl. Egy hang jobb felől: Nem a kormány csapta be!) Hát ki csapta be kérem ? (Halljuk! Halljuk !) Én csak ismétlem a tényállást, a melyet azon t. képviselő urak, a kik az előbb arra az igen erős kifejezésre, a melyet egészen tudatosan használtam ugy felzúgtak, talán nem tudnak és ez az, hogy a régi díjtétel a közönséges gyorsáruknál a budäpest—bécsi viszonylatban 626 volt. Ebből a magyar államkincstár a kimutatások szerint 521-ben részesült, az osztrák St. E. G. kapott belőle 105-öt; most felemelték a tarifát a rovatolási díjtétel szerint 671-re és a magyar államkincstár a 45 fillérrel felemelt tarifából 1902 márczius 1. óta csak 515-öt, tehát 8 fillérrel kevesebbet, az osztrák államkincstár pedig 53 fillérrel többet kap. Ha ily szerződést megkötni nem ostobaság, akkor semmi sem az. (Úgy van! a szélsöbaloldalon.)
