Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-439

224 4-39. országos ülés 190b június 15-én, szerdán. Berlinbe se sülve, se nyersen még kolbászt sem küldhet el, Hogy a mi ó'sterményeink Németország területéről ki vannak zárva, és majd az osztrák ipar számára nyújtott védvámokkal kettős minőségben nyúzzák le rólunk a magyar bőrt. T. képviselőház! Röviden utalok arra, hogy a t, miniszterelnök ur Ígéreteit nem váltotta be, bár szerettem volna e pontnál kissé hosszabban immorálni, de az idő előrehaladott voltára való tekintettel csak reasszumálom a tételeket. A t. miniszterelnök ur jól tudja, hogy november 3-át megelőzőleg, mielőtt a t. miniszterelnök ur a főrendiházban programmját elmondotta és mielőtt a házban bemutatkozott, milyen viszonyokat talált itt a függetlenségi párton, és jól tudja azt is, hogy ezeknek a bajoknak szanálása czéljából mire vállalkozott. Nem szándékozom e tekintetben rekriminálni, csupán a tényeket kívánom regisztrálni. Nekem magamnak jutott az a szerencse, hogy a t. miniszterelnök ur közölte velem a pénzügyminiszter ur jelenlétében szándékait. Most ne kutassuk miért, t. képviselőház, mert fájó húrokat érinteni nem akarok, de nekem az volt már akkor a meggyőződésem, — novemberről beszélek, — hogy Magyarországon az a karcz, a melyet mi annak idején folytattunk, az a karcz, a kérdésnek abban a stádiumában nem végződhetett más eredménynyel, mintázzál, hogy a legjobb esetben a magyar országgyűlésnek ex-lexben való feloszlatása után, a mai választási törvény okából, a nemzet ellentállásképes nem lévén, (Ellenmondás a baloldalon.) — mostani választási törvény okából, mondom, fájdalom, ez a meggyőződésem — bármily nagy legyen is a lelkesedése ennek a nemzetnek, a történelem számára azt a példát -statuáltuk volna, hogy a nemzet azon választások után is, a melyek törvénytelenül írattak ki, annak a kormánynak is többséget adott volna, a mely törvény- és alkotmányszegéssel vállalkozott a választások keresztülvitelére. Megvallom, t. képviselőház, ez bennem súlyos aggodalmakat ébresztett. Láttam a tartalékosok kérdését, láttam sok egyebet is. Lehet, hogy hibáztam és tévedtem, szívesen veszem a gáncsot és vádat e tekintetben, de én vállalom érte a felelőséget, hogy józan és helyes meggyőződés volt a nemzetet megkímélni attól a példától, hogy a história előtt bizonyítsa be saját pulyaságát, elernyedtségét azzal, hogy képes volna egy illegális választásokkal idekerült kormánynak többséget adni akkor, mikor az egy nemzet nyelvének szent ügyeért vívott küzdelmében tiporja el az ország ellenzékét! (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én csak egyéni meggyőződésemet akarom ezzel kifejezni, tisztelem a más meggyőződését. Ez vezetett engem, mikor szívesen vállalkoztam arra, hogy legalább valamit igyekezzünk a nemzetnek kieszközölni: erősítsük meg egy uj választási törvénynyel az ellentállásra, tegyük képessé a a nemzeti harcznak ujabb felvételére. A t. miniszterelnök ur ígéreteket tett elsősorban az igazságszolgáltatásra vonatkozólag. Ma a miniszterelnök ur variálta azt a témát, hogy a főrendiházban azt mondta-e: ^lehetőleg mielőbb«: vagy csak »mielőbb«. Bevallom, a kezemben lévő lappéldány csak a »mielőbb« szót használja, de ezt nem tartom autentikusnak. Nem is akarok a szavak felett vitázni, mert akár az egyiket, akár a másikat mondta a t. miniszterelnök ur, akczeptálni azt az álláspontját, hogy az alatt más, mint »mielőbb« nem érthető, A katonai igazságszolgáltatás terén a t. miniszterelnök ur programmot mondott a főrendiházban, a mely szerint a kormány álláspontja a magyar tárgyalási nyelv és a törvényjavaslatnak mielőbb való benyújtása. Ennek a katonai igazságszolgáltatási kérdésnek egy kissé hosszabb históriája van. Már boldogult Pauler — Isten nyugosztalja, nagyon régen halt meg — tett erre nézve ünnepélyes Ígéretet. De hisz tudjuk, hogy a Széll-kabinet javaslata már megvolt. — legalább nekünk azt mondták — csak át kellett dolgozni. Már most én szívesen adom a legnagyobb latitüdöt a t. miniszterelnök urnak, de hogy 8 hónapi kormányzás után az igazságügyi kormány képviselője a pénzügyi bizottságban ezt a »mielőbb«-öt ugy magyarázta-e, a hogy magyarázta: ezt mégsem lehet elfogadni. Azt mondta az igazságügyminiszter ur, hogy a katonai büntető eljárás tárgyában a magyar kormány már állást foglalt; még csak bizonyos kérdések vannak tárgyalás alatt és reméli, hogy már most a tárgyalás nemsokára eredményre fog vezetni. Ez a nyilatkozat június 14-én, gondolom tegnap történt. Nem tudom, volt-e azóta minisztertanács, mert íme a miniszterelnök úrtól azt halljuk, hogy a kormány ebben a kérdésben már végleg megállapodott. De ugy látszik, az igazságügyminiszter urnak tegnapelőtt még nem volt erről tudomása. Bármikép álljon a dolog, itt egy törvénytelen bujkálás van! (Igaz! ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) T. miniszterelnök ur, a katonai igazságszolgáltatás kérdése nem közösügy; az Magyarország önálló ügye, és szeretném, ha megmutatná a törvényt, a melynek alapján akár a delegáczíónak, akár a közös hadügyminiszternek ezen kérdésben ingerencziája van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Minket azzal vigasztalni, hogy a hadügyminiszterhez már beterjesztettük, és hogy egy éven belül ebből törvény lesz, azzal vigasztalni annak a Tisza István miniszterelnök urnak, a kiről joggal reméljük és hiszszük, hogy ezt az igéretét már nem fogjuk bevárni, hogy beválthassa: ilyen Ígéretekkel nyolcz hónapi kormányzás után előállani, illetőleg azokat tények gyanánt kompenzálni nem lehet. Ha a t. miniszterelnök ur azt hiszi, hogy játékot folytathat tovább bujkálással, hát téved;