Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

342 445. országos ülés 1904 június 22-én, szerdán. Nem tudom, ki köti a szerződéseket, de én mindig a kormányt vonom felelőségre, mert a kormánynak és az ő szakközegeinek kellene annyit tudniok, hogy ilyen szerződést aláirni nem szabad. A t. miniszter ur azt mondotta, hogy reparálni fogja a dolgot, mert a t. miniszter urnak módjában van teljesen reparálni utolsó fillérig. Én csak azt kérem a miniszter úrtól, hogy ezt tegye meg. Már most még egy kérdés van, a melyről szólanom kell. A t. miniszter ur hétfői beszédem közben egész kedélyesen azt válaszolta, hogy a magyar államvasutaknál nincsen olyan főtisztviselő, a ki magyarul nem tud. Hát én erre kétszer is megismételtem, hogy igenis van. A t. miniszter ur azt mond.'a, hogy már nyugdíjazta őket. De módomban volt a t. miniszter úrral szemben megszerezni egyes adatokat, a melyek neki nem állanak rendelkezésére, nekem azonban igen, (Derültség.) a melyek szerint a t. miniszter ur nyugdijazott 32 embert. A 32-ből azonban körülbelül csak 16 van olyan, a ki magyarul nem tudott, osztrák stégista volt, a többi 16 igen jó magyar ember volt. Tehát az osztrák stégistákat, a kik régen kiszolgálták már az idejüket s a kik magyarul egy szót sem tudnak és a magyar állampolgárságot sem vették fel soha, ezeket a németeket és cseheket nem nyugdíjazta. A B. 3. osztályban állítólag még mindig van 40 olyan ember, a ki nem tud magyarul. Nevekkel szolgálhatok az igen t. miniszter urnak, egyelőre csak néhány névvel, (Halljulc! Halljuk fa szélsőbaloldalon.) de hogy ha a t. miniszter ur kívánja, egy héten belül az összes nevekkel is szolgálhatok. Az én informáczióm szerint nem tud magyarul Willibald, a refakcziák osztályának felügyelője, a ki azelőtt Morvában molnárlegény volt, továbbá Fuchs Ferencz, Stoziusz lévai főnök, Lipp Mátyás, Spornhilt Ármin, Schneider Antal, Pesky János, Fellner Károly, Holzschuster Antal, Koblitz Antal, Frey tag Buppert. Ezek az emberek az ó-korszak maradványai az igazgatóságnál. A tényállás tehát az, hogy még igen sokan vannak, a kik magyarul nem tudnak, fel is olvastam most egy pár nevet, de kötelezem magamat, hogy a többit is, a mennyiben hivatalos utón a miniszter ur hozzá nem juthat, én rendelkezésére bocsátom. Méltóztassék a t. miniszter urnak legalább annyit megtenni a magyar állam és a magyar nyelv érdekében, bogy ha már a diplomácziában nem lehetünk is magyarok, és ha már a hadseregben kicsúfolnak, hogy magyarok vagyunk, az állampénztárából ne adjon egy krajczárt sem olyan tisztviselőnek, pláne főtisztviselőnek, a ki nem tud magyarul, és a kinek a kedvéért, hogy vele tárgyalásokat lehessen folytatni ós hivatalos működését folytathassa, három embert kell tartani csak azért, hogy azok fordítgassák nekik a rendelkezéseket magyarról németre. A ki Magyarországon 40 esztendeig húzza az állam pénzét, a ki kenyerét itt keresi és nem tanul meg magyarul, az elcsapni való. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök: A tanácskozás hátralevő részében szó illeti az előadó urat és Mezőssy Béla képviselő urat. Mezőssy Béla: Én nem kívánok szólani, Elnök: Akkor csak az előadó ur fog nyilatkozni. Heltai Ferencz előadó: T. ház! Mivel egy perczig sem óhajtom késleltetni a határozathozatalt, ezért meg kell magamtól tagadnom azt, hogy a felszólalt képviselő urak igen érdekes előadásaira észrevételeimet megtegyem. Egy kérdésre nézve azonban felvilágosítással kell szolgálnom a háznak, nehogy ezen nagyjelentőségű kérdés tekintetében a közvélemény helytelenül informáltassék. Ez az államvasutak nyugdíjintézetének a kérdése, (Halljuk! Halljuk !) a melyről többen a felszólalt képviselő urak közül azt állították, hogy helytelen gazdálkodás következtében került azon rossz helyzetbe, a mely ben 12 esztendő óta van. Nem, t. képviselőház! A magyar államvutak nyugdíjintézetének rossz helyzete közös jellemvonása minden hasonló természetű nyugdíjintézetnek, a mely nem kellőkép véve figyelembe a matematika törvényeit, olyan alapszabályokat alkotott, hogy később okvetlenül be kellett állania annak a fizetésképtelenségnek, a mely beállott a magyar államvasutak nyugdíjintézeténél, beállott a Dunagőzhajózási társaság nyugdíjintézeténél, beállott a császári és királyi osztrák államvasutak nyugdíjintézeténél, az osztrák államvasuttársaság nyugdíjintézeténél és általában minden nagy forgalmi intézet nyugdíjintézeténél. . A magyar államvasutak nyugdíjintézete 1891-ig, a míg a tőkegyűjtésnek a korszaka tartott, állandóan szuperpluszszal végezte számadásait. Mikor azonban az államvasutak intézménye bizonyos kort elért és a korral kapcsolatban nagyobb arányban szaporodtak a nyugdíjazások, ugy a szolgálatból kilépetteknek, mint az özvegyeknek és árváknak a nyugdijai, akkor itt is bekövetkezett saját jövedelmi forrásainak elégtelensége folytán a fizetésképtelenség, a melyen csak a kormány hozzájárulása által lehetett segíteni. Ez természetes is, mert a mig 1891-ben csak 1837 volt a nyugdijat élvező alkalmazottak száma, 1489 a nyugdijat élvező özvegyeké és 1318 a nevelési járulékot élvező gyermekeké, addig 1903-ban a nyugdijazott alkalmazottak száma felemelkedett 3587-re, az özvegyeké 3576-ra és a gyermekeké 3417-re, a nyugdijakra fordítandó évi összeg pedig 2,652.000 koronáról 5,917.000 koronára szökött fel. Ezen helyzete a nyugdíjintézetnek évrőlévre még rosszabb lesz mindaddig, a mig a mathematika törvényei szerint el nem érik azt a maximális számot a nyugdíjazottaknál, a